Így árverezik el most a földeket itthon: ezt jó, ha mindenki tudja
Több mint ezer településen nyílik lehetőség 10 hektárnál kisebb területű, állami tulajdonú földrészlet megvásárlására.
Több mint ezer településen nyílik lehetőség 10 hektárnál kisebb területű, állami tulajdonú földrészlet megvásárlására.
A földárverések 2024. évi ütemében csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínálnak megvételre.
Újabb állami földterületek kerülhetnek a gazdálkodókhoz, elkezdődött az értékesítések következő üteme.
Az Alkotmánybíróság kedden elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes...
Lázár János szerint törvénymódosításra lehet szükség.
Ettől is gazdasági növekedést várnak.
Eddig 240 milliárd forint a bevétel, de lehet harmadik kör is.
Az állami földárverések második szakaszának lezárásáig, március 31-ig 180 ezer hektárt értékesítettek, ebből az államnak mintegy 240 milliárd forint b...
Összesen 35 ezer hektárból lehet mintagazdaság.
Most minden eddiginél kedvezőbb kondíciójú hitelhez juthatnak hozzá azok a gazdák, akik a „Földet a Gazdáknak” programban szeretnének állami tulajdonú...
Változatlan feltételekkel folyósít hiteleket az állami bank.
Ekkora területet tesz ki a 300 hektáros maximális földtulajdon.
Március 1. és március 15. között árvereznek.
A miniszer szerint Brüsszel ránk akarja kényszeríteni a külföldi földvásárlást.
A földek feldarabolásával szereznének újabb vevőket.
Ma már viszont csak földművesek elől vásárolhatna földeket a nemzeti földalap.
Egyoldalúan emelhetik a bérleti díjakat az állami földek új tulajdonosai.
Nem teljesen szabályos az állami földek értékesítése.
Megállapodást kötött a pénzintézet és a földalap.
Folynak az árverések, de mintagazdaság is lesz.

Időzített bomba ketyeg a földeken: évekre veszélybe kerülhet az élelmiszer-ellátás, a gazdák is tehetetlenek az újabb krízissel szemben
A téli csapadékhiány miatt rendkívül alacsony a Tisza és holtágainak vízszintje, ezér mesterséges vízpótlásra van szükség.
Ha mégis ragaszkodunk bizonyos terjeszkedő fajokhoz, érdemes őket cserépbe ültetni vagy gyökérgáttal körbevenni.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki
Indul a fészkelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérése Magyarországon.