Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.03.23. csütörtök
Döntően fátyolfelhős idő várható időszakos szűrt napsütéssel, helyenként gomolyfelhők is képződhetnek
Döntően fátyolfelhős idő várható időszakos szűrt napsütéssel, helyenként gomolyfelhők is képződhetnek
Az éjszaka érkezett felhőzet szakadozását, gomolyosodását követően jobbára közepesen felhős lesz ég, emellett többórás napsütés valószínű
A Meteorológiai Szolgálat egyik vezetője elmondta, a meteorológia mindig riaszt, de a porviharra nem figyelmeztethetett.
A felhőátvonulások mellett általában sok lesz a napsütés, és az Északi-középhegység valamint az Alföld területén helyenként várható zápor, egy-egy helyen zivatar
Délelőtt még országszerte erősen felhős idő várható, majd északnyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet
Több hullámban magasszintű felhősávok vonulnak fölöttünk nyugatról kelet felé
Napos idő várható általában kevés fátyolfelhővel
Napos idő várható, fátyolfelhőzet olykor szűrheti a napsütést
Eleinte még a keleti határszélen felhős lehet az égbolt, de napközben már gomolyfelhős, napos idő várható némi fátyolfelhőzettel
Délig túlnyomóan borult lesz az ég, majd nyugat felől lassan csökkenni kezd a felhőzet, és a Nyugat-Dunántúlon pár órára kisüthet a nap
Várható időjárás az ország területén kedd éjfélig:
Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a délutáni óráktól északnyugat felől már eső, zápor is előfordulhat, helyenként az ég is megdörrenhet
A déli, délnyugati részeken fátyolfelhős idő várható, míg az ország más részei fölé nyugat felől átmeneti jelleggel vastagabb felhők sodródnak, de a legtöbb helyen többórás napsütés így is valószínű
Az ország legnagyobb részén a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható csapadék nélkül, majd estétől megnövekszik a felhőzet északnyugat felől
Csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, majd felhőátvonulások zavarják a napsütést, de a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén és attól északkeletre a nap nagyobb részében több felhő lehet
A napsütés mellett főleg délután sok fátyol- és gomolyfelhőre számíthatunk
A nap első felében még erősen felhős idő várható, majd délutántól csökkenni, gomolyosodni kezd a felhőzet
Általában erősen felhős lesz az ég, de többször vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró
A nap első felében még inkább borult lesz az ég, majd délutánra szakadozottá, vékonyabbá válik a felhőzet

A módosítás célja a termékek jobb megkülönböztethetősége, az egészségesebb táplálkozási szempontok érvényesítése és a minőségi elvárások szigorítása.
Súlyos halgazdálkodási szabálysértés és állatkínzás miatt indult eljárás két személy ellen.
A NAK egy új, kifejezetten a magyar gazdák és élelmiszeripari szereplők külpiacra lépését segítő szolgáltatást indított.
Súlyos válságban a zalai borvidék: az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzés 2025-ben több mint 215 ezer szőlőtőkét pusztított el.
Az USDA előrevetítése szerint a globális termés 2 százalékkal csökkenhet a 2025/2026. gazdasági évben az előző szezonhoz képest.