A kalászosok kártevõi

Agro Napló
Magyarország természeti adottságai kiválóan megfelelnek a minõségi kalászos gabona termelésnek, ezért ennek hagyományai is messzire nyúlnak vissza.

Messze földön ismert volt a magyar búza acélossága. Ez tette lehetővé a gyengébb minőségû, nyugat-európai termesztésû gabonákkal való (javító célzatú) keverést a malmokban. Az így feljavított liszt sütőipari értékei már megfelelőbbek voltak. A kalászosok közül mindig is legjelentősebb volt a búza vetésterület, mely napjainkban is 1,1–1,3 millió hektáar.



A termesztés technológiájának lényeges elemei a vetésváltás, a fajta megválasztása, a megfelelő tápanyagellátás, és a kötelező fungicides vetőmagcsávázás. Az inszekticides vetőmagcsávázás igénye jelentős, de természetvédelmi megfontolásból csak mérsékelten fejlesztik, jóllehet a preventív védelem okaként igen nagy szükség lenne rá. A gyomirtáson kívül 1–2 fungicides és 1–1 inszekticides állománypermetezésre is sor kerül. A kórokozók és a gombák elleni védelem általában kombinált kezeléssel valósul meg.

A kalászosok kártevő együttese többnyire egységes, de a domináns, vagy kevésbé domináns fajok jelentkezése egy-két, vagy több évtizedet felölelő időszakonként mégis eltéréseket mutat. Tanulságos e kérdést akár egy évszázad távlatában is vizsgálni, amikor a központi kérdés (az üszög- és rozsdagombák mellett) a varjak, mezei egerek (nyílván a mezei pocok) és a gabonafutrinka lárvája, a csócsároló volt. Ugyancsak fontos kártevőnek számítottak a szipolyok és a vörösnyaku árpabogár is. Más szerzők a szalmadarázs kártételét tekintették jelentősnek. Többen foglalkoztak a hesszeni légy, vagy egyes gabonalegyek (csíkoshátú búzalégy, fekete búzalégy) kártételével is. Ezekről a gondokról nagy gondossággal megírt tanulmányokban számolnak be a korabeli szerzők. Elmondható, hogy az agrotechnikai védekezésül ajánlott technológiák a mai napig is megállják a helyüket, de vegyszeres védekezésre szinte semmi használhatót nem tudtak kínálni. Amennyiben mégis, a javasolt készítmény (arzén, nikotin) humán- egészségügyi és környezetvédelmi okok miatt ma már szóba sem jöhet. Az egyetlen kíméletes hatóanyagot (a piretrint) az úgynevezett rovarpor virág szolgáltatta, melynek szintetikus előállítású formái (a piretroidok) napjainkban is virágkorukat élik.

A kalászos kártevők elleni védelem szempontjából fontos az egyes fajták toleranciája egyik-másik kártevővel szemben. Amíg egyes kártevők (szalmadarázs, búzalegyek, vetésfehéritő bogarak) ellen ismertek toleráns fajták, addig további kártevők (gabonafutrinka, szipolyok, gabonapoloskák) ellen ilyen nem létezik. A helyes agrotechnika alkalmazása csökkenti a kártevők okozta veszélyt. Ezért a helyes vetési sorrend betartása, de legfőképpen az önmaga utáni termesztés (monokultúra) kerülése már önmagában is bizonyos védettséget jelent. Mindezek figyelembe vételével az állati kártevők elleni védelem is csak csekély számú vegyszeres beavatkozást igényel. A következőkben tárgyalt vegyszeres védekezések elsősorban az őszi búzára értendők. Az érzékenyebb kalászos kultúrákban az engedélyezett szerek köre szûkebb.





A kártevő állatok bemutatása, és a  védekezés lehetősége

Mezei rágcsálók (mezei pocok, güzüegér, hörcsög)

