Az utóbbi években egyre több szó esik a humán táplálkozási elvárásoknak jobban megfelelõ sertéshúsról. Így elõtérbe került a soványabb hús, mely táplálkozásfiziológiai szempontból kedvezõbbnek ítélhetõ meg, mint a nagy zsírtartalmú. Szükséges azonban azt is megjegyezni, hogy a húsipar vagy az étkezési tradíciók miatt a fogyasztói igény nem minden esetben esik egybe a táplálkozásfiziológiai kívánalmakkal.

Ismeretes, hogy a hízósertések esetében is igen sok tényező befolyásolja a zsírdepozíciót. Ezek közül az egyik legfontosabb a naponta felvett ún. ileálisan emészthető aminosav (elsősorban lizin), valamint a naponta felvett emészthető energia (DE) mennyisége, illetve ezeknek az egymáshoz viszonyított aránya.

Ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot feltárjuk először szükséges röviden megtárgyalni az ileálisan emészthető aminosav fogalmát valamint a bélsár és az ileális emészthetőség közötti a különbséget.

Az aminosavak emészthetőségének mérése

Az elmúlt tíz évben a sertések aminosav-szükségletének pontosabb kielégítése érdekében a kutatások fontos területévé vált az aminosavak ileális emészthetőségének tanulmányozása.

Már az eddig rendelkezésre álló adatok alapján is nyilvánvaló, hogy a sertések aminosav-szükségletét abban az esetben tudnánk a lehető legpontosabban kielégíteni, ha a takarmányok úgynevezett hasznosítható aminosav-tartalmával számolnánk.

Az aminosavak hasznosítható hányadára azonban még kevés megbízható adat áll rendelkezésre, a meghatározás igen sok hibával terhelt, és az adatok reprodukálhatósága is rossz. További gond, hogy ezen vizsgálatok nagyon költségigényesek.

A takarmányfehérjék, illetve az aminosavak emészthetőségét hosszú ideig a többi táplálóanyaghoz hasonlóan, a bélsárból mért látszólagos emésztési együtthatóval jellemezték.

Az emésztés-élettani kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy a vastagbélben lévő baktériumflóra egyidejûleg szintetizál fehérjét, de katabolizál is. Ez az oka annak, hogy a takarmányfehérjék bélsárból mért emészthetősége néhány esetben alábecsüli, más esetben pedig túlértékeli a tényleges értéket.

Ezért ma már egyre több országban a fehérjék és aminosavak ileális emészthetőségével számolnak. E módszer hátrányának tûnhet, hogy a vastagbélből felszívódó aminosavak mennyiségét már nem veszi számításba.

Az idevonatkozó vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy ez látszólagos hibaforrás, hiszen a postileális bélszakaszban (a vastagbélben) a nitrogén különböző kötései csaknem kizárólag ammónia formájában abszorbeálódnak, így a fehérjeszintézisben már nem vesznek részt, hanem a vizelettel kiürülnek. Takarmányozási szempontból tehát csak a vékonybél végéig felszívódott amiosavak mennyiségének van jelentősége.

A fekális és az ileális emészthetőség közötti különbség

Az emészthető aminosavtartalom értékelésekor felmerül a kérdés, hogy vajon az ileális emészthetőség pontosabb információt ad-e az aminosavak emészthetőségéről, mint a bélsárgyûjtésen alapuló adatok. Vizsgálataink azt mutatják, hogy nagy különbség van például a full-fat szójabab nyersfehérje-, lizin-, metionin- és cisztintartalmának fekális és ileális emészthetősége között, mely különbséget feltétlen figyelembe kell vennünk a takarmányreceptúrák összeállításánál (1. táblázat)

1. táblázat

A full-fat szója nyersfehérje- és aminosavtartalmának emészthetősége

növendék sertésekben

(Tossenberger és Babinszky, nem publikált adatok)

Fekális

Ileálils

Emészthetőség (%)

Nyersfehérje

Lizin

Metionin

Cisztin

Általánosságban megállapítható, hogy a bélcsatorna teljes hosszán mért emészthetőség (bélsár emészthetőség) nagyobb értékeket mutat, mint az ileális, és a két adatsor közötti különbség elsősorban a vastagbél mikroflórájának energiaellátásától függ. Ha ugyanis az energia a limitáló tényező, akkor a mikroorganizmusok a béltartalom emésztetlen fehérjetartalmát energiaforrásként értékesítik, és ezért lesz nagyobb a fehérje bélsárból mért látszólagos emészthetősége. Amennyiben a vastagbélben nincs energia-deficit, úgy a mikróbák a béltartalom N-vegyületeiből de novo szintézissel baktériális fehérjét állítanak elő, tehát a bélsárral történő fehérjeürítés megnő, az emésztési együttható pedig kisebb lesz.

