Itt a magyar termelő nagy terve: ilyen zöldségekkel árasztaná el a piacokat
A cég szinte kizárólag belföldi piacra termel, olyan zöldségeket mint a zeller, cékla, hagyma és burgonya.
A cég szinte kizárólag belföldi piacra termel, olyan zöldségeket mint a zeller, cékla, hagyma és burgonya.
Az ország nagyobb részén tovább csökken a felhőzet, és naposra fordul az idő
Február végén közel másfél órával lesz tovább világos hazánkban, mint most, a hónap elején.
Megjött a tél lehelete egyes régiókban 3-5 centis friss hótakaróra ébredhettek az emberek.
Nyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Nyugat-Dunántúlon valószínű, míg legtovább felhős tájak keleten, északkeleten maradhatnak
Miközben a gyümölcsösök egyelőre biztonságban vannak idén itthon, a szakértők szerint a következő években csökkenő termőterülettel kell számolni.
Van, ahol öt centiméter friss hó is eshet éjszaka Magyarországon, érdemes kihasználni a most érkező havat.
Az ország nagyjából délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, másutt kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk
A krizantémok néhány faja haszonnövénynek is tekinthető, mert akár ehető és iható is.
Néhol már kifehéredett tájra ébredhetünk, majd leginkább a reggeli, délelőtti órákban folytatódik a havazás.
Pénteken két megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetés tartós, sűrű köd veszélye miatt.
Délelőtt csökken a felhőzet, a köd megszűnik, így sok helyen várható napsütés
A tavasziasan enyhe idő után a jövő héten visszatérnek az éjszakai fagyok hazánkba.
A reggel még párás, helyenként ködös északi völgyekben fokozatosan javulnak a látási viszonyok, mindeközben délkelet felől tovább növekszik, főként hazánk délkeleti felén, harmadán olykor meg is vastagszik a felhőzet
Az egyik legnagyobb kihívást jelenleg a klímaváltozás jelenti, át kell tehát állítaniuk a látásmódjukat a magyar termelőknek.
Elismerést kaptak az országos jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legeredményesebb generátorkezelői.
Hétvégétől búcsút inthetünk a 10 fok fölötti maximumoknak, észhez tér az időjárás.
Napos idő valószínű, általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég

2023-ra több mint háromszorosára növekedtek az árak a 2010-es szinthez képest itthon.
Az amerikai mezőgazdaság súlyos válságban van: a gazdálkodók alacsony árakkal, magas költségekkel és nehéz döntésekkel néznek szembe.
2026-tól két időszakban lehet új borszőlő ültetvény telepítési engedélyt igényelni.
Sok gazdaság nem rendelkezik professzionális hűtőházzal, így a betakarított termény gyorsan romlásnak indul, amit kénytelenek gyorsan, olcsón értékesíteni.
Négy megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Magyarországon tartós, sűrű köd veszélye miatt.