A kalászosok állandó vámszedői. Leggyakoribb a mezei pocok, mely az egész ország területén előfordul, és számos termesztett növény jelentős kártevője. A mezei pocok a házi egérnél valamivel nagyobb, szürkésbarna, rőt színû bundát visel. Hasa világos, de nem fehér, farkincája rövid. Őszi kalászosokban, de legfőképpen a búzában már ősszel megjelenik. Kedvező teleléskor tél végén, a tavasz kezdetén gyorsan szaporodik. Föld alatti kotorékai gócszerûen, telepesen találhatók. Háborítatlan viszonyok között a kotorékok száma gyorsan nő. A járatok környezetében a növényzetet kefére rágja, gyakran teljesen kipusztítja. A kártételi veszélyhelyzet a keléstől bokrosodásig terjedő időszakban a legnagyobb. Persze gyakran kalászolás után is jelentős a kár. Rágásán kívül túrásával is jelentős kárt okoz. A jól kijárt kotorékok, és azok környezete alaposabb vizsgálódás nélkül is árulkodnak a mezei pocok létszámáról, aktivitásáról. Amennyiben az ősszel 100 négyzetméteren 2–3, tél végén 1–2, vagy ennél több lakott járatot találunk, a védekezés szükségessé válik. Ha a lyukak száma ezt lényegesen meghaladja, a védekezést haladéktalanul el kell végezni. A mezei pocok – számára kedvező körülmények között – hajlamos a túlszaporodásra. A gradációk gyakran a rezervátor területekről (ruderáliákról) indulnak, és az akkumulátor területek (évelő pillangósok, gabonafélék) benépesülése után a depresszor területekre (kapásokra) is kiterjed. A mezei rágcsálók áttelelési esélyeit a száraz, meleg időszakok növelik, de a sok csapadék, hideg és enyhe periódusok sûrû váltakozása jelentősen csökkentik azt.

A güzüegér a házi egér szabadban élő, közeli rokona. Farkincája csaknem testhosszúságú, hasa fehér. Leginkább a sík vidéki területeken terjedt el, a kalászosokban alkalmanként érzékeny károkat okoz. Föld alatti járatainak bejárata fölé – a mezei pocokkal ellentétben – apróra rágott növényi részekből halmot épít. Károsítása a pocokéhoz hasonló, és a védekezés irányelvei is megegyeznek.

A mezei pocokkal rokon, nála nagyobb termetû (patkány méretû) rágcsáló a hörcsög. Világos foltokkal tarkított, barna bundát visel. Esetenként találkozhatunk a kártételével, egyes helyeken felszaporodva az általa okozott kár súlyos lehet. Háborítatlan, kötöttebb talajú élőhelyein gócszerûen telepszik meg. A 80-as években észlelt összeomlását követően ismét felszaporodóban van. Vegyes táplálkozású állat, elsősorban kalászos magvakat fogyaszt és hord be éléstárába.

Főként ökológiai és integrált védekezési körülmények között javasolható a T ülőfák alkalmazása védekezésül. A ragadozó madarak (ölyvek, vércsék, baglyok stb.) pocokvadászatát segíti az ülőfák telepítése a rágcsálóval fertőzött területre. Vizsgálatok szerint, a hektáronként 1–1, (1,5 m magas) T alakú ülőfa kihelyezése esetén, ősztől tavaszig terjedő időszakban, hatékony segítséget ad a termelő számára a pocokgyérítésben. Igaz a vegyszeres védekezés hatékonyságát ez nem éri el, de esetenként megközelíti.

Hatásos mechanikai eljárás a mélyszántás, mert a pockokon kívül azok járatait, fészkeit is elpusztítja, a túlélőket pedig a ragadozók és a kedvezőtlen időjárás tovább tizedeli.

Ismert pocokírtási eljárás a csalétkezés. Csalétkezésre csak az engedélyezett készítményeket használhatjuk. Ezek közül ismert a cinkfoszfid hatóanyagú Arvalin LR készítmény. E csalétkeket járatba helyezéssel, vagy egyenletes kiszórással alkalmazzuk. A vadvédelmi előírásokat (vadriasztás) be kell tartani.



Talajlakó kártevők (cserebogár pajorok, drótférgek, vetési bagolylepke hernyói)

A talajlakó kártevők a talajban fejlődő, növényevő rovarlárvák. Számos fajuk ismert. A cserebogarak pajorjai és a drótférgek lárvái (a pattanóbogarak) több, többnyire 3–4 éves fejlődésûek. Főként a cserebogarakra jellemző hogy egyes törzseik, háromévente tömegesen rajzanak. Például a 2007-es évben az V. törzs rajzása észlelhető. A kifejlett cserebogár pajorok 3–4 cm nagyságuak. Potrohvégük jellegzetesen görbült és kiszélesedett, színük sárgásfehér. A kifejletten 15–20 mm-es pattanóbogár lárvák, „drótszerûen” megnyúlt testûek, erősen kitinizált bőrûek, sárgásbarna színûek. A gyökéren okozott rágásuk teljes vegetációban jelentkezik, csak ősztől tavaszig tartó, nyugalmi periódusban szünetel.

