Jelentős hatással bír továbbá a talajok szerkezetére, a tápanyag-gazdálkodásra, a kórokozók, kártevők elleni védekezésre stb. is.

Napjaink alternatív mezőgazdálkodási eljárásaiban az elsődleges szempontok között szerepel a külső inputok bevitelének csökkentése, a fenntarthatóság elveinek érvényesítése, így a vetésforgó-vetésváltás fontossága ismét előtérbe kerül. A népesség létszámának folyamatos növekedése ugyanakkor folyamatos nyomást gyakorol az élelmiszer előállítókra, hiszen a gazdaságok intenzifikálását sürgeti. Erre a két, látszólag ellentétes problémára kínál megoldást a kettőstermesztés. Alkalmazásával ugyanis a területhasználat hatékonysága növelhető, a növényborítás (és így a produktív időszak) időtartama megnyújtható.

Az általános definíció szerint a kettőstermesztés alatt két szántóföldi növénynek egy naptári- vagy gazdasági éven belül, ugyanazon a táblán történő vetését és betakarítását értjük. Kettőstermesztésről (másodnövény termesztésről) tehát akkor beszélhetünk, ha az évenként termesztett főnövények közé egy harmadik növényt, vagy növénykeveréket illesztünk. A fővetésben termesztett keveréktakarmányok, növénytársítások tehát nem sorolhatók ide! A kettőstermesztéshez szorosan kapcsolódik még:

• Köztestermesztés. Ha azonos időben és területen két vagy esetleg több növényfaj azonos vagy közel azonos időben kerül le a talajról. Egyik legismertebb módja, mikor széles sortávú kultúra (pl.: kukorica) sorközeibe valamilyen alacsonyabbra növő növényt (pl.: bab, tök) vetnek.
• Alá- vagy felülvetés és rávetés. Az alá- vagy felülvetés a főtermény alá vagy fölé tavasszal kerülő másodtermény elvetését és termésének a főnövény lekerülése utáni, de még ugyanabban az évben történő betakarítását jelenti. Rávetésről akkor beszélünk, ha a már kikelt, de valamilyen oknál fogva (pl.: kifagyás) kiritkult növényállományra egy másik növényfaj magját vetjük (pl.: a kétszeres).

A kettőstermesztésen belül másodvetéseket és tarlóvetéseket különböztethetünk meg. Amennyiben a fővetésû növény után a másodnövény vetésére július 10-ig kerül sor másodvetésről, ha a vetés július 10. után (főként a kalászos gabonák tarlójába) történik, tarlóvetésről beszélünk. A másodvetések között különösen fontosak a májusi másodvetések, mert termésbiztonságuk, termésnagyságuk jelentősen felülmúlja a későbbi másodvetésekét.

A kettőstermesztés jelentősége többrétû. Alapvetően függ a másodnövény termesztési céljától. Nem mindegy ugyanis, hogy a másodvetésû növényt szálas- vagy abraktakarmánynak, zöldtrágyának, esetleg árutermelési céllal vetjük. Ha a területen áru-, illetve takarmánynövény-termesztés folyik, számolni kell azzal, hogy a talajból esetenként jelentős mennyiségû tápanyag kerül kivonásra, melyet pótolni szükséges. A zöldtrágyának vetett növény ezzel ellentétben szerves tápanyagaival közvetlenül gazdagítja a talajt, hozzájárul tápanyagkészletének fenntartásához, a fenntartható mezőgazdálkodás célkitûzéseihez, a biodiverzitás megőrzéséhez. A kettőstermesztés okszerû alkalmazásával:

• árbevétel-növekedés,
• a gazdaság intenzifikálása (a többlettermelés nemcsak átlagtermés-
  
  növelést, hanem egységnyi területen nagyobb mennyiségû, jobb minőségû termék előállítását is jelenti),
• jobb mûszaki kapacitás kihasználás,
• tápanyag-utánpótlás, talajtermékenység-megóvás, -fokozás,
• a takarmánytermő területek csökkentése, a takarmánybázis növelése,
• a zöldtakarmány etetés meghosszabbítása, a „zöld futószalag” biztosítása,
• eróziós és deflációs károk elleni védelem,
• ökológiai katasztrófák (vízkár, fagykár, kártevő gradáció stb.) mérséklése,
• a vetésforgók fellazítása, racionálisabb földhasználat érhető el.

