Visszatér a fagy: itt a friss előrejelzés, kemény hidegre készülhetünk
Szerdán és csütörtökön hajnalban az ország több területén is előfordulhat gyenge fagy.
Szerdán és csütörtökön hajnalban az ország több területén is előfordulhat gyenge fagy.
10 fokos kontraszt alakult ki a napos keleti tájak javára hazánkban a keddi napon.
Ismét telihold lesz Magyarországon, de lesznek olyan helyek is, ahol teljes holdfogyatkozásra lehet készülni.
Az érintett területeken esődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
A havazás órái viszont meg vannak számlálva, dél felől egyre többfelé folyékony halmazállapot lesz jellemző.
Érkezik a havazás második hulláma Magyarországra, sokfelé újabb 10-15 centivel gyarapodhat a hóréteg.
Két megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki keddre havazás veszélye miatt.
Szinte az egész országot érinteni fogja a havazás második hulláma kedden, egyedül az északnyugati határ környéke maradhat ki, a legtöbb hó pedig újra délen várható.
Kedd reggel, délelőtt átmeneti szünetet tart a havazás, majd délnyugat felől újabb hullám érkezik.
A Dunántúl déli részén és a Duna-Tisza köze déli felén hullhat a legtöbb hó kedd reggelig, keleten, délkeleten viszont eső, havas eső, sőt ónos eső is eshet.
Látványos szupercellás struktúrát vonultatott fel a kedd délután Debrecen környékén elrobogó hózápor.
Rövid, de intenzív hóesés hozott többfelé téli hangulatot a reggeli, kora délelőtti órákban.
Kedden hózáporokra készülhetünk Magyarországon, de jelentős mennyiség sehol sem várható.
A Kőszegi-hegység csúcsain fagypont alatt maradt a hőmérséklet, délkeleten néhol már a 15 fokot is meghaladta.
Habár mínusz 14 fokkal indult a hét, kedden alig volt fagy a hegyekben Magyarországon.
A HungaroMet tájékoztatása szerint kedden a napi csapadékösszeg egy szélesebb sávban a 20 mm-t is meghaladhatja.
Nem gyenge csepergésre kell gondolni, hanem bizony kiadósabb mennyiségekre, egészen szerda délutánig.

Több száz aktivista tüntetett hétfőn az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt a Bayer ellen.
Kiegyenlített szezon és átlagos termés várható szamócafronton Magyarországon 2026-ban.
Bár javul a helyzet az illegális faanyag-kereskedelem terén Magyarországon, még mindig sokan próbálnak meg trükközni.
Időzített bomba ketyeg a földeken: évekre veszélybe kerülhet az élelmiszer-ellátás, a gazdák is tehetetlenek az újabb krízissel szemben
A téli csapadékhiány miatt rendkívül alacsony a Tisza és holtágainak vízszintje, ezér mesterséges vízpótlásra van szükség.