ProfiBio – hagyományosan

Agro Napló
Érdekes időben élünk. Lehet, hogy a mezőgazdaság az elmúlt 60–70 évben nem változott annyit, mint manapság és amennyit a közeljövőben változnia kell. A klíma változik, és ennek a hatásait a jelenlegi Ukrajnában folyó helyzet felerősítette. Érezzük, hogy nap mint nap minden drágul. A német infláció is kb. 10% lehet. Az inputárak növekszenek, addig nem volt gond, amíg a termények árai is velük tartottak, de most ez megállt és egy kicsit csökkent is. Egyik oldalról fájdalmas, másik oldalról meg érthető.

A növényvédő szerek, műtrágyák, vetőmagok, gépek árai mind felfele mennek. E mellett egyre kevesebb a fiatal, és ezen belül az, aki a mezőgazdaságban szeretne, tudna dolgozni. Az elkövetkező tíz–tizenöt évnek ez lesz a problémája, megoldani a munkaerőhiányt.

Két lehetőség van: vagy hozunk be munkásokat, vagy még nagyobb és profibb gépeket használunk.

A növényvédelemben a gyomirtás egy kis szegmens, de itt is nagyon sokat lehet nyerni vagy veszíteni. Habár a jelenlegi krízis egy picit tompítja a magas árakkal, de nagyon sokan egészségesebben szeretnének élni. Ehhez egészségesebb, vegyszermentesebb élelmiszerre van szükség. Jelenleg a gyomirtásnál tudunk gyorsan vegyszermentesebben termelni, mert mechanikailag sok dolgot meg lehet oldani.

Kezdjük a kombájn mögött. Egy ultrasekély tarlóhántással csírázásba lendítjük a kihullott magokat. Nagyon fontos a sekély és ultrasekély művelet, mert így nem kerülnek olyan mélyre a magok, hogy ne csírázzanak ki, és így a tarlóápolással ki tudjuk szedni. Erre a műveletre sekély kultivátor, rövidtárcsa vagy dupla késhenger alkalmazható.

Cultro – ultrasekély búza tarlóhántás

A sekély műveletek elvégzésének a feltétele, hogy egyenletes talajfelszínnel rendelkezzünk. Ezt nem fogunk egyik napról a másikra kapni, kell néhány átjárás a földön, de minél korábban elkezdjük annál hamarabb meglesz. A talajfelszín-egyengetésre a leghatékonyabb a kultivátor, minél több kapa van benne minél több gerendelyen, annál jobban egyenget. Ezenfelül fontos a művelési irány is. A tarlóápolást végezzük pl. egy Cruiserrel, a vetési irányra 45 fokban az alapművelést pedig egy Tiger AS-el ugyancsak 45 fokban csak a másik irányba. Az így kisimított felületeken precízebben tudunk vetni, és a sekély talajműveléseket is precízen el tudjuk végezni.

Cruiser – tarlóápolás – talajfelszín egyengetés

A kombájnnál kezdődik minden, milyen tarlót, illetve milyen szecskázást hagyunk magunk mögött? Az őszi alapműveléseket vagy magágykészítést is kitűnő minőségben el lehet végezni kultivátorral akkor, ha az előtte levő művelet jó minőségű. A Tiger akár 35 cm mélyen átlazítja és bekeveri a szármaradványokat! Marad a talajfelszínen is annyi amennyi a takarásért szükséges, jöhet az őszi vetés és a szalma tavaszig eltűnik.

Tiger AS – alapművelés – talajegyengetés

Az állományban történő gyomirtás már egy picit speciálisabb. Amennyiben eldöntöttük, hogy megpróbálunk vegyszermentesebben dolgozni, akkor arra rá is kell készülni és stratégiát kidolgozni.

Az első lépés, hogy készítünk egy fals vetőmagágyat. Ez azt jelenti, hogy 1-2 héttel a vetés előtt elkészítjük a magágyat. Ebből a gyommagvak kicsíráznak, így azokat a vetés előtt vagy után gyomfésűvel könnyen ki lehet szedni. A kalászosokat ebben az esetben 1-2 cm-rel mélyebbre vessük. A kapás kutúrákkal nincs ilyen szempontból gond, mivel amúgy is 5-6 cm mélyre vetjük. A Horsch Cura gyomfésű fogaira 0,2–5 kg között fokozatmentesen lehet nyomást állítani, így az elvetett állomány vakboronálását is precízen, gond nélkül meg tudjuk valósítani.

Cura – vakboronálás

A gyérsoros kultúrnövényeknél, amikor már kinőtték a gyomfésűt akkor lehet a sorközművelővel tovább dolgozni. Ez a gabonák esetében eddig még nem nagyon volt lehetséges. A Horsch Transformer egy olyan sorközművelő család, ahol már a 20 cm sortávolságtól kezdve lehetséges a sorközművelés. Itt már el lehet gondolkodni, hogy az aszályosabb régiókban a búzát 20 cm sortávolságba vessük, és akkor kapálhatjuk. A kukorica sorköz kapálása nagyon egyszerű, itt csak az a kérdés, hogy milyen közel tudunk menni a sorhoz? A kamera vezérelt Transformert különböző sorvédőkkel szerelhetjük, ezenfelül lehet rajta akár újjas sorközművelő is, ami a sorba a növények közé nyúl be, illetve fésűvel is lehet szerelni.

Transformer – repce sorközművelés

A szilárd vagy folyékony műtrágyát különböző méretű fronttartályokból lehet adagolni a sor mellé vagy a sorok közé.

A gyomirtómentes talajművelésért tenni kell, de megéri.

A Horsch magyarországi forgalmazója az AXIÁL Kft.

Szász Zoltán
+36-30/743-0302

A cikk szerzője: Szász Zoltán

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kevesebbel többet

Kevesebbel többet

A mezőgazdászt a közelmúltban, és úgy látszik a jövőben is többet „foglalkoztatják” a külső elemek, mint maga a termelés. Hol azzal kell megküzdeni, h...

A klímaváltozás a nyakunkon!

A klímaváltozás a nyakunkon!

Már a 70-es években voltak előrejelzések, hogy mi fog történni, de ezt akkor nem sokan vették figyelembe, és úgy látszik, hogy még ma is csak többen s...

A sekély talajművelés – művészet

A sekély talajművelés – művészet

A sekély talajművelés egyre fontosabb lesz a csapadékszegény időjárás következtében. A tarlóhántás és tarlóápolás ill. a felszín feketén tartását csak...

Az ősznek még nincs vége

Az ősznek még nincs vége

Az őszi munkálatoknak már lassan mindenütt vége. Az utolsó simításokkal is leállnak a gépek, a permetezőket is kezdik téliesíteni. A terményárak még m...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?