Botanikai jellemzők
A perzsa here egyéves, kúszó habitusú, maximum 20–60 cm magas pillangós növény. A Közép-Ázsiában (Pakisztán, Irán, Afganisztán) és a Mediterráneumban őshonos perzsa herét napainkban Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában is hasznosítják takarmánynövényként.
Az alexandriai herétől alacsonyabb, annál sűrűbb töveket alkot, szárai már a legalsó résztől elágaznak. Levelei 1–3 centiméter hosszúak, ovális-nyújtott formájúak, szártagjai üregesek. A virágok színe a rózsaszíntől a liláig terjedő skálán változik, virágzásra az őszi vetés után tavasszal, 120–140 nap tenyészidő után kerül sor. Magjai nagyon aprók, 1 kilogrammnyi mag 800 ezer–1,2 millió csírát tartalmazhat.
A kemény magvú fajták alacsonyabb termetűek, szártagjaik kisebbek és vékonyabbak, és nagyobb mennyiségű magot hoznak – ezek különösen a természetes gyepekben játszanak fontos szerepet. A nem kemény magvú változatok ezzel szemben az egyéves hasznosításban teljesítenek jobban: magasabbra nőnek, vastagabb szárúak és kevesebb magot érlelnek. E fajtákat (például Laser, Lightning) használjuk gyakrabban a másodvetés mixekben, mert kisebb eséllyel köszönnek vissza nemkívánatos gyomnövényként a következő főnövény-állományban.
Technológia
A perzsa herét gyors kelés jellemzi, vetés után 4–5 napon belül csírázik. Monokultúrában 6–8 kg/ha normával vetik, keverékben 1–2 kg/ha és 3–5 kg/ha között változik a javasolt mennyiség, a keverék összetételétől függően. Fontos, hogy 1–2 cm-nél ne kerüljön mélyebbre, így elősegíthetjük a csírázást. A direktvetést is jól tolerálja, valamint a talaj felszínére szórva, majd bedolgozva is kielégítő eredményt kaphatunk (amennyiben időnk és kapacitásunk engedi, mindenképp gabonavetőgéppel vessük el a takarónövény-mixünket).
A talaj tekintetében a kötött, nehéz talajokat is kedveli, akár a régi folyómedrek és rizskalitkák is jól hasznosíthatóak vele, karógyökere ilyen körülmények között is remekül fejlődik. Az 5 és 9 közötti pH-értékeket elviseli, de a savanyú talajokat preferálja, valamint a magas sótartalmat és a vízborítottságot is jól bírja. Jobb hatású a talajokra és jobb nitrogénkötő, mint az alexandriai here, a megkötött nitrogén mennyisége 80–100 kg/ha lehet. Másodvetésként 2–4 t/ha biomasszát érhetünk el vele – ahol enyhébb a tél, ott az alexandriai herével szemben háttérbe szorul, hiszen az nagyobb zöldtömeget képez, jobban verseng a többi keverékalkotóval és az árnyékolást is elviseli. Ugyanakkor a perzsa here előnye az aszályos időszakokban mutatkozik meg: szárazságtűrő képessége nagyobb, mint az alexandriai heréé.
Mínusz 10–12 Celsius-fok esetén fagy ki, ezért a hazai klímán ugyan kifagyó takarónövénynek tekintjük, az elfagyás nem mindig következik be (hasonlóak voltak 2018-ban a tapasztalatok az alexandriai herével is). A hőmérséklet csökkentésével a fejlődés intenzitása csökken, azonban a hótakaró alatt képes áttelelni.
Amennyiben a keveréket szeretnénk legeltetni, érdemes a 10 cm-es magasság elérését megvárni a legeltetés előtt, hogy megőrizzük az állomány egységességét. A haszonállatok mellett a vadakat is vonzza, illatanyagai akár 8–10 km-ről is odacsalják a szarvasokat, a virágokat pedig a hasznos rovarok is kedvelik.
Hazai tapasztalatok
A nem kemény magvú fajtákkal a hazai takarónövény-keverékekben is találkozhatunk. Az alexandriai herével hasonlítjuk általában a legtöbbször össze, azonban fontos leszögezni, hogy mind habitusuk, mind toleranciájuk eltérő. A perzsa herének a túlnyomórészt gabonaféléket és magas növésű komponenseket (pl. mustár, homoki zab, tavaszi zab) tartalmazó keverékekben van helye, hogy az e növények által szabadon hagyott legalsó szintet betöltse (az alexandriai here akár egy keverék „gerince” is lehet). A zab és a mustár mellett a facéliát (mézontófüvet), borsót, olajretket, talajművelő retket is tehetünk a mixünkbe, a perzsa here a fenti társnövények mellett is megtalálja a helyét. Magja kisebb az alexandriai heréénél, azonban az elmúlt szezonok során vetés- és kelésproblémákkal nem találkoztunk – ehhez természetesen elengedhetetlen a megfelelően mixelt keverék és a pontos vetés.
Tapasztalataink alapján a juhok szívesen fogyasztják akár magában, akár keverékben (zab, köles stb.) vetve. 1,5–2 kg hektáronként elegendő a mixben történő vetéshez, magában termesztve öntözetlen körülmények között 8 kg/ha-os magnormát javaslunk. Ha a legeltetés a célunk, akkor alexandriai herét, bíborherét, nyíllevelű herét és földbentermő herét is tehetünk a magkeverékünkhöz.
A perzsa here ugyan árban borsosabb, mint az alexandriai here (körülbelül kétszer magasabb a vetőmagköltsége), kiváló csírázási és növekedési tulajdonságai mégis praktikus takarónövénnyé teszik. Különösen az anyagosabb, rosszul drénezett talajokra ajánlott egy 4–6 komponensű keverék kiegészítő alkotóelemeként.
Diriczi Zsombor
Démétér Biosystems Bt.
A cikk szerzője: Diriczi Zsombor
