Műholdas technológia segíti a gazdák munkáját

Agro Napló
Egy agrárvállalkozás mindennapi munkáihoz elengedhetetlen az Internet használata, ám több esetben tapasztaljuk, a gazdák jelentős csoportja nem ismerik a műholdon érkező „támogatási” lehetőséget, vagy nem kellő mélységben, illetve nem testre szabott technikai megoldásokkal dolgoznak – mondta Kádárné Szántó Nikolett, a RG Networks munkatársa az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

A marketing és kommunikációs menedzser cáfolta azt a közszájon forgó állítást is, hogy drága lenne az Internetre épített technológia az agrárium számára. A régi eszközök áraiból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az elmúlt években olcsóbbá vált a Műholdas Internet-technika, sőt, újabban az eszközöket sem kell megvásárolni, a szolgáltatói díjak már tartalmazzák annak a bérleti díját is. A Műholdas Internet-technológia egyik előnye, hogy nem gátolja a működtetését sem az időjárás, sem a művelt területek földrajzi, domborzati viszonyai.

A vanNet képviselője emlékeztetett rá, mint minden területen, így az agrárágazatban is elengedhetetlen az Internet kapcsolat. A mindennapi életünkhöz, főként a sikeres gazdálkodáshoz elengedhetetlen a legfrissebb információk elérhetősége, közte például a gyakran hullámzó terményárak ismerete vagy egyéb, gyors hozzáférést igénylő agrárszakmai hírek, esetleg adatszolgáltatás, adatbegyűjtés az adott végpontról. A legnagyobb különbség és nehézség, hogy a mezőgazdasági területek és vállalkozások sokszor olyan helyen működnek, ahol csak Műholdas Internet szolgáltatás alakítható ki.

E gond megoldására született a KA-Sat rendszeren alapuló vanNet Műholdas Internet szolgáltatás.

A szükséges berendezések, egy 75 cm átmérőjű parabola, illetve egy beltéri egység, amelyek könnyen, gyorsan, bárhol az országban (egyedi esetekben azon kívül is) telepíthetők, valamint tetszés szerint áthelyezhetők oda, ahol éppen szükség van rájuk, működésük pedig rendkívül megbízható. Az Internet szolgáltatás különböző díjcsomagban rendelhető meg, sőt abban is segítséget adunk – mondta Kádárné Szántó Nikolett –, hogy az adott egyedi igényekhez igazodva mindenki a számára legmegfelelőbb megoldásokkal dolgozhasson.

 

Elérhetőségeink: Telefon: 06-72/315-331 • Email: erdeklodes@vannet.huwww.vannet.hu

Műholdas internet Magyarország egész területén

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!