2024. június 16. vasárnap Jusztin

Jó úton haladunk? Kell-e változtatnunk a szántóföldi növénytermesztésünk termelési szerkezetén?

Agro Napló
Fontos kérdésekre keressük a választ


 

 

 

 

 

Adatok, gondolatok szántóföldi növénytermesztésünk szerkezetéről

Az Agro Napló arra a kérdésre várja a szerzők válaszát, hogy a KAP kötelező zöldítésen túlmenően kell-e változtatnunk a szántóföldi növénytermesztésünk szerkezetén. Ismerve a felkért neves hozzászólókat, munkásságukat, úgy gondolom, nem tűnik álszerénységnek, ha nehéz, nyomasztó és felelősségteljesnek érzem a felvezető cikk írására szóló invitációt. Ami egy kis bátorságot ad, az a szakmában eltöltött több mint 50 év, a témához kapcsolódó több cikk az elmúlt 10 évben. Az meg egyenes kihívást jelent, hogy Grábner E. (1935) óta a kérdés mondhatni írásban is napirenden van, már eddig is sokan kritikával illették növénytermesztésünket gabonacentrikusságért, növényfajok nullára zsugorodásáért, az ún. „talajgazdagító” fajok csekély mértékű helyfoglalásáért, az állattenyésztés problematikus takarmánymérlegéért, import élelmiszerek térhódítása miatt, a termesztés fajszegénységéért, a termőföld degradációjáért, a fenntarthatóság veszélyeztetéséért és még folytathatnám is a sort a jogos és kevésbé elfogadható elmarasztaló észrevételekkel.

A válaszadáshoz első lépésben megpróbálom vázolni a termesztési szerkezet kialakulására ható tényezőket.

Természeti adottságok: földrajzi elhelyezkedés, klíma, időjárás, domborzat, természetes vízkészletek, edafikus állapot, nagytérségi beágyazódás (méret).

A termesztési szerkezetre ható természeti adottságok megváltoztatására számottevő lehetőségünk nincs.

Mesterséges adottságok: hozamnövelés, új minőség létrehozása, új hasznosítási irányok megjelenése, új technológiai elemek alkalmazása, konzumensek igényeinek változása, hozzáadott értéket képező ágazatok teljesítménye és tulajdonviszonyai, bel- és külföldi piaci viszonyok alakulása, gazdaságpolitikai beavatkozások, új, helyettesítő termékek megjelenése, élő- és holt munka igény, mesterséges inputok árai, új földhasználati elvek megjelenése, határon átnyúló integrációk, szakértelem, divat. Meg még jó egynéhány, amit kifejtettem olyan, amelyikre emberi befolyást gyakorolnak, mint a növénytermesztés szerkezetére, mind a termékkibocsátásra. Fő jellegzetességük, hogy egyidejűleg több is hat, továbbá gyakori a kölcsönhatásuk.


Nagyításhoz katt a képre!

A továbbiakban azt vizsgáltam, hogy az elmúlt ¾ évszázad növénytermesztési szerkezete miként változott. Ezzel a kérdéssel már egyszer foglalkoztam (AN 20111/12. sz.), most aktualitását a szerkesztőség feltett kérdésére az adja, hogy a 2015. esztendő a Talajok Nemzetközi Éve. Ezzel kapcsolatban egyre-másra jelennek meg sokkoló adatok (a mezőgazdasági művelt terület a világon évente 50.000 hektárral csökken, riasztóak az európai hírek is). Az 1. táblázat hazai adatai önmagukért beszélnek. Mégis tennék néhány észrevételt. A szántóterület csökkenése még „mellbevágóbb” lenne, ha a XX. század 70-es és 80-as éveiben a jobb minőségű gyepek egy részét nem „minősítik” át szántóvá. Ez is oka, hogy a gyepes területek 1935–2010 között 1.650.000 hektárról 763.000 hektárra zsugorodtak. A szántó területvesztéséből következik, hogy nem minden „zöldmezős beruházásnak” kell feltétlenül örülnünk, továbbá jó néhány kultúra kárvallottja a csökkenésnek (rozs, búza, burgonya, lucerna, zab, cukorrépa), mint az a 2. táblázatból kiolvasható. Néhányan a kiveszés szélére is sodródtak (rostnövényeink, zöldtakarmány keverékek). Ugyanakkor nehezen érhető, hogy évről évre számottevő a vetetlen, kipusztult, semmit sem termő szántó (2013-ban pl. 145.000 ha), amit a helyet követelő kisebb, pl. ún. alternatív növényekkel lehetne hasznosítani. A 2. táblázat olyan szempontból is figyelemre méltó, hogy jelentősen sikerült a kalászolások területét csökkenteni, de ez nem járt a vetésszerkezet, mindenekelőtt a jó elővetemények térhódításával, mert helyüket a napraforgó és a repce foglalta el. Az előzőekben említettek közül a rozs területvesztését a triticale bőven pótolta, a cukorrépa és a kapcsolódó vertikum tönkretételére van magyarázat, ha az ésszerűnek nem is elfogadható. Ami úgyszintén nehezen érthető, hogy a magyar lakosságot miért kell évről évre vizenyős, ízetlen, húsában feketefoltos import krumplival etetni, amikor jó fajtáink vannak. Az ún. „jó elővetemények” (pillangósok és társításaik, egyéb tömegtakarmányok, abrakhüvelyesek) területvesztésével az is a baj, hogy hozamaik a kalászosok és a kukorica termését meg sem közelítően változtak. Persze ennek okai állattenyésztésünk helyzetében keresendők. Ez utóbbi miatt kénytelenek vagyunk évente ismétlődően azon „agyalni”, ki veszi meg a búza-, kukoricafeleslegeinket, akár olcsóbban is, mint a jobb pozíciójú versenytársainkét. Továbbá gondot jelent még a kis állatsűrűség mellett is a fehérjehiányos takarmánymérlegünk. Legalább a növényi fehérjét jórészt meg kellene termelnünk. A szántó 84%-át elfoglaló fajok közül nem egyet jelentős területen ökológiai igényük „megerőszakolásával” termesztünk. A 3. táblázatból látszik, hogy a tudományos, technikai vívmányok ellenére, ugyan magasabb hozamszinten de a termésingadozás mértéke nem csökkent, sőt. Ezért úgy gondolom, hogy ezen változtatni legalább annyira fontos, mint a termesztési palettát színesíteni. Régóta hangoztatott vélemény, hogy a leegyszerűsödött vetésszerkezetben a jó elővetemények ráfordítás nélküli pozitív hatása, a talajra, az utónövényre nem érvényesülhet, a termés kockázata nő, a fenntarthatóság lehetősége csökken, a környezet állapota romlik. Ezek valós aggályok, viszont a változás sem egyszerű. A 2. és a 3. táblázatok összesítéséből adódik, hogy a három legnagyobb területű faj hozamstabilizálásával (a csúcstermések 75–80%-án) nyerhető terület, az öntözés és az általa kínált (200–300 ezer ha) másodvetések helyet szoríthatnak pl. a száraz borsónak, a szójának, a pillangós tömegtakarmányoknak, új minőséget kínáló alternatív kultúráknak.