A felsorolt előnyök ellenére a kettőstermesztésre vállalkozók számos problémával szembesülnek. A másodnövény-termesztés sikeres végrehajtásához elengedhetetlen természeti, közgazdasági, agrotechnikai, biológiai és mûszaki feltételeket az 1. táblázat ismerteti részletesen. Összehangolt kielégítésük a sikeres kettős termesztés alapvető feltétele. A táblázatban ismertetetteken kívül nagyon fontos:

• az időtényező figyelembe vétele, mert a talajmûvelésre, a vetésre (mind a másodvetésû növény, mind az utána következő főnövény számára) sokkal rövidebb idő áll rendelkezésre és a termesztett növény tenyészideje is rövidebb;
• a másodnövények termesztése jelentős forrásigényû, kapacitás-, valamint forgóeszköz-lekötéssel jár, ráadásul a főnövény betakarítása után, de nagy valószínûséggel még annak értékesítése előtt kerül sor a költséges mûveletekre (talaj-előkészítés, vetés), vetőanyag vásárlásra, ami a gazdaságban likviditási nehézségeket okozhat;
• ugyanazon növényfaj produktuma másodvetésben kisebb, mint fővetésben, ezért olyan növények termesztésére kell törekedni, melyek kevés csapadékot igényelnek (öntözött körülmények között nagyobb vízigényû is lehet), de még megfelelő tömegû és minőségû zöldtömeget adnak (a másodvetésben termeszthető növényeket a 2. táblázat ismerteti);
• az elővetemény pozíciója megváltozik: a korán lekerülő főnövények általában kiváló előveteményei a nyár végi, őszi vetésû növényeknek, de a másodnövény-termesztés szintén e növények után a legkecsegtetőbb, hiszen minél korábbi a másodvetés, annál nagyobb a sikeres kettőstermesztés valószínûsége, ebből adódóan a másodnövények termesztése csökkenti a gazdaságban az őszi főnövények rendelkezésére álló jó elővetemények mennyiségét;
• a sokféle, másodvetésre alkalmas faj szélesebb körû ismereteket kíván a növénytermesztőtől, az újabb növény vetésforgóba iktatásával a megnövekvő terhek a helyes munkaszervezés fontosságát is kiemelik, hiszen a másodnövény betakarítása általában a gazdaság más területén termesztett főnövényének ápolásával, betakarításával esik egybe;
• a kettőstermesztésû növények számára a lazább szerkezetû, könnyebben mûvelhető talajok a legalkalmasabbak, melyek a nyári szárazság idején is lehetővé teszik a kielégítő minőségû magágy elkészítését (ilyenek pl.: a 40–42 KA-nál könnyebb mezőségi és a barna erdőtalajok, a laza kovárványos barna erdő- és homoktalajok), a kötöttebb és a szikes talajokon a kettőstermesztés sikeres kivitelezése szinte lehetetlen;
• éghajlatigényét tekintve elsősorban az ország nyugati és északi részei alkalmasak, ahol az éves csapadék rendszeresen 600 mm felett van és több, mint 300 mm-re lehet számítani május elejétől augusztus végéig, a csapadék egyenletes eloszlása, valamint a tenyészidő alatti hőmérséklet alakulása is fontos, a tenyészidő hosszát ugyanis a korai fagyok jelentősen rövidíthetik.

Az alkalmazott agrotechnika minden elemének alapvető szempontja a költség- és időtakarékosság. A termesztés sikerének egyik kulcskérdése a másodnövény alá végzett talaj-előkészítés – melyet a főnövény lekerülése után nagyon gyorsan és víztakarékos módon kell elvégezni – valamint a vetés gyorsasága és szakszerûsége. A talaj-előkészítés kivitelezéséhez forgatás nélküli, kapcsolt vagy kombinált eszközök felhasználása javasolt. Vetéskor törekedni kell arra, hogy a mag morzsás, kellően nyirkos talajba kerüljön, ezért vetés előtt és után is nehéz gyûrûs henger használata javasolt. Az egyenletes, gyors kelés elérése érdekében nyári vetéskor a mélyebbre történő vetés indokolt.

