Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2021.03.08. hétfő
A többórás napsütés mellett hajnalban, reggel a Dunántúlon lehet átmenetileg vastagabb a felhőzet, illetve délután északon, északkeleten fordulhatnak elő erősebben felhős időszakok
A többórás napsütés mellett hajnalban, reggel a Dunántúlon lehet átmenetileg vastagabb a felhőzet, illetve délután északon, északkeleten fordulhatnak elő erősebben felhős időszakok
Jobbára derült, napos, csapadékmentes időre lehet számítani
A középső és a déli megyékben még néhol előfordulhat gyenge csapadék kezdetben, de arrafelé is fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délutántól már szakadozottabb lehet a felhőzet, kora estétől pedig észak felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik, legkorábban az Észak-Dunántúlon
Délutánig szűrt napsütés várható vastag fátyolfelhőkkel, majd előbb az északi megyékben, este pedig már délebbre is megvastagodhat a felhőzet
Napos idő várható kevés fátyolfelhővel
Reggel a ködfoltok eltűnnek, országszerte szikrázó napsütés, száraz idő várható, legfeljebb az északkeleti megyékben lehet délután kevés fátyolfelhő az égen
Általában néhány órás napsütésre számíthatunk, amelyet azonban gomolyfelhők zavarnak nagy területen
Gomolyfelhős időre van kilátás többórás napsütéssel, de átmenetileg a fátyolfelhőzet is megnövekedhet
A front felhőzete délelőtt elhagyja a déli területeket is, ezt követően felhőátvonulásokra kell számítani, hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüt a nap
Magyarországra is eljuthatnak az extratrópusi ciklonok.
Délelőtt a köd és a rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, utána derült, napos idő lesz, de helyenként csak késő délután süthet ki a nap
A délelőtti órákban a legtöbb helyen feloszlik a köd, és naposra fordul az idő, ám néhol - főként északkeleten - tartósabban megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet
Késő délelőtt a köd jórészt megszűnik, sok napsütés várható, de kisebb körzetekben - várhatóan az Alföld középső, északi részein, Észak-Magyarországon és néhol a Kisalföldön - tartósan rosszak lehetnek a látási viszonyok, illetve a köd megemelkedésével kialakuló makacs rétegfelhőzet miatt maradhat borult az ég
A sűrű köd miatt korlátozottak lehetnek a látási viszonyok.
Az éjszaka képződött köd-, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet a legtöbb helyen lassan feloszlik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
A rétegfelhőzet és köd az ország döntő részén feloszlik, ezt követően derült, napos idő várható csapadék nélkül
Napközben csökken a rétegfelhős, illetve ködös területek kiterjedése, főleg délután hosszabb-rövidebb napsütés is valószínű, elsősorban a középső és a déli országrészben
Reggel erősen felhős, párás, több helyen ködös idő lesz, majd délelőtt, délben felszakadozik, csökken a felhőzet, többnyire feloszlik a köd, és hosszabb időre kisüt a nap
Többnyire erősen felhős vagy borult, egyes részeken tartósan párás lesz az idő, de délután nyugaton elvékonyodik, szakadozottá válik a felhőzet

Egy 2021-2025-ös időszakra vonatkozó beszámoló szerint az ország továbbra is a világ legnagyobb almatermelője és -fogyasztója.
A fejlesztés eredményeként új nyári karámok, gulyakutak és gázlók létesülnek, megújul az itatórendszer és az elektromos hálózat, valamint korszerűsítik a tűzivíztározót.
Termesztőket ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az év elején.
A Fepex beszámolója szerint 2025-ben Spanyolország összesen 13,2 millió tonna friss árut értékesített külföldre.
Tájékoztatóban hívják fel az ST AKG-ban érintett gazdálkodók figyelmét a bejelentési kötelezettséggel érintett agrotechnikai műveletekre.