Nagyításhoz katt a képre!

Nagyításhoz katt a képre!

Közülük is a szójatermesztés növelése lenne kívánatos. Én az importcsökkentési érvet azzal is megtoldanám, hogy Európában a szója elfogadtatásáért senki nem tett többet, mint Háberlandt F. és Berczeller L. Az állattenyésztés fehérjemérlegének javításáért a szója mellett az őszi árpa terület- és hozamnövelés is sokat tehet. Lényegesebben több benne a fehérje, mint a kukoricában. A minősége nemcsak a zein-nél jobb, de felülmúlja a takarmánybúza értékét is. Különösen kedvező hatású a sertéshús minőségére, termesztése a búzánál gyengébb talajokon is sikeres, potenciális termőképessége vetekszik azzal.

Befejezésül a termékkibocsátásunkról az a véleményem, hogy primér szántóföldi termelvények értékesítésénél, különösen az exportpiacokon inkább a minőségi, feldolgozott áruk előállítására (hozzáadott értékekkel növelt) és az azokhoz szükséges iparágak fejlesztésére kellene több energiát, anyagi forrást fordítanunk.


 

A földhasználati ágak magyarországi megoszlása terén napjainkban dominál a szántó. A termelési szerkezetben meghatározó gabonafélék és olajnövények a szántóföldi növénykultúrák 4,3 millió hektár területének 85%-át foglalták el 2013-ban, a három legnagyobb kultúra – a kukorica, a búza és a napraforgó – kibocsátása pedig a szántóföldi növényeken belül megközelíti a 75%-ot. Mindennek piaci, gazdaságszerkezeti és jövedelmezőségi okai egyaránt vannak.

A környezeti adottságok, a termelési hagyományok, a vetésforgó igényei, a piac igénye, a szakpolitika és természetesen a támogatási rendszer külön-külön is, de összességükben együtt határozzák meg a mezőgazdaság termelési szerkezetét vagy annak változását.

A szántóföldi növénytermesztés termelési szerkezetét, a vetésszerkezetet a Közös Agrárpolitika eszközrendszere vagy a kormányzat csak korlátozottan tudja befolyásolni. A zöldítésen túl ilyen elem a fehérjenövények termeléshez kötött támogatása, amely évente mintegy 8,1 milliárd forint felhasználásával kívánja elősegíteni ezek termesztésének magasabb szintjét. A szója vetésterülete például a jelenlegi 42 ezer hektárról 120 ezer hektárra lenne növelhető.

Magyarországon a növénytermesztés igen nagymértékben ki van téve az időjárás által okozott kockázatnak, különösen a vízhiánynak. A következő években a Vidékfejlesztési Program keretében tervezett öntözésfejlesztési beruházási támogatások az érintett területeken minden bizonnyal elősegítik a mezőgazdaság termelési szerkezetének változását, a vízigényes vagy a nagyobb hozambiztonság mellett bátrabban termeszthető kultúrák terjedését.

Az eddig megemlített támogatási lehetőségeken túl két fontos dolgot kívánok még kiemelni, amely túlmutat a szűken vett termelésszerkezet kérdéskörén. Az egyik a fajtaszerkezet kérdése, hiszen például a búza esetében piacképességünk javítása érdekében homogénabb minőségi árualap, tehát ésszerű nagyságú, szűkített fajtaválaszték irányába kellene termelésünket eltolni és legalább 45–55%-os vetőmag-felújítási arány lenne indokolt.