A vetési bagolylepke évente két nemzedéket nevel, azaz hernyója (a mocskos pajor) két időszakban, nyár elején és nyár végén károsít. A mocskos pajorok szellemes népi elnevezése a porkukac. E hernyók 30–35 mm-esre nőnek, matt fényûek, szürke alapszínûek. Ősszel az új vetésekben tapasztalható kártételük kiegészül a gabonafutrinka lárvájának, a csócsárolónak a kártételével. Tavasszal, nyár elején a vetési bagolylepkén kívül más földi hernyójú bagolylepkefajok is előfordulhatnak a vetésekben. Ilyenek a fésûs bagolylepke fajok és az ipszilon bagolylepke földi hernyói. Az egynemzedékes fésûs bagolylepke fajok földi hernyói száraz tavaszokon károsítanak. Kártételük arcvonalszerû, időben történő védekezés hiányában akár egész táblákat, táblarészeket tarolhatnak le.

A bogárlárvák ellen rovarparazita fonálférgek (Steinernema spp.), a hernyók ellen tojásparazita fürkészdarazsak (Trichogramma spp.) felhasználása a perspektívikus, de technológiai alkalmazásuk még nincs kellően kidolgozva.

Jelentős agrotechnikai védelmet nyújt a tarlók és az állományok gyommentesen tartása, (tárcsázása, szántása stb.), ugyanis ez korlátozza a megtelepedésüket, felszaporodásukat. A bagolylepkék hernyói gyakran a táblát szegélyező árokpartról, elhanyagolt kaszálóról, legelőről váltanak be a mûvelt területre. Ezért a védelem szempontjából ezek gyommentesen tartása is kiemelt feladat. A helyes vetési sorrend betartása is korlátozza a talajlakó kártevők megtelepedését, és felszaporodását.

Inszekticides vetőmagcsávázásra az aceta-miprid hatóanyagú Mospilan 70 WP, vagy a cipermetrin hatóanyagú Signal 300 ES javasolható.

 

 

 


 

 

 



Gabonafutrinka lárvája (csócsároló)

Az önmaga után termesztett őszi kalászosok közismert kártevője a gabonafutrinka lárvája, a „csócsároló”. Bár tipikus talajlakó lárva, mégsem a talajlakó kártevők közé sorolják. A szurokfekete növényevő futóbogár lárvája ősztől tavaszig függőleges járatokban él az ősziekben. Kedvező időjárási körülmények között, mint amilyen a 2006/2007 évek fordulóján volt, még télen is károsít. A lapos, megnyúlt testû, szennyes zöld színû lárva tavasszal már 20–25 mm-es nagyságú. A növény visszahajló leveleit járataiba húzza, és az erek közötti szöveteket kicsócsárolja belőlük. A lárvák április végén járataikban bábozódnak. A mintegy 12–14 mm-es, sötét-fekete, hengeres testû bogarak már májusban előjönnek. A kalászokon puha szemeket rágnak. A nőstények még a nyár folyamán, vagy ősszel a tarlók talajába petéznek. A kikelő lárvák árvakelésen, majd az új vetések növényeivel táplálkoznak.

A csócsároló kártételének kivédésére mindaz a preventív alkalmazású talajfertőtlenítés és inszekticides csávázás eredményesen használható amit a talajlakó kártevőknél már tárgyaltunk. Talajfertőtlenítésre továbbá a klórpirifosz hatóanyagú Pyrinex 48 EC és a teflutrin hatóanyagú Force 10 CS is kiválóan alkalmasak.

Állománypermetezésre számos inszek-ticid ajánlható őszi, vagy tavaszi permetezéssel. Közülük kiemelendő a klórpirifosz hatóanyagú pychlorex 480 EC, vagy a piretroid hatóanyagú Fendona 10 EC, és környezetkímélő, kitinszintézis gátló hatóanyagú Dimilin 25 WP és Nomolt 15 SC.



Búzalegyek (ugarlégy, fekete búzalegyek, fritlégy, csikoshátú búzalégy, foltosszárnyú fûlégy)

Az ugarlégy és az őszi és tavaszi búzalegyek a viráglegyek családjába tartoznak. Az ugarlégy a házilégynél valamivel nagyobb, sárgásszürke testû, víztiszta szárnyú légy. Az őszi és tavaszi fekete búzalegyek házilégy nagyságú, fekete testû, kormos szárnyú legyek. Az ugarlégy 1 mm-es fehér, kissé görbült petéit a talajba rakja a nyár folyamán. A fekete búzalegyek a növény levélhüvelyébe helyezik a petéiket. A kikelő, csontfehér színû nyüvek a hajtások belsejében károsítanak. A növény hajtásaiban fejlődő lárvák a hajtás pusztulását okozzák. A későn kelt, bokrosodásban elmaradt növények teljes pusztulását okozhatják. A kártételt arról lehet felismerni, hogy a hajtás kezdetben sárgul, barnul, majd végül elhal. A levél a növényből könnyen kihúzhatóvá válik. A megtámadott tábla növényállománya foltokban elhal, súlyosabb esetben egész táblarészek pusztulnak el.

