Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.07.20. hétfő
A pára- és ködfoltok hamar feloszlanak, a keleti országrészben lévő vastagabb felhőzet pedig felszakadozik, a nap nagy részében már gomolyfelhős, napos időre van kilátás
A pára- és ködfoltok hamar feloszlanak, a keleti országrészben lévő vastagabb felhőzet pedig felszakadozik, a nap nagy részében már gomolyfelhős, napos időre van kilátás
Keleten eleinte zártabb lehet a felhőtakaró, majd a felhőzet fokozatosan csökken, gomolyosodik, több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű, ugyanakkor szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok - legkisebb eséllyel a Dél-Dunántúlon
A Dél-Dunántúlon és a középső tájakon a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés lesz, másutt többnyire erősen felhős marad az ég
A jövő bizonytalanságai beárnyékolják a középtávú mezőgazdasági kilátásokat.
Reggel, délelőtt többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, ekkor főként a Dunától keletre és a Dél-Dunántúlon lehet gyenge-közepes intenzitású eső
Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható
Az időjárás betett az idei termésnek.
A fátyolfelhők és a nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk
A kevés fátyolfelhő és a gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható, csapadék nem lesz
A többórás napsütés mellett napközben gomolyfelhők képződnek, amelyek késő délután már akár jelentősen is takarhatják a napot
Keleten is csökken a felhőzet, eleinte a Tiszántúlon még eshet, majd ott is eláll az eső
A déli órákig túlnyomóan derült, száraz idő várható, legfeljebb fátyolfelhőzetre számíthatunk
Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható helyenként élénk déli, délkeleti széllel
Az északi tájakon lehet felhősebb az ég, élénk lesz a délnyugati, nyugati szél, északkeleten kis eséllyel gyenge záporeső is előfordulhat
Északon, északkeleten erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, másutt túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, csapadék nem valószínű
Északnyugat, nyugat felől határozottan csökken a felhőzet, és a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek

Egy 2021-2025-ös időszakra vonatkozó beszámoló szerint az ország továbbra is a világ legnagyobb almatermelője és -fogyasztója.
A fejlesztés eredményeként új nyári karámok, gulyakutak és gázlók létesülnek, megújul az itatórendszer és az elektromos hálózat, valamint korszerűsítik a tűzivíztározót.
Termesztőket ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az év elején.
A Fepex beszámolója szerint 2025-ben Spanyolország összesen 13,2 millió tonna friss árut értékesített külföldre.
Tájékoztatóban hívják fel az ST AKG-ban érintett gazdálkodók figyelmét a bejelentési kötelezettséggel érintett agrotechnikai műveletekre.