A másik pedig, hogy Magyarország számára kiemelt cél annak a képességnek az erősítése, amely alapján a hazai gazdaság mind nagyobb arányban képes feldolgozni a megtermelt árualapot, tud hozzáadott értéket teremteni belőle. A hazai állattenyésztés, az élelmiszer és ipari feldolgozás fejlődése kulcsfontosságú a szántóföldi növénytermesztés számára is, befolyásolja és befolyásolni fogja a termelési szerkezetet. Nem lebecsülendő előrelépési lehetőség lehet a piacképes ökológiai termelés fokozása is.


 

A Közös Agrárpolitika (KAP) az elmúlt évtizedekben komolyan meghatározta, hogy mit tehetnek és mit kell tenni a szántóföldi növénytermesztésben dolgozó gazdálkodóknak.

Az EU-ban gazdálkodók közvetlen előírások (törvények, rendeletek stb.) szerint valamint a megélhetésük biztosításához szükséges támogatások (földalapú és célzott termelési stb.) megszerzése miatt vették nagyon komolyan annak előírásait.

A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók különböző felkészültségi szinten végzik munkájukat hazánkban. A birtokméret, gépesítettség, a talaj minősége, klimatikus viszonyok, technológiai szint, szakmai képzettség szintje és a piaci ismeretek mind befolyásoló tényezők.

Ez határozza meg a termelők helyét, pozícióját, egzisztenciáját a versenytársaik között.

A magyar mezőgazdaság színvonala ezen gazdálkodók termelési színvonalának összességéből áll. Az, hogy ma hol tart a mezőgazdaságunk az a múlt és a jelen elemzésével és azok eredményeivel mérhető és értékelhető. Legegyszerűbb a termények mennyiségi és minőségi értékelése, amely a piacon pénzben mérhető. Ezt a termelők folyamatosan figyelik és mérik, amely meghatározza versenyképességüket. Magyarországon mindig volt, van és lesz is szántóföldi növénytermesztés.

A Kárpát medencében hektáronként a termés mennyiségét és minőségét elsősorban az időjárási és klimatikus tényezők határozzák meg. Ezek káros hatásának (aszály, belvíz) csökkentése érdekében lehet tenni Magyarországon is. Mivel bővizű folyóink vízkészlete stabilizálhatja a mezőgazdálkodást, így az ország gazdaságát is. A vizeink megtartásával (tározók, víztakarékos talajművelés stb.) aszály esetén öntözéssel, belvíz esetén vízelvezetéssel sokat javíthatnánk a termésátlagok ingadozásain.

A mezőgazdálkodók a szántóföldi növénytermesztés szerkezetét rövid időn belül nem tudják és nem is akarják átalakítani. A vetésváltást és az alkalmazható legjobb technológiákat mindig a stabilitás érdekében alkalmazzák. Ezzel az élelmiszerpiac igényeit elégítik ki, biztosítva saját fennmaradásukat és versenyképességüket.

Fontos kérdés, hogy a mindenkori agrárpolitika mennyire segítette a hazai mezőgazdálkodók, ezen belül a szántóföldi növénytermesztők versenyképességét az európai és a világ termelői között. Szándékaikban biztosan. A mezőgazdálkodóknak tudniuk kell, hogy az „Irányító szervezetek” intézkedései milyen célokat szolgálnak.

Ma úgy látszik, hogy az EU illetékesei a KAP-on keresztül próbálják biztosítani, amit az emberiség szempontjából a legfontosabbnak tartanak. Ezekkel a termelők többsége egyetért.

Az élelmiszer előállítás, a fenntartható mezőgazdálkodás, az élhető környezet, a tiszta levegő biztosítása a legfontosabb célok közé tartozik.

A mezőgazdálkodók ma már a világon és hazánkban is kevesen vannak, amely 3–6% az összlakosság százalékában. Abban azonban biztosak, hogy a természettel és annak törvényeivel ők állnak a legszorosabb kapcsolatban. A természet védelme és a környezetünk védelme elemi érdeke minden mezőgazdálkodónak.

A „Zöldítés” és mindenféle törvény és rendelet csak egy eszköz az irányító szervezet kezében, hogy a termelők figyelmét felhívják arra, hogy a jövő szempontjából mely tényezők a legfontosabbak.

Van egy irány, amerre a világ gazdasága halad és ezen belül a mezőgazdaság is. Ezen halad az Európai Unió csapata is és ezen belül haladunk mi is.

Akik jobban tudják, hogy merre vezet az út és milyen akadályokat kell leküzdeni, azok felkészültebbek és versenyképesebbek. A magyar termelők esélyei megvannak. Az a kérdés, hogy kellő kritikával tudják-e elemezni saját múltjukat.