A helytelenül végzett takarmánykezelési eljárások lényeges változásokat idézhetnek elő a nyersfehérje és az aminosavak emészthetőségében.

Hollandiában növendéksertésekkel végzett vizsgálatok eredményei azt bizonyítják, hogy míg a szójadara nyersfehérje-, lizin-, metionin- és cisztintartalmának a fekális emészthetősége a tosztolás hibáit nem mutatta (a nyersfehérje és az aminosavak emészthetősége túlkezelés esetén volt a legnagyobb), addig annak az említett táplálóanyagok ileális emészthetőségére gyakorolt hatása nyilvánvaló volt (2. táblázat).

2. Táblázat

A tosztolás hatása a szójadara nyersfehérje-, lizin-, metionin- és cisztin

tartalmának fekális és ileális emészthetőségére (%)

(van Weerden, 1985)

	Emészthetőség %
	Fekális			Ileális
	Tosztolás			Tosztolás
	Előírás szerint	Alul kezelt	Túl kezelt	Előírás szerint	Alul kezelt	Túl kezelt
Nyersfehérje Lizin Metionin+cisztin	90 91 88	93 94 93	95 96 95	83 87 81	78 84 78	77 83 74

A hivatkozott holland kisérlet és más vizsgálatok adatai tehát azt bizonyítják, hogy ha a takarmányfehérje minőségét kívánjuk értékelni, az ileális emészthetőségen alapuló mérési módszerek sokkal érzékenyebbek, mint a bélsárgyûjtésen alapulók.

Az ileálisan emészthető aminosavak felhasználása a gyakorlati sertés-takarmányozásban

A gyakorlati takarmányozás számára annak ismerete is fontos, hogy milyen kapcsolat van az egyes hizlalási paraméterek és a receptúra összeállítás módja között, azaz hogy az abrakkeverék a nyersfehérje fekális vagy ileális emészthetősége alapján került-e megállapításra. Belga vizsgálatok eredményei szerint a nyersfehérje ileális emészthetősége és a súlygyarapodás, valamint a fajlagos takarmányértékesítés között igen szoros korreláció van, míg a fekális emészthetőséggel ez az összefüggés csak közepes vagy laza (3. táblázat).

3. táblázat

A takarmány nyersfehérje tartalmának fekális és ileális emészthetősége és a hízósertések

tömeggyarapodása, valamint a takarmányértékesítése közötti korreláció

(Dierick et al., 1987)

Tömeggyarapodás

Fajlagos takarmányértékesítés

Ny.fehérje ileálils emészthetősége

Ny.fehérje fekális emészthetősége

0,76

0,34

-0,87

-0,65

Az adatok tehát arra engednek következtetni, hogy a növendék- és hízósertések aminosav szükségletét jobban ki tudjuk elégíteni, ha a szükségleti értékeket ileálisan emészthető aminosavban adjuk meg. Ilyen irányú vizsgálatokról az utóbbi években egyre több tudományos közlemény számol be.

A különböző vizsgálatok eredményei azt is igazolják, hogy a sertés hizlalásának mind első (30-60 kg), mind második (60-105 kg) felében nagyon szoros korreláció van az ileálisan emészthető lizin felvétele, valamint a napi testsúlygyarapodás, a napi fehérjebeépítés és a fajlagos takarmányértékesítés között (4. táblázat). Ezen adatok azt bizonyítják, hogy ha javítani akarjuk a hizlalás naturális mutatóit, és ha növelni kívánjuk a hizlalás alatti fehérjebeépülés mértékét, akkor a hízósertések recetúrájának összeállításakor a takarmánykomponensek összes amimosav-tartalma helyett – mint azt korábban is említettük – az ileálisan emészthető aminosav-tartalommal kell számolnunk.

4. táblázat

A napi ileálisan emészthető lizinfelvétel, a napi súlygyarapodás,

a napi fehérjebeépülés és a fajlagos takarmányértékesítés közötti összefüggés

(Halas és Babinszky, 2001)

Testsúly

Korreláció

Napi testsúlygy.

Napi feh.dep.

Fajl.tak.ért.

30-60 kg

r=0,94

A cikk szerzője: Tossenberger János