Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2023.08.05. szombat
A Dunántúlon napközben már jellemzően eső várható, ez a csapadékzóna napközben lassan kelet felé terjeszkedik, helyeződik
A Dunántúlon napközben már jellemzően eső várható, ez a csapadékzóna napközben lassan kelet felé terjeszkedik, helyeződik
Reggelig, kora délelőttig az északi megyékben erősen felhős idő várható, és zápor, zivatar is előfordul
Alapvetően gomolyfelhős, napos idő várható helyenként intenzívebb gomolyfelhő-képződéssel
Az előző negyedévben azt mondták, hogy 2023 az állattenyésztés éve lehet, azon belül viszont most már úgy tűnik, hogy a sertés a fő nyertes.
Délelőtt a keleti határnál még több lehet a felhő és ott, valamint az északkeleti tájakon előfordulhat egy-egy zápor
Délelőtt még többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet
A fátyol- és gomolyfelhők mellett napos idő várható, elsősorban az északkeleti, keleti tájakon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, így ott fordulhat elő nagyobb számban zápor, zivatar
A nap első felében jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel inkább csak délkeleten lehet még némi napsütés
Rengeteg olyan képzés van itthon, amivel hamar megtanulhatja bárki a pálinkakészítés vagy a méhészet alapjait.
Északon több, délen pedig kevesebb a felhő várható, zápor, zivatar elsősorban az ország északi felében fordulhat elő
A legfeljebb csepergő esőt itt-ott okozó felhőzet délután az északkeleti tájakat is elhagyja, de eközben az északi megyék fölé újból érkeznek vastagabb felhők
November 29-30-án rendezi meg a Portfolio Csoport az év vége egyik legnagyobb agráreseményét.
Nemzetközi piacra lép a Talentis Agro Zrt., Horvátországban terjeszkedik a vállalat.
A vastagabb felhőzet és a csapadékzóna lassan kelet felé helyeződik, ám előterében még erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és záporok, zivatarok is kipattannak
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sokfelé várható zápor, zivatar, melyek közül többhöz károkozó széllökés, jégeső, felhőszakadás is társul! Mindezek nagy eséllyel az ország délkeleti felén rendszerbe is szerveződhetnek
A termálvízmű telepítése vízjogi engedélyköteles tevékenység, ha elsődlegesen mezőgazdasági célú termálvíz kitermelést szolgál.
A helyi termékek előállításáról és a fogyasztási szokásokról készül felmérés itthon.
Késő délutánig az ország legnagyobb részén napos, gyengén felhős, száraz idő várható, de a Dunától keletre időszakosan lehetnek erősen felhős körzetek
Túlnyomóan napos idő valószínű délután már kevés fátyol- és gomolyfelhővel
A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, majd a nap második felében nyugat felől újabb felhősödés kezdődik

A piac egészét egyszerre nyomja a kereslet gyengülése, a növekvő költségek, a jövedéki adó és a visszaváltási rendszer drágulása.
Az elővetemény magkeverékek kiválasztása során egyértelműen a cél határozza meg a növényi összetételt.
Itt vannak a részletek a termelői csoportok elismeréséről, működéséről, valamint új tevékenység termelői csoportok és termelői szervezetek általi vállalásáról szóló rendeletről.
Az EU agrár-élelmiszeripari exportja 2025 októberében rekordszintre, 20,7 milliárd euróra emelkedett.
Holnap mediterrán ciklon érkezik a Dunántúlra esővel, amit szerdán nyugaton, délnyugaton többfelé havas eső, havazás válthat fel.