Az őszi fekete búzalégy kétnemzedékes, ősszel és tavasszal is károsít. A telet, az egynemzedékes tavaszi fekete búzaléggyel együtt, báb alakban, a talajban tölti. Az egynemzedékes ugarlégy pete alakban, szintén a talajban telel. Esetenként korán, már február végén kikelnek a lárvák, és a növényekbe húzódnak. A báb alakban telelők (fekete búzalegyek) nyüveinek kártétele később, többnyire az intenzív bokrosodás időszakában kezdődik, kártevésük kisebb jelentőségû, mint az ugarlégyé. Kedvező esetben az állomány kinő a búzalegyek foga alól. Egyes években a foltos-szárnyú fûlégy kártétele is társul az ugarlégy és a fekete búzalegyek kártételéhez.

A fritlégy és a csíkoshátú búzalégy kártétele is jelentős lehet. A fritlégy apró, muslincaméretû legyecske. A csíkoshátú búzalégy valamivel nagyobb, sárga, feketésbarna csíkozású. Fehér nyüveik szintén a növényekben élnek, több nemzedékesek. Ősszel és tavasszal a csíkoshátú búzalégy nyüvei a szártő hagymaszerû megvastagodását okozzák. A háromnemzedékes fritlégy pázsitfûféléken, és termesztett kalászosokban egyaránt kifejlődik. Korai kártétele a rokon fajokhoz hasonlóan hajtáspusztulást eredményez. A károsodott növények vörösbarna elszíneződést mutatnak, de szártő megvastagodás ez esetben nem észlelhető. A későbbi nemzedékek szárban és a képződő kalászokban károsítanak.

A biológiai védekezés nincs megoldva ellenük, de agrotechnikai fogásokkal hatékonyan mérsékelhetjük a kárt. A jó táperőben lévő, intenzíven fejlődő állományok növényzete gyorsan túlnövi a kártételi szempontból kritikus időszakot. A szárazsággal párosuló tavaszi légykárok nitrogén fejtrágyázással ellensúlyozhatók. Az ősszel betelepülő és károsító búzalegyek ellen az optimális vetésidő betartásával védekezhetünk. A korai vetésekbe az őszi rajzású gabonalegyek előszeretettel petéznek, majd károsítanak. A kései vetésû, ezért gyenge fejlődésû állományok a tavaszi kártételû fajoktól szenvednek. Ezért a kései vetés is kerülendő.

A preventív inszekticid vetőmagcsávázás cipermetrin hatóanyagú Signal 300 ES, vagy acetamiprid hatóanyagú Mospilan 70 WP-vel végezhető.

 

 

 


 


 

 

 





Vetésfehérítő bogarak (vörösnyakú árpabogár, kék árpabogár)

A vetésfehérítő bogarak gyakori és közismert kártevők. A hengeres testû, 5 mm-es vörösnyakú árpabogár szárnyfedői zöldeskékek, nyakpajzsa élénkvörös színû. A kék árpabogár teste egy árnyalattal rövidebb, színe sötétkék. A két faj közül jelentősebb a vörösnyakú árpabogár. Mindkét faj imágói és lárvái egyaránt károsítanak.

Tavasszal telelőhelyeikről előjövő bogarak folyamatosan települnek a kalászosokba. Itt május folyamán az érési táplálkozást és párosodást követően tojásrakásba kezdenek. A főér mellé párhuzamosan lerakott, élénksárga tojásokból csupasz testû, eredetileg sárga alapszínû, de a testüket beborító nyálkás ürüléktől feketének látszó lárvák kelnek. A lárvák az imágókkal ellentétben nem rágják át a levéllemezt, csak hámozgatják. Így kárképük, de különösen a kártételük mértéke lényegesen attól eltér. A lárvák életük során jelentős nagyságú levéllemezt hámoznak meg, ezzel tetemes kárt okoznak. A kifejlett bogarak által okozott hosszirányú, érközi rágás jelentőségében elmarad ettől. A lárvák jellegzetessége, hogy ürüléküket magukra ürítve, testüket állandóan nedvesen tartják. Ezért apró, sötét színû házatlan csigákra hasonlítanak. Innen ered a közismert elnevezésük: árpacsiga. A két vetésfehérítő bogár faj életmódja bábozódásig nagyon hasonló, de a bábozódás helye szerint már eltér. A vörös nyakú árpabogár lárvái a talajban, a kéknyakúé, pedig a növényen, gyakran a kalászon bábozódnak. Egynemzedékesek. A nyár közepén előjövő új bogarak szétszéledve különböző pázsitfüveken vagy kukoricán károsítanak. A kukorica levelén okozott rágásképük eltér a muharbolha vagy az amerikai kukoricabogár rágásától. A bogarak nyár végén telelőre vonulnak, a telet az erdők avarjában töltik, és csak a következő év tavaszán, március-április hónapban jönnek elő.

