Drámai adat látott napvilágot: ezért szűnik meg rengeteg munkahely
Egy közleménye szerint elképesztő mértékben csökken az európai műanyag-újrahasznosítási kapacitás.
Egy közleménye szerint elképesztő mértékben csökken az európai műanyag-újrahasznosítási kapacitás.
Márciusban porig égett, most pedig már újra termel a legnagyobb hazai gesztenyefeldolgozó.
Csökkentette a 2025-ös évre vonatkozó eredményvárakozásait a Bunge, de a jövő év még okozhat meglepetéseket.
A feldolgozó üzemek komplex fejlesztését célzó pályázat által 114 beruházás csaknem 200 milliárd forint forrásban részesül.
A napokban a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint zöldborsó, zöldbab és csemegekukorica kikerült a kockázatos termékek köréből.
Újabb húszmilliárd forintos pályázatot írnak ki az élelmiszer-feldolgozás támogatására.
20 ezer forint is lehet egy kiló galambhús, és egyelőre úgy tűnik, nem tudja meghódítani külföldet, pedig vannak rá próbálkozások.
Jön a termelővédelmi jogszabály, szigorú határidőket írnak elő és komoly következményekkel jár a késedelem.
Jövőre a gyakorlatban dől majd el, hogy milyen változást hoz a termelővédelmi jogszabály.
Az export elakadása és a gáz árának emelkedése csökkentette az üzemek keresletét, így a léalma felvásárlási ára is csökkent.
2023 év végére már több mint 87 ezer hektáron folyt bio/organikus termesztés az országban.
Hamarosan lezárul a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatására kiírt pályázat.
Szeptemberben ismét várja a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás iránt érdeklődőket a MATE.
Fontos lehet az élelmiszerekre vonatkozó minőségrendszerekhez való csatlakozás a pályázati felhívások értékelésénél.
A tavalyihoz képest jóval korábban, kisebb mennyiségben és magasabb áron vásároltak fel belföldi meggyet a lengyel feldolgozók, akik hamarosan más gyümölcsökre állnak át.
A GVH több területen is jogsértő magatartást állapított meg a Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft-nél, valamint a Magyar Biokultúra Szövetségnél.
Lesznek, akik elvéreznek: a vállalat helyzete és a projekt megalapozottsága döntő jelentőségű.
Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben Magyarországon.
Új törvénymódosító csomaggal javítaná a kormány a gazdálkodók felvásárlókkal szembeni alkupozícióit.

Argentína pisztáciatermesztése robbanásszerű növekedésnek indult, az ültetvények területe az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt.
Csütörtökön kora este eredt el az eső, szépen, csendben öntözte a Nyugat-Dunántúlt.
Mostanra mindenki számára bebizonyosodott, hogy már nem működnek azok a módszerek, amiket 10-20 éve alkalmaztak a gazdák.
Az Európai Unió előzetes megállapodást kötött a génszerkesztett növények szabályozásáról.
Az idei fokhagyma szezont változó kereskedelmi dinamika, egyenetlen kínálat és árnyomás jellemzi, amit legnagyobb mértékben a kínai fokhagyma befolyásol.