Váratlan meglepetés érheti a magyar gazdákat a földeken: ebből baj lehet
Óriási figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági munkák során az apróvadak védelmére.
Óriási figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági munkák során az apróvadak védelmére.
Megjelent a tájékoztató a mezőgazdasági őstermelői tevékenységgel kapcsolatos alapvető munkaügyi ismeretekről.
A banánszektor számtalan nehézséggel néz szembe, mint például a szállítás, energia és a termelési tényezők magas költsége.
Folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, de a mezőgazdaságnak van még hova fejlődnie.
Egyre több nő dolgozik a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben és a szaktanácsadásban, de nehéz utat kell megtenni odáig.
Már most is ezrek dolgoznak közülük az országban papírok nélkül – az agrárium is a kiszemelt ágazatok között van.
Váratlan eredményeket hozott a nyári kalászosok aratása 2023-ban, de a gyümölcsök terén is voltak meglepetések.
A talajtakarás biztosítása véd az erózió ellen, segíti a talajéletet, a szervesanyag-képződést, a talajszerkezet javítását, a vízvesztés megelőzését.
Egyre több mezőgazdasági munka közül tudnak választani a fiatalok Magyarországon.
Tagadhatatlanul nőttek a bérek a mezőgazdaságban is, de sok esetben még mindig jóval az átlagfizetés alatt keresnek a munkások.
Igazi hullámvasúton érezhették magukat idén a termelők, ám nem sokan lehettek igazán elégedettek év végére.
Egyre több nő dolgozik a magyar mezőgazdaságban a modernizációnak köszönhetően, de továbbra is a férfiak dominálnak.
Ukrán nyelven is elérhető a Munkaszüret állásportál, ami nagy segítség lehet a menekültek számára.
Nem sok gazda örülhet.
Nagy baj lehet még.
Már több mint tizenegyezer hektáron éltek a rendkívüli öntözési lehetőséggel.

Ha étrendünk többféle növényfajt tartalmaz, az nemcsak táplálkozásunkat teszi változatosabbá, hanem az élelmiszerbiztonságot is erősíti.
Az elmúlt harminc nap csapadékösszege 5-30 milliméterrel marad el a sokéves átlagtól, jövő héten sem várható sok csapadék.
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegségre itthon.
Városierdő-szemléletű kezeléssel újul meg a II. kerületi Nyék-oldal erdeje itthon.
Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz itthon.