A hazai eredmények hűen tükrözik a kijelölt úton a magyar termelők helyzetét, amelyet realitásként el kell fogadunk. Meg kell vizsgálnunk a „nagy közös úton” versenytársaink múltját és jelenét. Elemeznünk kell eredményeiket és módszereikben rejlő lehetőségeiket. Össze kell vetni a hazai cselekedeteinkkel és azonnal meghatározhatjuk a világversenyben helyünket, helyzetünket és jövőnket. Mit kell tennünk, ha igaz, hogy az emberiség fejlődésével és szaporodásával 2050-re kilencmilliárd ember lesz a földön. Így az élelmiszertermelés továbbra is a legfontosabb célja marad minden gazdálkodónak.

A gabonatermesztőknek nagyobb mennyiséget, azonos minőségben, a piac igényének megfelelő paraméterekkel, a legolcsóbb áron kell termelni ahhoz, hogy versenyképesek legyenek vagy maradjanak. Ki-ki döntse el, mint termelő, hogy milyen pozícióban van, hol kell (akar) lenni a jövőben és ehhez mit kell tennie. Azt, hogy mit tud tenni a termelő, azt egyre szabadabban szabályozhatja a hazai agrárkormányzat. A jövő versenyképességének felelőssége egyre jobban a tagállamok kormányainak felelősségévé válik.

Hiszem és hisszük azt, hogy van egy olyan út, amely a magyar szántóföldi növénytermesztők sokaságát – a magas szakmai tudás birtokában – a legjobb versenyzők közé emeli ismét.

Akkor fogunk jó úton haladni, ha ezt minden mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó ember a legjobb tudásával akarja és tenni is fog érte.


 

Növénytermesztésünk jelenlegi szerkezete hosszú idő óta stabilnak tekinthető, az elmúlt időszakban – az időjárási hatásokat figyelmen kívül hagyva – jelentősebb változást csak a repce területének felfutása, illetve a cukorrépa területének csökkenése okozott. A Közös Agrárpolitika – elsősorban környezeti szempontok miatt – folyamatosan törekszik a diverzifikáció erősítésére. Egy körültekintően és átgondoltan végrehajtott szerkezetváltás, illetve termelési paletta bővítés ugyanakkor ennél jóval komplexebb hatással járhat, a környezeti előnyök mellett ugyanis jelentős gazdasági kihatása lehet, komoly szereppel bírhat a vidéki foglalkoztatás növelésében is.

Ez elsősorban a munkaigényes ágazatok előtérbe helyezésével érhető el. Ehhez azonban megfelelő programokra van szükség, nem elég egy-egy ágazatot támogatási, szabályozási oldalról megsegíteni, a folyamatot tovább kell vinni, a megtermelt árut az igényeknek megfelelően, versenyképesen fel kell dolgozni, és legfőképp, piacra kell tudni juttatni.

Jelenleg sem piaci oldalról, sem az állami intézkedések tükrében nem látszik egy olyan szerkezetváltás képe, amely előrevivő módon lenne képes átalakítani a jelenlegi struktúrát.

Az elmúlt években a gabona és olajos növények – más növényekét meghaladó – áremelkedése, valamint a területalapú támogatások növekvő összege a termelőket abba az irányba tolta, hogy minél kisebb kockázatvállalással próbáljanak jövedelmet elérni, ennek megfelelően termelési szerkezetüket egyszerűsítették, egyre kevesebben foglalkoznak az alapnövényeken kívüli kultúrák termesztésével. Az idei évi árcsökkenés ugyanakkor rávilágított arra, hogy átlagos termelési színvonal mellett az úgynevezett kommersz növények termesztésével a termelésen egyre nehezebb jövedelmet elérni. A kormányzati intézkedések (földforgalmi törvény, támogatás elvonás stb.) az állattenyésztés leépítésére kényszeríti a gazdálkodókat, ami a feldolgozóipari nehézségekkel együtt összetett – a növénytermesztési termékek értékesítési biztonságára is hatással bíró – problémaként jelentkezik.

Nem szolgálják a diverzifikációt és a vidéki foglalkoztatás növelését a kormány intézkedései sem, sőt, éppen ellene hatnak.

A földforgalmi törvény előírásaival szétrombolják a versenyképes és hatékony termelésre – így a piacon nagy tömegű áruval megjelenő – képes cégeket, ellehetetlenítik az intenzív gazdálkodás alapjául szolgáló öntözési tevékenység folytatását, ami a termelési szerkezet további leépülését hozza magával. Ráadásul miközben a vidékfejlesztés kiemelt célterülete az öntözésfejlesztés, addig a kiszámíthatatlan földhasználat miatt a már meglévő öntözőtelepek további működtetése is sok esetben ellehetetlenül, mindemellett az öntözőtelepek létrehozását rendkívül nagy adminisztrációs terhek is nehezítik.

Az öntözés mellett ugyanilyen problémák jelentkezhetnek a vetőmagtermesztés területén is.

A birtokméret csökkentése a növénytermesztés szerkezetét még inkább egysíkúvá teszi, kisebb területre a gazdálkodók nem fognak beszerezni többféle, speciális gépet, inkább még tovább egyszerűsítik a vetésszerkezetüket. (Arról nem is beszélve, hogy állattartásra csak elvétve adják a fejüket.)

