Rovarkártevők ellen adott ki szükséghelyzeti felhasználási engedélyt a Nébih
A felhasználásra vonatkozó szabályokat természetesen szigorúan be kell tartani.
A felhasználásra vonatkozó szabályokat természetesen szigorúan be kell tartani.
De a bejglirajongók megnyugodhatnak.
Még nem késő védekezni.
Öt milliárd forint éves díjtámogatás vehető igénybe.
Már az értékes gyümölcsösökre is köthető a legszélesebb körű díjtámogatott biztosítás.
Az olajfák sem bírnak ki mindent.
A NAIK szakmai napot szervez elsősorban kezdő és telepítést tervező illetve fontolgató diótermesztők számára november elején.
A világtrenddel ellentétben Magyarországon az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a szelídgesztenye termesztése, holott a piacának ismerői a növén...
Töretlen a magyar dió sikere a nemzetközi piacokon, a gazdálkodók ezt látva évről évre nagyobb területen foglalkoznak a termesztésével – írja a Magyar...
A fagyok ellenére bőséges volt a diótermés, az 5000-6000 tonna jelentős része idén is a külpiacokra kerül – írta a Magyar Idők csütörtökön. A kieső né...
Mandulából és mogyoróból is magasabb az ország fogyasztása a termelésnél, utóbbi viszont többszörösére is emelkedhet egy új termesztési technológiának...
Jónak ígérkezik az idei diótermés, sem jég, sem fagy nem tizedelte az ültetvényeket – írja a Magyar Hírlap. Tavalyhoz képest kevesebb a diót károsító...
Felszívódó gombaölő szer gyümölcs- és zöldségkultúrákba, kiemelkedően jó növényen belüli mozgással.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a magyar diótermelés nagy potenciállal bíró alágazat, mely érdemes a fejlesztésre. Ennek érdekében szervezett...
Tavasszal, a virágzáskor támad a rettegett monília, amely jelentős károkat okoz a csonthéjasok között – írja a Magyar Hírlap hétfői száma. A bajokat t...
Július végén a faiskolákban elkezdődik a szemzés, vagyis a fák legegyszerűbb szaporítási módszere, amikor a rügyeket beültetik az alanycsemeték héja a...
A Cuproxat FW hazai bevezetése 1993-ban új kategóriát teremtett a rézkészítmények piacán. A hárombázisú réz-szulfát hatóanyag már önmagában egyedivé t...
Idén a hagyományos őszi gyümölcsfaültetés helyett az enyhe tavaszi időjárás lehetővé teszi a március végi, április eleji munkálatokat. A tavaszi ültet...
A Prunus-fajokhoz tartózó csonthéjas-termésű gyümölcsfáink közül elsősorban a meggyet, kajszibarackot és a szilvát károsítja a moníliás virágfertőzés,...

Ha mégis ragaszkodunk bizonyos terjeszkedő fajokhoz, érdemes őket cserépbe ültetni vagy gyökérgáttal körbevenni.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki
Indul a fészkelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérése Magyarországon.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.