Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.02.08. szombat
Az ország döntő részén kevés felhőre és sok napsütésre számíthatunk, erősebben felhős időszakok inkább csak a Nyugat-Dunántúlon fordulhatnak elő
Az ország döntő részén kevés felhőre és sok napsütésre számíthatunk, erősebben felhős időszakok inkább csak a Nyugat-Dunántúlon fordulhatnak elő
Napos és felhős területek váltakoznak, majd délután északkelet felől elkezd kiderülni az ég
Délelőtt fátyol-, majd gomolyfelhők érkeznek, amelyek az északi, északkeleti megyék felett lesznek vastagabbak, utóbbi térségben elvétve hózáporok is lehetnek, emellett azonban többórás napsütés várható
A nap első felében még lesznek erősen felhős területek, majd fokozatosan mindenhol csökken a felhőtakaró, délután már nagy területen derült vagy kissé felhős, napos idő várható
Erősen felhős vagy borult marad az ég, de a nap második felében nyugaton kissé vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró
Erősen felhős égre számíthatunk, a napot inkább csak az ország északkeleti negyedén láthatjuk a délutáni órákban
Keleten is csökken a felhőzet, eleinte napos idő várható, majd a déli órákban nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet
Az ország döntő részén változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de az északkeleti határvidéken tartósan felhős körzetek is maradhatnak
Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a nap nagy részében döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúl déli és nyugati vidékein délután már csökken a felhőzet, ott akár hosszabb időre is kisüthet a nap
A délelőtti órákig nagyrészt napos időre van kilátás, majd növekszik a felhőzet
Felhőátvonulások lesznek több-kevesebb napsütéssel, elszórtan záporral, főként a hegyvidéki területeken hózáporral
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet
Jobbára borult, párás, helyenként ködös idő várható, ugyanakkor délután főleg a Dunántúl nyugati, északnyugati felén szakadozhat, csökkenhet a felhőzet
Általában borult, párás, foltokban tartósan ködös idő lesz, délen szakadozhat fel időnként a felhőzet
Többnyire erősen felhős vagy borult, párás, néhol ködös idő lesz, főként a magasabb hegyekben, esetleg a Dél-Alföldön lehet napsütés
Párássá válik a levegő, és a hajnali órákra több helyen képződik köd, zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet
Csaknem megegyezik az európai almakészletek szintje az előző évivel, de az olasz, francia és spanyol raktárakban a tavalyinál több gyümölcs vár még értékesítésre.
Folytatódik a változékony, záporos-zivataros időjárás a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke 25 fok körül lesz.
Átadták a Brillante-2024 Nemzetközi Párlatverseny díjait a Gyulai Pálinkafesztiválon.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felelős a faanyag-kereskedelmi lánc felügyeletéért hazánkban.
A KAP Stratégiai Tervben is segítik a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták fennmaradását.