2024. október 10. csütörtök Gedeon

Újabb hitelprogram indul az MFB Csoport gazdaságélénkítő csomagjában (x)

Agro Napló
A Magyar Fejlesztési Bank három különböző hitelprogram keretében összesen 467 milliárd forintnyi forrást nyit meg a cégek számára, amelyek közül kettőt a Budapest Bankon keresztül is lehet majd igényelni.  A Budapest Bank korábban is élen járt az az MFB Pontokon elérhető hiteltermékek közvetítésében, és 2013 óta eddig több mint 350 milliárd forintnyi forrást biztosított ily módon a hazai vállalkozások számára korszerűsítésre és fejlesztési beruházásokra.

A kormány 2000 milliárd forintos keretösszeggel indítja útjára a hazai vállalatok számára segítséget nyújtó intézkedéscsomagját.  Közülük az egyik legfontosabb a több mint 1.500 milliárd forintot kitevő MFB Csoport-programcsomag, amely három hitel, kettő garancia és négy tőkeprogram konstrukciót tartalmaz. Az összehangolt termékek mind arra szolgálnak, hogy a megváltozott környezeteben a legváltozatosabb kihívásokra is megoldást nyújtsanak a vállalkozások számára.

A program célja, hogy a járványhelyzet okozta veszteségek mérséklése mellett a vállalatok továbbra se mondjanak le beruházásaikról, korszerűsítéséről, esetleg a külpiacokra való kilépéstől, hiszen a hosszútávú versenyképességük megtartása és erősítése a hazai gazdaság egésze szempontjából kiemelkedően fontos. Az elérhető konstrukciók a legváltozatosabb hitelcélokra, így beruházások, működési és személyi jellegű ráfordítások finanszírozásra, akvizíciók segítésére és korábbi hitelek kiváltására is alkalmasak. A Versenyképességi Hitelprogramban a hitelösszeg 1 és 10 milliárd forint között mozoghat, fix kamatozással és indokolt esetben akár 15 éves futamidővel igényelhető. A kedvező 0,1%-os éves díjú állami kezességvállaláson túl a konstrukció egyik nagy előnye, hogy euróban is elérhető.

A Budapest Bank folytatja az MFB Pontokon elérhető Európai Uniós és hazai forrásból finanszírozott kedvezményes hitelek közvetítését is. Az MFB a szabad források átcsoportosításával egy módosított feltételekkel elérhető hitelprogramot is elindít Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) néven. Eszközbeszerzés finanszírozására továbbra is elérhető az eddig is népszerű 0%-os kamatozású hitel, amelynek kibővített, összesen 137 milliárd forintot kitevő keretének 50%-a beruházási célra fordítható, míg 50%-át  likviditási célra, illetve működésük finanszírozására költhetnek a vállalkozások. A Budapest Bank évek óta élen járt e termékek közvetítésében, az MFB Pontokon keresztül csak tavaly közel 24 milliárd forintnyi kedvezményes hitelhez juttatta kkv és lakossági ügyfeleit. Ezzel 22%-os piaci részesedést ért el a bank, miközben az MFB Pontoknak mindössze 3,5%-át üzemelteti.

„A Budapest Banknál több mint három évtizede foglalkozunk kiemelten a hazai vállalkozások finanszírozásával. Hiszünk abban, hogy a bizalom, a személyes kapcsolat és a mély ügyfélismeret a hosszútávú siker kulcsa. A már megjelent és a még várható további támogatott finanszírozási lehetőségek közül az adott vállalkozásra szabott megoldások kiválasztásában még inkább felértékelődik ez a partneri kapcsolat" – jelentette ki Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője. „Mindig fontosnak tartottuk, hogy az új termékek gyors elérhetővé tételével minél hamarabb segíteni tudjuk a hazai kkv-kat. Ez most sincs másképp, minden olyan konstrukciót biztosítunk a számukra, amely támogatja őket a jelen problémáinak kezelésében és a hosszabb távú céljaik elérésében” – tette hozzá Kasziba Levente.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új ásványvízgyár épül Soltvadkerten

Új ásványvízgyár épül Soltvadkerten

Mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból két csarnokkal és új, innovatív eszközökkel bővíti ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Pho...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?