Kevés halat eszik a magyar
Pontyból többet, a magasabb értékű ragadozó halakból kevesebbet neveltek fel tavaly a hazai tógazdaságok – derült ki az AKI jelentéséből, melyről a Ma...
Pontyból többet, a magasabb értékű ragadozó halakból kevesebbet neveltek fel tavaly a hazai tógazdaságok – derült ki az AKI jelentéséből, melyről a Ma...
A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint, ezért az ellenő...
Génszerkesztéssel tettek sertéseket ellenállóvá a világ egyik legköltségesebb állatbetegségével szemben – írta a BBC hírportálja.
Januártól előtérbe kerülhet a hazai tej az áruházak polcain, hiszen az áfacsökkentés miatt már nem éri meg különböző trükkökkel külföldről behozni az...
Méhbetegség megjelenése miatt azonnali zárlatot rendeltek el kedden Pécsett és kilenc szomszédos község egyes településrészein - közölte a baranyai me...
A hobbi- és versenymadarak iránt hatalmas az érdeklődés, főként a kínai galambászat felfutása miatt. Húsgalambot ugyanakkor egyelőre nagyon kevesen ta...
Éjjeli baglyot csinálunk az emlősökből?
Ami most történt az unióban, az túlzás nélkül forradalmi lépés – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakma...
Megjelent az Országos Főállatorvos 2/2018. számú határozata – közölte a Nébih. Az új rendelkezés az ASP járványügyi felmérő (surveillance) program rés...
Szinte korlátlanul növelhető lenne a hazai baromfitartás, mert az Európai Unió piacáról kiszorult brazil áru miatt akkora lyuk keletkezett a kínálatba...
Az afrikai sertéspestis miatt bevezetett külföldi intézkedések hatására az árak esni kezdtek, ami aggodalmat keltett a hazai állattartókban. A szaktár...
Állattudományi Klímaközpont épül Kaposváron, a jövő őszre megvalósuló 700 millió forintos beruházás kivitelezői szerződését kedden írták alá a somogyi...
Az egészséges állomány és a minél nyereségesebb tejtermelés érdekében a higiénikus fejésnek több szempontnak is meg kell felelnie. Milyen megoldásokka...
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrá...
Immár kétéves múltra tekint vissza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Kaposvári Egyetem oktatói bázisára alapozott szarvasmarha-...
Együttműködési megállapodást írt alá a tejágazat fejlesztése, a támogatások folyamatos kifizetése érdekében Mészáros József, a Magyar Államkincstár (M...
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) stratégiai együttműködési megállapodást kötött NAIK Halászati Kutatóintézetével – közö...
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) egy, a román-ukrán-magyar hármashatár...
Huszonöt év után megalkotunk egy új állattenyésztési törvényt, ez olyan lehetőséget ad a szakmának, amellyel élnie kell – mondta Nagy István agrármini...

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.