A Vidékfejlesztési Program megismert tervezete szintén nem olyan irányba hat, amely elősegítené a termelési szerkezet diverzifikálást. Egyrészt olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyek lényegében kizárják a nagyobb termelőket egyes – a termelési szerkezetre is ható – programokból (pl. AKG), másrészt sok esetben nemkívánatos szereplőként jeleníti meg őket a tevékenységdiverzifikálás területén, holott a programban kiemelt jelentőséggel bíró innovációs tevékenység nélkülük nem megvalósítható.

A termelési szerkezetünk közel két évtizede folyamatosan szűkül. Jelenleg a gazdasági körülmények és az agrárpolitikai intézkedések nem hogy ezt megállítanák, hanem egy még egyszerűbb termelési szerkezet irányába tolják a gazdálkodókat. Kijelenthetjük, hogy ennek a vesztese a kertészet, az állattenyésztés és az intenzív, öntözéses gazdálkodás lesz.


 

A feltett kérdés a magyar mezőgazdaságra vonatkozóan időről időre megfogalmazódik, a gazdaságpolitika egy-egy fordulópontjánál mindig keressük erre a választ. Ha fellapozzuk az elmúlt évtizedekben készült agrárstratégiai anyagokat, minden esetben találhatóak benne a növénytermesztés „kívánatos” termelési szerkezet(váltására) vonatkozó megállapítások. A változtatás igénye hol a termelési hatékonyság növelésének, hol a foglalkoztatási céloknak, hol pedig egyéb szempontoknak figyelembevételével vetődik fel.

Látni kell ugyanakkor, hogy a termelési szerkezet sokkal inkább piaci és ebből adódóan érdekeltségi hatások következtében változott az elmúlt évtizedekben, mint agrárpolitikai célkitűzések eredményeként. Ha megvizsgáljuk a fontosabb növényfajok betakarított területének alakulását a rendszerváltástól napjainkig, a következőket állapíthatjuk meg: a kukorica területe mintegy 150 ezer hektárral növekedett a búzaterület rovására; a cukorrépa termelése drasztikusan visszaesett, mintegy hetedére; napraforgót 250 ezer hektárral, repcét 140 ezer hektárral nagyobb területen termelünk; harmadára csökkent a silókukorica és a lucerna termőterülete; a zöldségterület pedig szinte megfeleződött. Mindezek a változások többször a gazdaságpolitikai szándékokkal ellentétben következtek be és szinte csak a cukorrépa esetében egyezett meg a cél és az – igen csak kétséges – „eredmény”.

Megítélésem szerint az elkövetkező időszakban sem számolhatunk azzal, hogy hatékonysági, foglalkoztatási vagy egyéb agrárpolitikai szempontok alapján változtathatunk szántóföldi növénytermelésünk szerkezetén. Komoly hatása lesz ugyanakkor középtávon a jelenlegi szerkezetből adódó determinációknak, a világpiaci folyamatoknak, illetve a Közös Agrárpolitika kötelező vagy nemzeti hatáskörben választott elemeinek. Hosszú távon ugyanakkor Magyarországon a szántóföldi növénytermesztési ágazatok lehetőségeit, versenyképességét, egyre inkább a klimatikus változásokhoz való alkalmazkodás képessége fogja meghatározni.

Egy kialakult struktúra, vagy termelési szerkezet megváltoztatása – különösen, ha azt gyorsan, szinte revolúcióként akarják végrehajtani – komoly nehézségek árán valósítható meg, és ha sikerülne is, jelentős vagyonvesztéssel, gazdasági károkozással járna. Gondoljunk csak bele, mekkora eszközállomány áll a jelenlegi termelési szerkezet szolgálatában. Ha azt elemezzük, miként alakultak a beruházások az elmúlt időszakban, azt állapíthatjuk meg, ezek elsősorban a szántóföldi növénytermesztésben eredményeztek teljesítménybővülést. 2000 és 2013 között a traktorok állományának összes kW kapacitása 5,9 millióról 7,5 millióra növekedett, míg a kombájnoké 1,4 millióról 1,7 millióra. 1,4 százalékkal növekedett a vető-, ültető- és palántázógépek száma is. (Drasztikus csökkenés volt tapasztalható ugyanakkor az öntözőberendezések tekintetében, míg az ezredfordulón 26 ezer mobil és stabil öntözőberendezés működött Magyarországon, számuk mára 12 ezerre apadt.) A kialakult eszközstruktúra más ágazatokhoz nehezen konvertálható.

A prognosztizált világpiaci folyamatok elemzése alapján nem várhatók markáns szerkezeti módosulások a szántóföldi növénytermesztésben, bár komoly kihívásoknak kell megfelelniük a hazai gazdálkodóknak. A nemzetközi gabonakereskedelemben tovább fog éleződni a verseny. A magyarországi gabona hagyományos felvevő piacaira egyre nagyobb mennyiségben érkezhet búza Oroszországból, Ukrajnából, Bulgáriából és Észak-Amerikából, illetve kukorica Ukrajnából, Oroszországból, Romániából és Szerbiából. A középtávú előrejelzések alapján a növényolajok globális fogyasztása a jövőben is dinamikusan nő. A hazai szójatermelés jövője a Duna-menti országokkal történő együttműködés keretében biztatónak tűnik. Ugyanakkor versenyképességi és jövedelmezőségi okok miatt az állattenyésztés „felfutása” a közeljövőben sem várható, ami a hazai takarmánykeresletre hat mérséklően.

