Magyarország augusztus elején hivatalosan is beadta jelentkezési kérelmét Brüsszelbe az Egységes Mezőgazdasági Támogatási rendszerhez, azaz az SPS-hez való jövő év eleji csatlakozás érdekében – ezt Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára jelentette be augusztusban az FVM-ben tartott sajtótájékoztatón újságíróknak.
Az agrárkormányzat álláspontja szerint az SPS-hez való 2009-es csatlakozásra azért van szükség, mert a magyar gazdálkodók csak úgy válhatnak versenyképessé az unió régebbi – és két újonnan csatlakozott – tagországának gazdálkodóival, ha azonos támogatási feltételek mellett juthatnak anyagi forrásokhoz. Ezért az FVM-ben úgy látják, hogy az SPS-hez való csatlakozást mielőbb végre kell hajtani. Ugyankkor vannak olyan vélemények is, amelyek szerint Magyarország még felkészületlen az új támogatási rendszer bevezetésére. Ez utóbbi érveket hangoztatók legtöbbször az unió Mezőgazdasági Főigazgatóság (DG Agri) szakértőinek véleményére hivatkoznak, akik az újonnan belépett országok számára nem javasolják jelenleg az SPS bevezetését, mondván, hogy az unió agrártámogatási rendszere várhatóan 2013 után úgyis megváltozik.
Gőgös Zoltán azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy Magyarország csatlakozni kíván jövő év elején az SPS-hez, jelezte azt is, hogy az agrárkormányzat ugyan továbbra is célszerûnek tartja az új támogatási rendszerhez való csatlakozást, ám ha a csatlakozás az Országgyûlés őszi ülésszakán nem kapja meg a képviselők többségének támogatását, úgy a jelenlegi agrártámogatási rendszert alkalmazzák továbbra is.
Változások a közvetlen támogatásokkal kapcsolatban
Az idei évben több új közvetlen támogatási jogcím és keretfeltétel került bevezetésre. A gyakorlati tapasztalatok és a végrehajtás során megjelenő ész...