Értéket teremtenek

Agro Napló
Több mint fél évszázada van jelen a piacon, Európa-szerte elismert cég 11 leányvállalattal, határozottan és gyorsan fejlődő vállalat – az Euralis célja továbbra is az innováció, a fejlesztés, a fejlődés. Magyarországi képviselete – csak úgy, mint a többi leányvállalat – is elkötelezett a megújulás mellett, többek között erről számoltak be sajtótájékoztatójukon.

Naprakész megoldásokkal a folyamatos fejlődésért – talán így lehetne egy mondatban összefoglalni az Euralis céljait. A francia anyavállalat több mint 60 éve állít elő vetőmagot. A szövetkezeti tulajdonosi körbe 12 ezer francia farmer tartozik, az alkalmazottak száma meghaladja az 5000-et. Az anyacég hamar kinőtte magát, ma már 11 európai országban vannak jelen a piacon, az Euralis Európa-szerte több mint 300 ezer ügyféllel rendelkezik, akik összesen 3,5 millió szántót vetnek be a cégcsoport magas minőségű vetőmagjaival. A folyamatos fejlesztés érdekében az Euralis kiterjedt európai kísérleti rendszert üzemeltet, évente több mint 500 kísérleti parcellán folyik a nemesítő munka. 2015-től pedig fontos újdonság a cég életében, hogy EURALIS SEMENCES-ről a rövidebb EURALIS-ra változtatták nevüket.

A nemzetközi piacon nagy az igény a jó minőségű vetőmagra: a teljes forgalom 75 százaléka a nemzetközi piacon realizálódik, az elmúlt öt évben pedig megduplázódott forgalommal számolhattak. Nem véletlenül: a stratégiájuk legfontosabb építőelemei: innováció, teljesítmény, minőség és megbízhatóság.

A vetőmag divízió 1950 óta van jelen a nemzetközi piacon. A fejlesztésnek, a genetikai háttérnek és a piacpolitikának köszönhetően az Euralis termékei igen jól szerepelnek: a kukorica 3 százalékos részesedést, a napraforgó 5,8 százalékos részesedést (a Soltis genetika 13,3 százalékot) hoz. Szójában és cirokban az Euralis genetika piacvezető Magyarországon, előbbiből 30, utóbbiból 23 százalék a piaci részesedés, az őszi káposztarepce pedig hozzávetőlegesen 5 százalékos részesedést jelent a magyarországi piacon. A cég célja, hogy ezeket a jó eredményeket a jövőben megtartsák, illetve tovább erősítsék.

A már meglévő eredmények mellett az újításokra és a technológiai fejlesztésekre is nagy hangsúlyt fektetnek az Euralis-nál. Ennek egyik bizonyítéka a Milk Power koncepció. A 2015-ben piacra került fejlesztés célja, hogy megtalálják a legmegfelelőbb silókukorica-hibrideket. A Milk Power jelzéssel ellátott hibridek garantáltan magas minőségűek, mind agronómiailag, mind beltartalmilag a legmagasabb szinten vannak. „Használatukkal szeretnénk a gazdák munkáját segíteni, hogy maximalizálhassák a tejtermelésből származó profitot.” – mondta el lapunknak Bognár Mihály a cég termék- és marketingmenedzsere. „Ez egy két lábon álló, silókukoricára alkalmazható koncepció. Olyan hibridet szeretnénk előállítani, amelyben megfelelő a tápanyagok aránya, megfelelő az emészthetőség is. Ha ez a két kritérium teljesül, a termék megkapja a Milk Power minősítést. Hogy a valósághoz közel álló adatokat kapjunk – ezzel garantálva a gazdáknak a legmagasabb minőséget – élő szarvasmarhákat vizsgálunk. Szondákat helyezünk el a bendőben, amely segítségével valós képet kapunk az emészthetőségről.”

Követve a világtrendeket, az Euralis mobiltelefon applikációt is kifejlesztett. Az OR MASTER Applikáció a szádor fertőzés elleni harcban segít a szakembereknek, gazdáknak. Az eszköz segítségével ugyanis gyorsan, mindössze néhány kérdés megválaszolásával meghatározható, mennyire fertőzött a vizsgált terület. A piacon egyedülálló fejlesztés segítségével adatokat is tárolhatunk az applikáció adatbázisában, ezek alapján pedig az eszköz ajánlatot tesz a hely adottságainak legmegfelelőbb hibrid kiválasztására. A felhasználó pedig visszatöltheti az adatot, hogy ezzel is bővítse a szádor elterjedéséről kialakult képet.

Természetesen nem csak az újdonságok fejlesztésével foglalkoznak, de a már meglévő vetőmagpiacon is helyt állnak. Az öt legfontosabb szántóföldi kultúrában meghatározó szerepet játszanak. Például a kukoricát illetően, amely tekintetében Európában meghatározó szereppel bír. A napraforgó nemesítés is fontos feladat a cég számára.

A jövő évi stratégiai célok között szerepel az innováció folytatása. Mint ahogyan mindig is elsők voltak a legmodernebb technológiák alkalmazásában, most is így tesznek: a CL+ technológiával. 2015-ben 3 CL+ hibridet mutattak be a piacon (ES Genesis, ES Candimis és ES Poetic). A szádor elleni védekezés jegyében folytatják a rezsisztencia nemesítést, a védelmet pedig az OR MASTER applikáció erősíti.

További cél, hogy Európa szója-ellátottság tekintetében önellátó legyen, szeretnék a GMO szója importot kiváltani európai, GMO-mentes termékkel. Ennek érdekében 2012-ben alakult non-profit szervezet, a Danube Soya összefogja az iparág résztvevőit, az Euralis az alapító tagok között van és aktív, kiterjedő nemesítő munkájával járul hozzá a kitűzött célok eléréséhez. Rövidtávú céljaik között szerepel, hogy 1,5 millió hektárnyi szójafelület legyen a kontinensen, az ukrán és orosz termelés felett.

Az Euralis nagy lehetőséget lát a ciroktermesztésben is – ezért nem aprózzák el kutatás-fejlesztés programjukat: jelenleg Európában az Euralis által finanszírozott Eurosorgho nemesítő intézet a legnagyobb ilyen program. Fontos a cirok, hiszen kiemelkedőek agronómiai tulajdonságai, illetve betegségtoleranciája, a legmodernebb hibridek pedig a szélsőséges időjárási körülmények között is megállják a helyüket.

Az Euralis életében tehát nem csak a fejlesztés, de a fenntarthatóság is fontos szempont. Ahogy azt a cég képviselőitől is megtudhattuk: komoly szándékkal érkeztek a magyar piacra, értéket és bizalmat teremtenek. Az itt töltött évek során mindezt már bizonyították.


Hardi Judit

A cikk szerzője: Hardi Judit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?