Az idei évtől működő Közös Agrárpolitika továbbra is kedvezőbben érinti a szántóföldi növénytermesztés ágazatait, mint más ágazatokat. A kérdésben említett zöldítés mellett a termeléshez kötött támogatások hatásvizsgálata érdemel figyelmet.

A zöldítés szabályai a gazdálkodók számára csak kisebb nehézségeket okozhatnak. Az egyes fogalmak értelmezésével kapcsolatban lehetnek gondjaik, de fokozott odafigyelést igényel az eljárásrend betartása és a vis maior esetek kezelése sem lesz egyszerű. Ugyanakkor a zöldítés önmagában nem lesz jelentős hatással a szántóföldi növénytermesztés szerkezetére. Költségvonzata elsősorban az ökológiai célokra hasznosított terület kialakításának lehet. A növénytermesztés diverzifikálása elsősorban a kukoricatermelőket érintheti. Ma 90 ezer gazdaság termel kukoricát mintegy 1200 ezer hektáron. Közülük 25 ezer kisebb területű gazdaság lehet, ahol a kukorica meghaladja az összes terület 75%-át. A 25 ezer gazdaság döntő hányada azonban vélhetően a kisgazdaságok egyszerűsített átalánytámogatását fogja választani, így nem vonatkoznak majd rá a zöldítési szabályok.

A termeléshez kapcsolt támogatási jogcímekkel Magyarország ki fogja használni a támogatási keret 13+2%-os lehetőségét. Ennek mérsékelt hatása lehet a szántóföldi növénytermesztés szerkezetére. A jogcímek ugyanis elsősorban az állattenyésztés ágazataira vonatkoznak, a szántóföldi növénytermesztést a zöldségfélék termelésének támogatása, a cukorrépa termelésének támogatása, a rizs termelésének támogatása és a fehérjenövények termelésének támogatása érinti. Megítélésem szerint ezek közül elsősorban a rizs és a szója esetében képzelhető el arányaiban markánsabb területnövekedés. A cukorrépa termesztés növekedésének korlátot állít a feldolgozó kapacitás hiánya, és ugyanez a helyzet a zöldségfélék esetében is. A zöldségfélék termesztésének kiemelt támogatása (120 ezer forint/hektár) azzal a veszéllyel jár, hogy amennyiben nem létesül korszerű feldolgozó kapacitás, a többlettermelés piaci feszültséget okozat.

Összességében úgy ítélem, Magyarország agrárgazdaságának ma nem a szántóföldi növénytermesztés szerkezetének átalakítása a legégetőbb kérdése. Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani ennél például az élelem-termelési kapacitások és készségek megőrzésére, az üzem- és termelési szerkezetben a sokszínűség fenntartására, a versenyképesség növelésére.


 

Kizárólag a KAP kötelező zöldítése változtat(hat) a szántóföldi növénytermesztés termelési szerkezetén a szemes és szálas fehérjenövények, valamint a szója javára, mert e növények egyrészt termeléshez kötött többlettámogatást élveznek, másrészt ökológiai célterületként is elszámolhatók. A vetésszerkezetre és termékkibocsátásra elsősorban a szója gyakorolhat hatást.

A világ szójapiacát kis számú szereplő befolyásolja, így a keresleti vagy kínálati sokkhatásokat nehéz csillapítani. Ezért is indokolt, a nagy fehérjetartalmú termékek (elsősorban szója) minél több importált szójadarát váltsanak ki. A mai 40 ezer hektár szójaterületen termelt szója a Magyarországon felhasznált szójadara 10–15%-át teszi ki, a felhasználás 80–85%-át pedig importáljuk. A szemes fehérjenövények között szereplő szójabab (egyébként olajnövény) termeléshez kötött támogatásának feltétele a fémzárolt szója vetőmag használata, a hektáronkénti 1 tonna minimális hozam teljesítése és a gazdálkodási napló vezetése. A támogatás hektáronként 200,9 euró, azaz mintegy 60 ezer forintot tesz ki, de a növényvédelem, valamint a kukorica-, a napraforgó- és a repcetermelés jövedelmezősége is befolyásolja a szójatermelési hajlandóságot.

Meg kell jegyezni, hogy Magyarország a gazdaságos európai szójatermelési övezet északi határán helyezkedik el. A korábbi fehérjeprogramok kifulladásával azonban a hazai szójaterület mára 70 ezer hektárról 40 ezer hektárra csökkent, miközben az itthon megtermelt GMO-mentes szója nagy része más uniós tagországokban – leginkább Ausztriában, Németországban, Svédországban és Franciaországban – kerül a piacra. Ez azt jelenti, hogy a szójatermelés növekedésével párhuzamosan a szójabab kivitele is megugrana, ehhez viszont növekvő exportpiac szükséges. Ennek oka, hogy a GMO-mentes szója tonnánként 40–100 eurós felárral értékesíthető, a hazai állattenyésztők – főként a baromfi- és a sertéstartók – viszont nem tudnak ekkora felárat megfizetni, mert a hazai fogyasztók nem fizetik meg a takarmány többletköltségét. A szójaterület látványos növelését tehát hátráltatja az is, hogy a hazai takarmányipar és az állattenyésztés nem veszi meg a drágább hazai GMO-mentes szóját. Összességében az prognosztizálható, hogy a szójaterület a jelenlegi 40 ezer hektárról legfeljebb 80–100 ezer hektárra növekedhet. A termelési szerkezet komoly változásáról nem beszélhetünk, ha figyelembe vesszük, hogy a takarmánykukorica vetésterülete meghaladja az egymillió hektárt.

