Csalódtak a magyar állattartók: nem ezt várták az idei évtől
Az idei évben is számos nehézséggel kellett szembenéznie a állattenyésztőknek Magyarországon.
Az idei évben is számos nehézséggel kellett szembenéznie a állattenyésztőknek Magyarországon.
Nincs más lehetőség, fokozni kell a járványvédelmi intézkedéseket és erősíteni kell a folyamatokat.
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így tudjuk megóvni az állatállományt.
Folyamatos veszélyt jelentenek a hazai és uniós állatállományokra az állatbetegségek.
A szakértők szerint kihívásokkal teli évre számíthatnak a magyar mezőgazdaság szereplői idén.
Kulcsfontosságú szerepet játszik a megelőzés az állatbetegségek kialakulásának és terjedésének megfékezésében.
Már elérhető az állatbetegségek hatékonyabb kezelését és megelőzését célzó pályázat
A nyolcvanas évek elején eltűnt az USA-ból a csavarféreg, most azonban az amerikai farmerek a visszatérésétől tartanak.
Újabb bejegyzést tett közzé Nagy István agrárminiszter a járvánnyal kapcsolatban.
Az Őrségi Nemzeti Park egy turistaútszakaszt zárt le, míg a Fertő-Hanság Nemzeti Park több túraútvonalat és programot is törölt.
Teljesen egészséges állományokat is ki kell vágni a száj- és körömfájás miatt, az is kérdéses, hogy valaha újratelepítik-e ezeket.
Ha az exporttilalom elhúzódik, a juhágazat akár tízmilliárdos kárt is szenvedhet.
Az állat nemcsak nálunk, hanem az Európai Unió több országában jelen van és folyamatosan terjeszkedik.
Az országban évek óta jelen levő állatbetegségek miatt az nélkülözhetetlenek az agráriumban az állatorvosok.
Igazi állatok helyett műanyag másukat állítják ki az állatvásárok népszerű fejési bemutatóin.
Kaliforniában újabb tehénállományokban jelent meg a madárinfluenza vírusa, ezzel újabb államban jelent meg a fertőzés a marhákban.
Ismét felütötte a fejét a nyúlós költésrothadás, több településen tilalom lépett életbe.
Idén még a tavalyinál is több gonddal találgatják magukat szemben a magyar termelők.
Egyre terjed a járvány, több ország állattartó telepéről jelentettek kitöréseket az elmúlt hetekben.
A ragályt a kergemarhakórhoz hasonló prionok terjesztik a Yellowstone Nemzeti Parkban.

Argentína pisztáciatermesztése robbanásszerű növekedésnek indult, az ültetvények területe az elmúlt öt évben ötszörösére nőtt.
Csütörtökön kora este eredt el az eső, szépen, csendben öntözte a Nyugat-Dunántúlt.
Mostanra mindenki számára bebizonyosodott, hogy már nem működnek azok a módszerek, amiket 10-20 éve alkalmaztak a gazdák.
Az Európai Unió előzetes megállapodást kötött a génszerkesztett növények szabályozásáról.
Az idei fokhagyma szezont változó kereskedelmi dinamika, egyenetlen kínálat és árnyomás jellemzi, amit legnagyobb mértékben a kínai fokhagyma befolyásol.