Idegen állatfajok jelentek meg a hazai vizekben: ebből még nagy baj lehet
Amurgébet és márványrákot is találtak a Magyar Haltani Társaság szakemberei a Rákos-patak vízrendszerében.
Amurgébet és márványrákot is találtak a Magyar Haltani Társaság szakemberei a Rákos-patak vízrendszerében.
Romániában a túlszaporodott medveállomány olyan konfliktusokat idézett elő állat és ember között, amely nemritkán valamelyik fél életébe került.
Nagyon fontos, hogy ha kagylókat találunk vagy gyűjtünk, ne fogyasszuk el őket, hiszen veszélyesek lehetnek!
Magyar kutatók megtalálták az okát, miért van több sikló a városias tóparti településeken.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói vízimadarak segítségével vizsgálták a vizes élőhelyek benépesülését.
Az évnek ebben a szakában nemcsak az utakon, de a kertekben is előfordulhatnak áthaladó mocsári teknősök.
Egyes tanulmányok szerint a Kiskunság egy része egyike lesz Európa félsivatagi tájainak.
A városi környezet pozitív hatással van az állatok testméretére, ugyanis ezeken a helyeken a kockás siklók nagyobbra képesek nőni.
A HUN-REN BLKI kutatói az élőhelyi specializáció, valamint a térbeli és környezeti változékonyság szerepét tárták fel a halközösségek diverzitási mintázatának alakulásában.
A 19. századig a magyar halászat nagy hagyományokkal rendelkező, különleges ágazatát jelentette a „csíkászat”.
Az ELTE kutatói összefoglalták, mitől volt annyira nehéz 2022 nyara az ország keleti részén, és javaslatot is tettek a megoldásra.
Magyarország legnagyobbra nővő kígyója a kaszpi haragossikló, fokozottan védett faj.
Az engedély nélkül fúrt kutak is pusztává teszik a tájat Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója szerint.
A klímaváltozás negatív hatásai miatt sok fecske gyakorlatilag a saját fészkében pusztul éhen a fiókákkal együtt.
Magyar kutatói igazolták, hogy az élőhely-diverzitás hozzájárul a kovaalgák változatosságának fenntartásához.
Európában egyedülálló módon az ország területének több mint 21 %-a, azaz 2 millió hektár Natura 2000 terület.

A hajnali fagyok katasztrofális pusztítást végeztek a hazai, különösen a dél-alföldi szőlő- és gyümölcsültetvényeken.
A hosszú hétvége nagy területen indult többfokos faggyal, május első hajnala rögtön egy hidegrekordot hozott.
A vízgazdálkodás egyik legfontosabb sajátossága Olaszországban a többszintű, decentralizált irányítási rendszer.
Kései fagy söpört végig Közép- és Kelet-Európán, a hirtelen jött mínuszok súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben.
Május első hétvégéje után tovább emelkedik a hőmérséklet, a következő napokban már kora nyárias maximumokra készülhetünk.