Óriási csavar az időjárásban: rég nem látott meleg köszönt be itthon
A gyorsan váltakozó légtömegek jelentős csapadékot is hoznak, ami összességében kedvező fejlemény.
A gyorsan váltakozó légtömegek jelentős csapadékot is hoznak, ami összességében kedvező fejlemény.
Nagyrészt borult lesz az ég, de a nappali órákban a déli tájakon akár hosszabb időre is szakadozottá válhat a felhőtakaró
Gomolyfelhős, napos idő várható
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet
Számottevő megmaradó hóra egyelőre az ország északi, északkeleti felén számítunk, itt kisebb körzetekben akár 5-10-15 centit meghaladó hó is hullha.
Nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, azonban délelőtt még hosszabb-rövidebb időre a legtöbb helyen kisüthet a nap
Északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, és a Dunántúlon nagyobb területen a nap is legalább néhány órára kisüthet, ugyanakkor az ország többi részén nagyrészt felhős marad az idő
Délnyugat felől folytatódik a fátyolfelhőzet növekedése, mely délelőtt átmenetileg északon, majd délutántól másutt is határozottabban elkezd megvastagodni
Északnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk
Az ilyenkor megszokottnál több fokkal enyhébb idő megzavarja a növények téli nyugalmi időszakát, holott a tél még korántsem ért véget.
Nyugat felől nagy területen csökken a felhőzet, kisüt a nap, de északkeleten tartósan borult marad az ég
Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délelőttig időszakos szakadozások még előfordulhatnak a felhőzetben
Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, inkább csak kevés helyen és kis eséllyel szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet
Összességében felhős idő valószínű, de a Nyugat-Dunántúl kivételével hosszabb-rövidebb időre felszakadozhat a felhőzet
A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak
Egyelőre nem tér vissza a télies időjárás, de ez nem azt jelenti, hogy végleg elbúcsúzhatunk a hidegtől.
Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap

Európában, Észak-Amerikában és Dél-Afrikában is magas árszintek alakultak ki az uborkánál.
Az orosz hatóságok szerint az intézkedésre a paszteurellózis és a veszettség miatt volt szükség, de az amerikaiak vitatják ezt.
Erdei kisvizes élőhelyek jönnek létre vagy újulnak meg, amelyek segítik a víz helyben tartását és az élőhelyek stabilizálását.
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
Az elmúlt időszak eseményei miatt egyre erősödnek a félelmek a magyar gazdákban.