Egyszerűsítést kaphatnak a magyar gazdák: ez sokakat érint itthon
Megjelent az adminisztrációcsökkentéssel összefüggő kormányrendelet tervezete, amit lehet véleményezni.
Megjelent az adminisztrációcsökkentéssel összefüggő kormányrendelet tervezete, amit lehet véleményezni.
Módosítják a vadgazdálkodással összefüggő kormányrendeletet Magyarországon, mutatjuk, miért volt rá szükség.
Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs Magyarországon, mutatjuk, mit érdemes tudni róla.
Változnak a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletszabályai.
Már véleményezhető a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről szóló törvénytervezet.
A kormány egyeztet a beszállítókkal, kérve őket az áremelések mérséklésére, miközben figyelemmel kíséri a piac alakulását.
Nagy Márton bejelentetése szerint márciusban 9-10% az élelmiszerinfláció, ezért kellhet az árrésstop.
Orbán Viktor bejelentette, hogy napokon belül jön az árrés korlátozása a magyar boltoknál.
Vélhetőleg nem sok értelme lenne az újra belengetett árstopnak, hiszen a kereskedelmi cégek más termékek áraiba építhetik be az elvesztett profitot.
Az agrártárgyú rendeleteken túl a hulladékgazdálkodással kapcsolatos szabályok változásaira is érdemes figyelni.
2024. november 21. napján kihirdetésre került az EUDR hatóság kijelöléséről szóló kormányrendelet.
Megjelent a kormány rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának és forgalmazásának változásáról.
Egyes agrártárgyú kormányrendeletek módosítására került sor Magyarországon, ezeket érdemes tudni.
Közzétették az államot megillető halgazdálkodási jog átengedése vonatkozó előírások módosítását.
Megjelentek a földminősítés szabályairól szóló rendelet módosításának részletei, lehet véleményezni.
Módosítási tervezetet tett közzé a Kormány a kiberbiztonsági bírságok mértékéről.
Egyszerűbbé válhat a jövőben a C és CE kategóriás vezetői engedélyek megszerzése Magyarországon.
Már véleményezhető a hatósági eljárásokkal kapcsolatos agrártárgyú rendeletek módosításáról szóló törvénytervezet.
A kormány kötelező tájékoztatást vezet be az előrecsomagolt élelmiszerek csökkenő kiszereléseire vonatkozóan.
Vasárnap több szabadtéri tűz miatt is riasztották a tűzoltókat Magyarországon, nagy károk keletkeztek.
A szezon korai szakaszában relatív áruhiány állt be a nagybani piacokon, főleg minőségi problémák miatt.
A 'Nature Credits Roadmap' lehetőséget teremt a magánbefektetők számára, hogy természetvédelmi projekteket támogassanak.
Pozitív fordulatot jelent a hétfőn érkezett csapadékhullám, ám a szántóföldeknek kitartó, napokig tartók esők kellenének.
A Balatonfüreden orkán erejű széllökések kísérték a zivatarláncot, egyre több helyen van vihar.