Nem örülnek a korai húsvétnak a juhtenyésztők
A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem...
A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem...
A rendhagyó tél, benne a szokatlanul meleg hónapok, majd a fagyos tavaszkezdet nem okozott károkat a szőlőültetvényekben a mátrai és az egri borvidéke...
Nagyot esett az elmúlt évben az ország salátaimportja. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly összesen 1367 tonna, 37 százalékkal keves...
Megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe, a 446 millió forintos beruházást pénteken adták át a barcsi Dráva Kapu...
A 2010 óta eltelt hét évben 72 ezer új munkahely jött létre, és másfélszeresére nőtt a nettó átlagkereset a mezőgazdaságban, az ágazat növekvő pályán...
Kétszázharmincmillió forintos beruházással új záportározó, zsiliprendszer és vízelvezető épül 2020 nyaráig Bonyhádon a Terület- és Településfejlesztés...
Viták a 2020 utáni Közös Agrárpolitika miatt.
A Földművelésügyi Minisztérium az idén is meghirdeti a Nemzeti Borkiválóság Program keretében az Országkóstolót.
Stratégiai keretmegállapodást kötött az agrártárca és a méhészek egyesülete, az ágazat további fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről szóló dokum...
Ugyan már Magyarországon is egyre keresettebbek a nem ketreces tartásból származó tojások, a többség még ma is az olcsóbb típust emeli le a polcról –...
Kockázatos lehet az uniós brazil baromfihús-import, mivel a dél-amerikai országban szalmonellás fertőzéseket titkoltak el – közölte a Baromfi Termék T...
A Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 1,5 milliárd forint támogatást nyert a Kurucz Cégcsoport, melynek köszönhetően egy új és komplex sertés v...
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége legutóbbi küldöttgyűlésén új vezetőséget választott – közölte a szövetség. A korábbi elnök tiszteletbeli elnök...
Az Európai Unió szigorú feltételek mellett jóváhagyta, hogy a Bayer német vegyipari konszern felvásárolja a Monsanto amerikai vetőmagtermelő és agrárv...
Példaértékűnek tartja a Földművelésügyi Minisztérium az egyik kereskedelmi lánc azon kezdeményezését, amelyben a másodosztályú zöldségeket és gyümölcs...
A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál rejlik, amit digitális technológiák alkalmazásával lehetne ki...
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet elkészítette a mezőgazdasági gépforgalmazás 2017-es piaci helyzetének értékelését, melyből a nak.hu közölt összefogla...
A várakozásoknál is nagyobb az érdeklődés a hazai agrárvállalkozások körében az uniós beruházási források előfinanszírozására, a Takarék csoportnál má...
Április 15-étől tervezi üzembe helyezni aszály-előrejelző rendszerét az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) – közölte az OVF műszaki főigazgató helye...
Újra napirendre kerülhetnek a szigorítási elképzelések.

Egy évre szünetelteti a termelést a Kentucky államban található főüzemében a Jim Beam.
A ködfoltok, valamint a délnyugati és délkeleti rétegfelhőzet feloszlását, megszűnését követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű
A szakértők szerint a jövőben jóformán elképzelhetetlen lesz a drónok alkalmazása nélküli mezőgazdaság.
Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték pénteken Erdélyben, közel -12 fok volt.
Akár Betlehemben, karácsonyi tűzgömb ragyogott este az égen, ezúttal Miskolcon csípték el a jelenséget.