Fontos felhívás érkezett a magyaroknak: ez mindenkire vonatkozik
Hazatérő fecskéinknek az idei aszályos tavaszon ismét nehéz vagy éppen lehetetlen sarat találniuk.
Hazatérő fecskéinknek az idei aszályos tavaszon ismét nehéz vagy éppen lehetetlen sarat találniuk.
Az ezredfordulót követően sajnos több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól.
A költési időszak előtt, március végéig kellene elvégezni számos, természetvédelmi szempontból érzékeny feladatot.
A költési időszak előtt, március végéig kellene elvégezni számos, természetvédelmi szempontból érzékeny dolgot.
Ha gyülekeznek a madarak, az a nyár végének és az ősz közeledtének egyértelmű jele.
Komoly döntések előtt állunk: 8,5 milliárd ember ellátása és a bolygó jövője a tét.
Évről évre jelentkező madárvédelmi probléma országszerte a tavasszal hazaérkező partifecskék beköltözése épületalapokba, építési földhányásokba.
Lezárult a 3. Téli madárles lakossági madárszámlálási akció, amely 2024 december 28 - 2025 február 28. között tartott.
Figyelmeztetik az önkormányzati és állami szerveket, a kivitelezőket és a lakosságot.
Az agrártermelést nem, de a természeti egyensúlyt veszélyezteti a madarak tömeges elhullása
A mostani pusztító időjárás legalább 3 millió fecskét érinthetett Magyarországon.
Nagy bajban vannak a fecskék, akik erkélyeken, párkányokon, házak falán próbálják átvészelni a hideg, szeles, esős időt.
Szinte hihetetlen, de fehér füsti fecske akadt a madarász hálójába Magyarországon.
Már nemcsak a fecskék elpusztításáért, de a fészkeik leveréséért is súlyos büntetést lehet kiszabni itthon.
Az ízeltlábú-biomassza csökkenéséért legnagyobb mértékben az éghajlatváltozás és az intenzív mezőgazdasági termelés tehető felelőssé.
A sikeres tavalyi program során 1 021 felhasználó 1 749 helyszínről töltött fel adatokat adatbázisba, összesen 203 fajról érkezett 18 550 megfigyelési adat.
Az építési területekre beköltőző partifecskék védelmére figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe van.

Időzített bomba ketyeg a földeken: évekre veszélybe kerülhet az élelmiszer-ellátás, a gazdák is tehetetlenek az újabb krízissel szemben
A téli csapadékhiány miatt rendkívül alacsony a Tisza és holtágainak vízszintje, ezér mesterséges vízpótlásra van szükség.
Ha mégis ragaszkodunk bizonyos terjeszkedő fajokhoz, érdemes őket cserépbe ültetni vagy gyökérgáttal körbevenni.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki
Indul a fészkelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérése Magyarországon.