A tapasztalatok szerint az istállótrágyát a másod-, illetve tarlóvetésû növények rövid tenyészidejük miatt nem tudják hasznosítani. Tápanyag-utánpótlásukhoz ezért mûtrágyázás javasolt, mert így gyorsan felvehető tápanyagokhoz juthatnak. A P és a K kijuttatása már az elővetemény alá történjen meg, a N-t a vetőágy előkészítéskor javasolt kiadagolni. A faji sajátosságoknak megfelelő arányban kijuttatott 100–150 kg/ha vegyes hatóanyag kielégítő számukra. Fontos, hogy a nagy zöldtömeg előállítása ne az amúgy is szûkös talaj tápanyagtőke rovására történjen!

A főnövény betakarítása utáni talajmunkák kedvező feltételeket biztosítanak az elfekvő gyommagvak csírázásának és az árvakeléssel is számolni kell. A másodnövényeknek számos, elsősorban T4-es konkurense akad, melyek a vízhiány és a nem optimális csírázás miatt törpe növésûek. Ha nem mérgezők, nem feltétlenül irtandók, hiszen zöldtrágyaként aláforgatva gazdasági hasznot is hozhatnak. A gyomok elleni védekezéskor kerülendők a tartós hatású, perzisztens gyomirtószerek már a főnövénynél is, mert a szermaradékok fitotoxikusak lehetnek az érzékeny kultúrákban. A védekezés elsősorban agrotechnikai módszerekkel (fogasolás, kapálás) vagy gazdaságosan alkalmazható gyomirtó- szerekkel történjen.

A kórokozók, kártevők ökológiai igénye fajonként eltérő. Az ellenük történő védekezés alapja a fémzárolt, csávázott vetőmag használata. Bár a nyári szárazság általában nem kedvez a káros szervezetek felszaporodásának, vannak olyan fajok is (pl.: mezei pocok), melyek száraz viszonyok között gradációs mértékben szaporodnak el. A kórokozók és kártevők ellen a ritkán előforduló nyári csapadékos viszonyok, valamint öntözött körülmények között lehet szükség peszticid használatára. Kiemelten fontos a készítményekkel kapcsolatos munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartása, virágzó állományokban méhkímélő technológia alkalmazása.

Hazai viszonyaink között a sikeres kettős termesztés kivitelezéséhez alapvetően fontos az öntözés. Jelentős költségnövelő tényező, de ugyanakkor segítségével a termesztés kockázata csökkenthető. A tömődött, cserepesedett, kiszáradt talajfelszínt a csíranövények nem tudják áttörni, ezért a másodnövény-termesztések túlnyomó többségében kis intenzitású kelesztő öntözés szükséges. Adagja ne haladja meg a 8–12 mm-t. A tenyészidő folyamán szükséges további öntözések a nagy nappali párolgás miatt késő délutántól a következő reggelig történjenek.

dr. Petróczki Ferenc Nyugat-Magyarországi Egyetem,

Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, Mosonmagyaróvár

Irodalom:

Antal J.: 1992. Kettős termesztés in Bocz E. főszerk. Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazda Kiadó. Budapest 833–836.

Harangozó K., Józsa L., Kárpáti L., Lehoczki M., Tóth J.: 1985. A másodvetésû szántóföldi növények termesztése. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest

Késmárki I., Kuroli G.: 2001. Másodvetések a szántóföldi növénytermesztésben I–IV. Agro Napló V./5–8.

Késmárki I., Kuroli G.: 2002. A másodvetések lehetőségei, feltételei a szántóföldi növénytermesztésben I–II. Agro Napló VI./6–7.

Mihályfalvy I.: 1966. Szántóföldi kettőstermesztés.

Károlyi Mihály Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, Budapest

Surányi J.: 1952. A szántóföldi kettős termesztés módszerei és növényei.

Mezőgazdasági Kiadó. Budapest

A cikk szerzője: Petróczki Ferenc