Hiába használtak több műtrágyát a magyar gazdák, ez sem segített a búzán
Az idei második negyedévben 35 százalékkal több műtrágya került a gazdákhoz, mint egy évvel korábban.
Az idei második negyedévben 35 százalékkal több műtrágya került a gazdákhoz, mint egy évvel korábban.
Több műtrágyát, ám kevesebb növényvédő szert vásároltak az év elején a magyar gazdák.
Ha nem vigyázunk, Oroszország a jövőben a műtrágya révén gyakorolhat nyomást az Európai Unió mezőgazdaságára.
2023-ban az előző évihez képest jelentősen kevesebb műtrágyát értékesítettek a forgalmazók a termelők részére.
Ha nem indulnak emelkedésnek a terményárak, a magyar gazdák a műtrágya-vásárlásokon próbálnak majd meg spórolni.
A tavalyi évben komoly veszteségei keletkeztek a magyar gazdáknak, így most minden téren próbálják csökkenteni a kiadásaikat.
A 2023-as pusztító aszály számos növény, köztük a burgonya termelését is negatívan befolyásolta.
Stagnáló árakra, és csökkenő felhasználásra számítottak a műtrágya-kerekasztal szereplői az Agrárszektor konferencián.
Jóval kevesebb műtrágyát vásároltak az év első kilenc hónapjában a magyar gazdák, mint tavaly ugyanekkor.
A kivárásra játszanak idén a műtrágyaágazat gyártói, forgalmazói, valamint a termelők is, de ebből még nagy bajok lehetnek.
A második negyedévben jelentősen megnőtt a műtrágyák forgalma, a növényvédő szereké ellenben csökkenést mutatott.
A tavalyi év a magyar műtrágyapiacot és a növényvédőszer-piacit is alaposan felforgatta.
Jelentősen kevesebb műtrágyát vásároltak a magyar gazdák 2022-ben mint egy évvel korábban.
Elképesztően megdrágultak az inputanyagok, de éppen ezért egyre kevesebbet vásárolnak belőlük a magyar gazdák.
Még mindig az egekben vannak a műtrágyák árai Magyarországon, ez értékesítés volumenén is nyomot hagyott.
Az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége a magas gázárak miatt az EU segítségét kéri.
Elszálltak a műtrágyák árai Magyarországon, ez pedig az értékesítés volumenében is meglátszott.
Félelmetes, ami a műtrágyák áraival történik.
Többszörösére emelkedtek az árak tavaly óta.

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.