Nem csak több, de szebb termésekre is számíthatunk az évben.
A védjegyet pályázaton nyerhetik el a gazdák.
A CASE IH értékelte az AGRO-BÉKÉS Kft. fejlődését, és megerősítette a márka hazai képviseletének pozícióját. A január 1-től egyedüli hivatalos forgalm...
Több mint egymilliárd forintot szán idén a földművelésügyi tárca a Tanyafejlesztési programra – közölte az MTI. A rendszert hatéves működése során edd...
A hazai agrárcégek szinte minden területen többet költöttek fejlesztésre, mint egy évvel korábban – írja a Magyar Idők csütörtöki száma. A legtöbben ú...
A VP3-4.2.2-16 Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása című felhívás keretében akár 200 millió forint vissza nem téríten...
Mennyi „Know-how“, ismeretanyag rejtőzik egy CLAAS traktorban? És milyen fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az első ötletből olyan high-tech termék...
Az idén két nagy feladat áll az ország előtt az uniós források felhasználása területén, el kell végezni az előző fejlesztési időszak pénzügyi zárását,...
A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató gazdálkodók 77%-a tervezi gazdaságának fejlesztését a következő 2–3 év so...
Technológiai korszerűsítésekre van szükség.
A Vidékfejlesztési Program keretében hamarosan várható "A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére He...
Összesen 54 milliárd forintnyi támogatásra pályázhatnak a hazai kis- és középvállalkozások digitális gazdaság fejlesztése céljából – írja a palyazatih...
Az ingyenesen letölthető piackutatási jelentés többek között a következő kérdésekre ad választ: Melyek az aktuális trendek? Milyen irányba változott a...
A borászati fejlesztésekre beadott pályázatok forrásigénye már most meghaladja a rendelkezésre álló negyvenmilliárd forintot – írja a Magyar Hírlap pé...
Interjú az áruházlánc magyarországi működési ügyvezető igazgatójával.
A vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását, fejlesztését támog...

A térségben hosszú ideje száraz, csapadékmentes az időjárás, tűzgyújtási tilalmat rendelt el a hatóság.
Napos, gomolyfelhős idő várható
Van az Európai Uniónak egy szigorú, mégis izgalmas szabályozási területe, ahol a tudomány és a gasztronómia találkozik.
Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél.
Egyre nagyobb ökológiai problémát okoznak a Ráckevei-Soroksári-Dunán (RSD) a felelőtlenül szabadon engedett, inváziós teknősök.