A mezőgazdasági melléktermékek a Föld biomassza készletének részei. Megkülönböztetünk:

• elsődleges biomasszát, amelyet a növényi szervezetek állítanak elő,
• másodlagos biomasszát, amely az állati szervezetek produktuma.

A szántóföldi melléktermékek tehát az elsődleges biomassza részei.

A szántóföldi növénytermesztésben az ikertermék is jól ismert fogalom. A főtermék mellett keletkező termék(ek)et foglalja magába. Jó példa erre a lucernatermesztés: az éves termés egyik részéből széna, a másikból pl.: szenázs készíthető, vagy a tej és a borjú klasszikus esete.

Mivel a szántóföldi melléktermékek értékes nyersanyagok, ismernünk kell:



Kukorica 42-47:1< BR>

Egyéves hüvelyes 22-25:1< BR>

Napraforgó 38-40:1< BR>

Évelő pillangósok 14-18:1< BR>

Cirokfélék 40-45:1

A kalászos gabonák, a rizs szalma, a kukoricaszár nagy mennyiségben szerepelnek a különböző gomba-táptalajok előállításában is. A leveles cukorrépa fej a betakarítási technológiától függően lehet tömegtakarmány és a talajt gazdagító szervesanyag is. A szalmafélék szerepet kaphatnak a meliorációban, a rekultivációban és a talajvédelemben is (Egerszegi-féle réteges homokjavítás, talajtakarás).

A 2. sz. táblázatban felsoroltak nagy része az állattenyésztésben alomként vagy tömegtakarmányként hasznosítható. Alomként az őszi árpa szalmája a legértéktelenebb, sertések számára egyáltalán nem megfelelő. A szalmafélék takarmányként változó értékûek. Gyenge vagy közepes rétiszéna értékû a zab, a tavaszi árpa, a fûmag és a hüvelyesek szalmája. Takarmányozási szempontból értéktelenek a rozs, a tritikálé, az őszi árpa szalmák. Az évelő pillangósok magszalmája csak akkor etethető juhokkal, növendék marhákkal, ha a főtermék betakarítása előtt nem használtak desszikkánst. A száraz kukoricaszár, a búzaszalma szintén feltételes takarmányok, többnyire lédús tömegtakarmánnyal keverve vagy velük erjesztve a kérődzők tömegtakarmány-bázisát képezhetik. A zöld kukoricaszár (csemegekukorica) és a hibrid kukorica apasorai virágzás után zölden és szilázsként is értékesek. A lédús melléktermékek, káposztafélék, burgonya, olajtök hús, takarmányrépa levél, amennyiben földdel nem szennyezettek, szintén részei lehetnek a takarmánybázisnak. Az üzemi magtisztítás során képződő ocsú, rostaalj csak akkor takarmányozható, ha nem tartalmaznak mérgező vagy az állati termék minőségét rontó (íz és színrontó) gyommagokat.

Mint látható, a szántóföldi melléktermékek hasznosítási lehetőségei adottak a főtermék előállítási helyén vagy az ahhoz közel, az állattenyésztésben, ahonnan szerves trágyaként vissza is kerülhetnek.

A szántóföldi melléktermékek (a kertészetben képződők is) szinte kivétel nélkül alkalmasak komposzt készítésére, így trágyaértékük növelhető. A komposztálás során a kiindulási anyagok NPK és mikroelem mûtrágyákkal, kőzetőrleményekkel, egyéb biológiai hozamfokozókkal dúsíthatók, serkentő- és oltóanyagokkal kezelhetők (a komposztálásról bővebben az Agronapló 2003. júliusi számában írtunk). Ipari célra történő értékesítésük akkor indokolt, ha:

• az árbevétel meghaladja az üzemi hasznosításból származó előnyöket,
• az árbevétel egy részét talajerő visszapótlására fordítjuk.

Bizonyos értelemben szántóföldi melléktermékeknek tekinthetők az „ipari növények” (esetleg többszöri) feldolgozása során képződő hulladékok, melyeket közvetlenül hasznosíthat a növénytermesztés (melioráció, trágyázás), vagy takarmányként az állattenyésztés és mint istállótrágya kerülhetnek vissza a termőföldbe. Ezeket talán nevezhetnénk másodlagos (szekunder) melléktermékeknek. Néhány közülük:

• malomipari melléktermékek (korpa, takarmányliszt, borsóhántolási hulladék),
• olajipari melléktermékek (extrahált magdarák, jó fûtőértékû napraforgó héj),
• cukorgyári melléktermékek (depóföld és földiszap, répaszelet, melasz, mésziszap),
• szesz- és sütőipari melléktermékek (szeszmoslék, törköly, árpatörmelék, malátacsíra, vinasz, takarmányélesztő),
• keményítő-gyártási melléktermékek (takarmány keményítő, kukorica lekvár, kukorica glutén, törköly).

A sort lehetne még folytatni a konzerv-, tej- és sütőipari hulladékokkal, amelyek egyrészt az állattenyésztés fontos takarmány komponensei, de például a konzervipari hulladékok szervestrágyaként vagy komposztként közvetlenül is hasznosulhatnak a talajerő-gazdálkodásban.

Összefoglalva: az elsődleges és másodlagos szántóföldi melléktermékek újrahasznosításának racionális területei a talajtermékenység javítása, az állattenyésztés takarmánybázisának bővítése. Ez utóbbival csökkenthető a takarmánytermő terület, a képződő szervestrágya pedig a talajba visszajuttatva fontos természetes hozamfokozó.

Egy gondolat erejéig szólni kell még az ipari- és kommunális szférában képződő olyan hulladékokról is, melyek a talajerő-gazdálkodásban hasznosíthatók. Felhasználásukat ugyan jogszabályok határolják be, velük kapcsolatosan azonban nem árt fenntartásokkal élni! Nem tudni ugyanis, hogy egy ma használatos vizsgálati módszert holnap nem vált-e fel olyan metodika, ami ugyanarról a hulladékról már negatív hatásokat mutat ki.

Dr. Késmárki István - Petróczki Ferenc