A szója szerepe a takarmányozásban azért kiemelkedő, mert más szántóföldi növényeknél lényegesen magasabb a nyersfehérje-tartalma, esszenciális aminosav-tartalma pedig közel ideálisnak mondható. Magyarországhoz hasonlóan az EU többi tagországa sem önellátó fehérjetakarmányokból. Az EU növényi eredetű fehérjeszükségletének legnagyobb részét az importált szójabab feldolgozása során nyert, illetve döntően a Brazíliából és Argentínából beszerzett szójadarából elégíti ki. Nem véletlen, hogy az EU sertés- és baromfihús-termelése egyre inkább a nagy európai kikötők vonzáskörzetében koncentrálódik, hiszen jellemzően ide telepedtek a szójafeldolgozók és ide érkezik az importált szójadara is. Az EU-n belül a tengeri kikötőktől mért távolsággal arányosan romlik a sertés- és baromfiágazat versenyképessége. A szójadara Magyarországra szállítása az európai kikötőkből tonnánként átlagosan 25–35 EUR-val drágítja a takarmány alapanyag költségét. A hazai olcsóbb szójatermelés pedig javíthatná az állattenyésztés versenyképességét a genetikailag módosított importszójadara kiváltása mellett. A vetésterület megduplázásával is a felhasznált szójadara nagyobb részét továbbra is importálni fogjuk genetikailag módosított szójadara formájában a GMO-mentes importszója magas felára miatt. Tudjuk, hogy a zöldítési követelmények teljesítésének egyik legjobb módja a szója termesztése, ami önmagában is hektáronként 81 euró kiegészítő támogatást kínál, a termeléshez kötött támogatással (201 euró/ha) együtt pedig közel háromszorosára nő a hektáronkénti 145 euró alaptámogatás.  Ennek ellenére átütő változás nem várható sem a vetésszerkezet, sem a fehérjetakarmány importfüggése tekintetében.


 

Magyarország adottságai a szántóföldi növénytermesztésre köztudottan kiválóak, nagyon kevés olyan ország van az egész kontinensen, ahol ilyen nagy arányban találhatók kedvező adottságú, kiváló minőségű szántóföldek. Sajnálatos azonban, hogy hazánkban a vetésszerkezet továbbra is beszűkült a négy nagy növényre, talaj- és környezetminőséget javító vetésváltást csak ritkán alkalmaznak. A mezőgazdaság sajátossága, hogy a támogatások odaítélésének szabályozásával lehet leginkább ösztönözni a gazdálkodókat a környezetkímélő gazdálkodás szabályainak követésére. A zöldítési program beindítását ezért tartom meghatározónak egész Európa agráriuma szempontjából, ugyanis a környezeti szempontok fokozott figyelembevételét megkövetelik minden olyan földhasználótól, akik korábban kizárólag terület alapon jutottak támogatáshoz. A 2015-ös év nagy kihívást jelent a gazdálkodóknak, a szakmai kamarának, a falugazdászoknak, a kifizető ügynökségnek annak érdekében, hogy az új típusú agrártámogatási rendszer gyakorlati megvalósítása gördülékenyen történjen.

Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy bár a zöldítés egy nagy lépés lehet a környezettudatos gazdálkodás gyakorlatának általános elterjesztéséhez, ugyanakkor valamennyi problémára nem nyújt megoldást. Véleményem szerint a hazai mezőgazdaság két legnagyobb hiányosságán – a növényter-

mesztés és állattenyésztés aránytalanságán, és a nagy hozzáadott értékű termékek előállításának kis arányán – csak közvetve és kis mértékben fog javítani, ugyanakkor akár új ágazatok megteremtéséhez is alapot szolgáltathat eddig kisebb területen termesztett alternatív növénykultúrák érdekeltségének megteremtésével. Meggyőződésem szerint a későbbiekben szakmailag indokolt lehet majd néhány korrekció megtétele, illetve kiegészítések megfogalmazása. A zöldítésbe nem került bele a talaj szerves anyag tartalmának növelése istállótrágya, komposztok kijuttatása révén, miközben más egyéb eljárások (pl. zöldtrágyázás) – indokoltan – kiemelt szerepet játszanak. Szintén nehezen védhető szakmailag, hogy a rövid rotációs idejű, fás szárú energetikai ültetvények és az ökológiai jelentőségű másodvetés súlyozási tényezője mindössze 0,3, ugyanakkor fontos lenne ezeknek a növényeknek a termesztését – különös tekintettel a kedvezőtlen adottságú termőhelyekre – nagyobb faktorral tekintetbe venni.

