Enélkül nem megy: nincs mese, ezt meg kell lépnie a magyar termelőknek
Mára egyértelművé vált az, hogy a talajjal foglalkozni kell az eredményesség érdekében.
Mára egyértelművé vált az, hogy a talajjal foglalkozni kell az eredményesség érdekében.
Csaknem másfélszer több termést takaríthattak be az árpát és a rozst vető gazdák 2023-ban.
A vízhiány miatt bevezetett öntözési korlátozások elleni tiltakozásul vonulnak utcára a spanyol gazdák.
A spanyol gazdák is utcára fognak vonulni a következő hetekben, de a pontos dátum még nem ismert.
A legnagyobb olasz agrár-érdekképviselettel tárgyalt a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A francia rendőrség közlése szerint az ország délnyugati részén egy autó belehajtott a tüntetők útlezárásába.
A szakember szerint veszélybe került a német gazdák megélhetése és a kormánykoalíció egyben maradása.
Még nem ért véget a gazdák és fuvarozók tiltakozása Romániában, egyelőre nincs megállapodás a tüntetők és a kormányzat között.
Bár az egyes gazdaszervezetek képviselői már hétfőn este megegyeztek a román mezőgazdasági minisztériummal, a román gazdák spontán tüntetései folytatódtak.
A Corteva szakértője szerint így lehet a legjobban felkészülni a 2024-es vetési szezonra.
Szakmai fórummal egybekötött eseményen díjazta a gazdákat a Kukorica Kör Egyesület.
A német pénzügyminiszter kiállt a gazdák elé, de nem sikerült jobb belátásra térítenie őket.
Nagy István szerint haladéktalanul cselekedni kell az európai gazdák védelmében.

Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Több tényező együttes hatása löki felfelé a marhahús árát az Egyesült Államokban.
Több száz aktivista tüntetett hétfőn az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt a Bayer ellen.
Kiegyenlített szezon és átlagos termés várható szamócafronton Magyarországon 2026-ban.
Bár javul a helyzet az illegális faanyag-kereskedelem terén Magyarországon, még mindig sokan próbálnak meg trükközni.