Axiál Szakmai Napok

Agro Napló
Jubileum Lajosmizsén, újdonságokkal Egyik legnevesebb hazai gépforgalmazó cégünk, a bajai székhelyû Axiál Kft. immáron másfél évtizede áll az agráriusok szolgálatában. A márciusi lajosmizsei jubileumon több, mint hatezer négyzetméteren profi szervezettségû programok várták a Gerébi Kúrián az érdeklõdõket a háromnapos rendezvénysorozaton, az Axiál rangos szakmai összejövetelén.

Szakmai berkekben jól ismert, hogy az Axiál Kft. tulajdonosai, Harsányi Zsolt és felesége Harsányiné Fodor Gyöngyi a tavalyi évben megosztották az ügyvezetői feladatokat Pintér Zsolttal, hogy még hatékonyabban foglalkozhassanak a cégcsoportot érintő stratégiai kérdésekkel. Cégük immár tizenöt éves múlttal büszkélkedhet, és mára nemzetközivé vált. Ukrajnában 130, Szlovákiában 70, Romániában pedig több, mint húsz főt foglalkoztat, a hazai mintegy négyszáz dolgozón kívül. Magyarországon tizenhárom városban tizenöt telephelyet mondhatnak magukénak, s érdekeltségi körükbe tartozik a Hód-Mezőgazda Rt., a Manax Kft. és egy beledi tejtermelő szövetkezet. 



Tíz esztendeje forgalmazzák a nagysikerû Monosem vetőgépeket, s az ünnepélyes összejövetelen adták át a félezredik Gregoire Besson gépet, de hamarosan megtörténik az ezredik zöldsoros gép értékesítése is. A látnivalók sorában több olyan újdonságot is felfedezhetett a hazai közönség, amelyeket a világ legnagyobb, hannoveri gépkiállításán már felvonultattak a gyártók. Így a 360 LE teljesítményû Fendt 936 típusú erőgépet, az univerzális Claas Xerion traktort, a világ egyik legnagyobb önjáró fûkaszáját (14 m vágószélességgel) Claas Cougar néven, a Landini gépcsalád különböző új típusait, a Gregorie Besson világbajnok 20-as ekéjét (24 óra alatti 321 hektáros teljesítményével), a Berthoud Fructair axiálventilátoros ültetvénypermetezőjét, az Annaburger csúcstartó átrakócsigáját. A Venieri kotró-rakodók és homlokrakodók pedig első alkalommal vehettek részt a bemutatón.



Mivel alkatrész és szerviz üzletáguk figyelmük középpontjában áll, tovább bővítik szervizeseik létszámát, s ezzel párhuzamosan forgalmuk is folyamatosan növekszik. Az Axiál tevékenységét teljes körûen prezentálta, hogy külön-külön termékcsoportba gyûjtve sorakoztatta fel a bemutatni kívánt árukat. Önálló fórum biztosította a Claas Tech alkatrészek megismerését. Ezzel párhuzamosan mobil fékpadi méréseket végeztek a cég szakemberei, nagy érdeklődés kíséretében. A leglátványosabb és legnépszerûbb program a naponta két alkalommal megrendezett gépshow volt, amelyet egyebek mellett a Manitou és Hyundai mozgó bemutatók is színesítették.



Az Axiálnak hagyományosan jó kapcsolata van a bankokkal, s együttmûködésük eredményeként folyamatosan kedvező konstrukciókkal tudják kielégíteni partnereik vásárlási igényeit. Az Axiál Financial Service létrehozásával a gazdák számára így még egyszerûbbé tették a beruházások megvalósítását. A szervezők a gépvásárlást fontolgatóknak a helyszínen biztosították a bankok és lízingcégek képviselőinek finanszírozási tanácsait, illetve a különböző ajánlatokat, és részletes tájékoztatással álltak a bérleti lehetőségek iránt érdeklődők rendelkezésére is a hasznos fórumon.



Érdemes megemlíteni az Axiál forgalmazásában jelentős szerepet játszó hetvenéves Sulky cég termékeit, amely csak a mûtrágyaszórás és a vetés területére specializálódott. Magyarországon tíz esztendeje vannak jelen, s ezen idő alatt 400 vetőgépük és 700 mûtrágyaszórójuk talált gazdára az Axiál hálózatán keresztül.



Gépüzletágukról elmondhatjuk, hogy tavaly megduplázták forgalmukat az előző esztendőhöz képest, ezzel a megalakulás óta a második legjobb eredményt realizálva. Az új gépberuházási hullám mellett nem maradtak el a használtgépes csapat sikerei sem. Az elmúlt évekhez hasonlóan az alaktrész üzletág fejlődésének dinamizmusa mit sem változott, hiszen a 9,3 milliárd forintnyi forgalom 500 milliós növekedést takar a bázishoz viszonyítva. Ezzel továbbra is a magyarországi mezőgazdasági alkatrészpiacon több, mint ötven százalékos a részesedésük. Végeredményben az egyes üzletágak összforgalma kerekítve a húszmilliárd forintról csaknem 28 milliárdra nőtt.



Figyelmet érdemel az is, hogy a beruházások tekintetében továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésekre. Ennek keretében tavaly megújították a székesfehérvári telephelyük egy részét, s tavasszal indítják az építkezés második ütemét. Baján is hamarosan elkezdődik az új regionális vállalati központ építése, amely létesítményt várhatóan még ez évben átadhatják. Terveik között szerepel az M0-ás és M4-es utak találkozásánál egy igényes budapesti telephely kiépítése.



A Közép-Európában versenyképes vállalatcsoport létrehozása tehát jó úton halad. Külföldi és hazai leányvállalataik egyre jobban prosperálnak, tükrözve azt a szemléletet, miszerint a vevői igényekre gyorsan reagáló, mind szakmaiságát, mind a minőségi szolgáltatás színvonalát folyamatosan fejlesztő csapatban rejlik a siker. Céljuk a gazdálkodók háttértámogatása, amellyel hatékony és versenyképes gazdaságokat tudnak mûködtetni. 

A cikk szerzője: Keresztes

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!