Összességében megállapítható, hogy a zöldítési komponens beépítése a támogatás rendszerébe a vetésszerkezet javulását fogja eredményezni, a környezeti szempontok érvényesülése – egy elkerülhetetlenül hosszabb tanulási folyamat révén – általános, a mindennapi gazdálkodási gyakorlat részévé válik. A rendszer esetleges felülbírálata, korrekciója, bővítése annak is függvénye lehet, hogy egyéb agrár-környezetgazdálkodási támogatási pályázatok meghirdetésére lesznek-e források a későbbiekben.

  

 

A termelési szerkezet megváltoztatása véleményem szerint nem indokolt, a zöldítés kapcsán komoly fenntartásaim vannak.

A 2015-ben induló zöldítéssel részben egyet értek, de a tájékozatlansággal és a gyakorlati kivitelezéssel, ami a magyar programot jellemzi, azzal nem tudok azonosulni! Véleményem szerint, ha a 4,3 millió hektár szántóból 1 millió hektárt kivonnánk a termelésből, az árukibocsátás szempontjából nem jelentene nagy problémát. Az elmúlt években sok erdősávot, árteret, és egyéb termelésre nem alkalmas területet törtek fel, ahol csak 5 évente egyszer lehet normálisan termelni.

Számomra érthetetlen a gyepek, az 5 évnél régebben telepített füves területek figyelmen kívül hagyása a zöldítésnél, melyeknek a területalapú támogatások szempontjából is kérdéses a sorsuk (érdekesség, hogy az Egyesült Királyságban 2015-ben főleg ilyen területeket támogatnak). Ha gyepeket és legelőket beszámíthatnánk, akkor megoldódna országos szinten a zöldítés. Nekem is nagy gyep- és legelő területeim vannak, melyekkel a gazdaságomban elérném a zöldítésben kért arányt. 

Nehéz megmondani a tuttit a zöldítéssel kapcsolatban, mert minden gazda más-más helyzetben van. Más stratégiát kíván egy kis őstermelő, és mást egy nagyüzem, de különbség van az állattartó-növénytermesztő, és a csak növénytermesztő gazdaság között is. Én nem tartok állatokat, ezért igyekszem minél kisebb területemet kivonni az aktív növénytermesztésből, ami jelenleg pillangósvirágúakkal oldható meg. Várhatóan sokan így tesznek majd, ezért idén megnőhet a szója vetésterület nagysága Magyarországon, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy az éghajlatunk nem mindenhol kimondottan alkalmas szójatermesztésre.

A lejtős, erodált területek vízösszefolyásainak befüvesítését tervezem még, amivel a vízelvezetést oldanám meg, ahogy azt az USA-ban már évek óta csinálják a farmerek. Másodvetést is használok majd valószínűleg, melyből zöldtrágyához jutnak a területeim. A termelésből kivett, és „ugaron” hagyott „tücsök legelők” kedvező életteret adnak a kártevők és kórokozók felszaporodásának, ezért ezekre a területekre nagy figyelmet kell fordítani és nem is tervezek területkivonást.

Véleményem szerint a termelés diverzifikálása okozza majd a legnagyobb problémát. Magyarországon soha nem volt probléma a változatos termelői portfólió miatt, ezért érthetetlen ez a része a zöldítésnek. Kicsiny országunkban alapból 2-3 növényt termelnek a gazdák (nekem minden évben 5-6 növény van a vetésforgóban), és sehol nem találni olyan monokultúrás övezeteket, mint például az USA-ban. Ez az intézkedés csak kellemetlenségeket okoz, mert többször kell kijárni a táblákra, ami a területek elaprózottsága miatt jelentős logisztikai problémákkal és költségnövekedéssel járhat! A kisebb gazdaságokban a korábban bejáratott vetésforgó teljesen felborulhat, ami szintén költségnövekedéssel járhat. Aszályos évben mindig nagy kockázattal járnak a másodvetésű növények, mert a következő év termelési színvonalát veszélyeztetik. Problémát jelent még továbbá az is, hogy ősszel még nem készültek el a szükséges rendeletek. A gyakorlati kivitelezésről csak februárban jelent meg tájékoztatás, amire már az őszi munkák folyamán szükséges lett volna, hogy tudja mindenki mire számíthat.

A jelenlegi állapotában a zöldítés kényszer a legtöbb gazdának, mert támogatás nélkül versenyhátrányba kerülnének a terménypiacokon, és rövid időn belül sokan tönkremennének.

A bürokrácia és a hatósági erőfölény már eddig is hátráltatta a termelőket, és most a zöldítés még egy plusz teher lesz. A 2014. évi ősz is jó példája annak, hogy nem mindent lehet az íróasztalnál megtervezni, mert a sok csapadék könnyen keresztül húzhatja a bürokraták számítását, és nincs arra garancia, hogy tavasszal könnyebb lesz rámenni a földekre. Nehéz meghatározni a korábban taglalt problémák költségvonzatát, elemzőktől 80-90 euró/hektárt hallottam több helyen. Ez első pillantásra nem tűnik soknak, de ha azt vesszük, hogy körülbelül ennyit kapunk a zöldítésért, akkor már elgondolkodunk rajta…

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A hónap takarónövénye: etióp mustár

A hónap takarónövénye: etióp mustár

A mustárfélék a zöldítés elindulása óta népszerűek a magyar gazdálkodók körében, azonban míg minden szem a fehér mustárra figyel, addig érdemes szót e...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?