A biológiai védekezés nincs kidolgozva ellenük. Agrotechnikai védekezésül, az egyes fajták mérsékelt toleranciáját vehetjük számításba. Ez a tolerancia azon alapszik, hogy az egyes fajták levélzete jelentősen szőrözött, ezért az ide rakott tojások egy része a kiszáradástól pusztul el. Számos készítmény kiváló hatékonysággal pusztítja a bogarakat és lárvákat. A kezeléseket a bogarak betelepülése idején (március-áprilisban), illetve ezt követően a lárvakelés időszakában tudjuk eredményesen elvégezni. Az időben végrehajtott permetezések földi géppel is megvalósíthatók, de a lárvák elleni megkésett kezelések, a taposási kár elkerülése érdekében inkább légi kijuttatással történhetnek. A védekezésül használható szerek köre nagy. Elterjedten használják a vetésfehérítő bogarak elleni védekezésre a piretroid hatóanyagú Bestseller 100 EC, Cyper 10 EC, Decis 2,5 EC, Fendona 10 EC, Karate Zeon 5 CS, Rapid CS, Sherpa, Cyperkill 25 EC, Sumi-Alfa 5 EC, Lemagard 100 EC, Judo, Bulldock 25 EC, Fury 10 EC, Tagló készítményeket.

 

 


 


 

 





Levéltetvek (gabona-levéltetû, zöld gabona levéltetû, zselnicemeggy-levéltetû)

A kalászosok levéltetvei sárgászöld, vagy zöld színûek. Szárnyas vagy szárnyatlan alakjai ismertek. Változó egyedszámú, esetenként nagy létszámú, csoportosan károsító szipókás rovarok. Szívogatásukkal elsődlegesen növénytorzulást, növekedésbeli lemaradást, a termésben (szemben) másodlagosan minőségi károsodást okoznak. Ismert másodlagos kártételük a gabonavírusok terjesztése. Felszaporodásuk, így kártételük súlyossága az időjárás alakulásától függ. Csapadékos időjárásban hirtelen felszaporodnak, ezért egyes években védekezésre kényszerülünk ellenük. Vírusterjesztésük miatt a vetőmag előállításban a levéltetvek elleni védelem elengedhetetlen.

A biológiai és agrotechnológiai védekezés nem terjedt el ellenük. Ezért szükség esetén a kémiai védekezésre kell hagyatkoznunk. Ellenük speciális hatású a flonikamid hatóanyagú Teppeki 50 WG, de jó eredménnyel használható számos piretroid, mint a Karate 2,5 WG, Karate Zeon, Cyperkill 25 EC, Fury 10 EC, Judo, Sumi-Alfa 5 EC, Tagló stb.



Egyéb szívókártevők (tripszek és gabonapoloskák)

Kevésbé ismertek, de esetenként jelentős károkat okoznak a különböző tripsz fajok. Ismertebbek a gabonatripsz és a búzatripsz. Termesztett gabonaféléken és különböző fûfajokon fejlődő, szúró-szívó szájszervû, apró termetû (1,5–2,0 mm-es), sötétbarna, fekete színû rovarok. Csápjaik és lábaik rövidek. Világosabb színû lárvakori alakjaik szárnyatlanok. Kifejletten keskeny, kifelé görbülő szárnyakat viselnek. Kártételüket és az okozott kár jelentőségét különbözőképpen ítélik meg. Jelentőségük a kalászhányás időszakában és az érés idején mutatkozik meg. Szívásuk hatására a kalász hasban marad, vagy a képződő szemek károsodnak. Kártételi tüneteik jellegzetesek: a kalászok kifehérednek, borzassá válnak. A szemek beltartalmi értéke és csírázóképessége romlik.

A gabonapoloskák (szerecsenpoloska, osztrák poloska) szintén a szívogatásukkal károsítanak. Lapos, sárgásbarna színû, kitinizált testû, 10–12 mm-es nagyságú poloskák, melyek életüket főként a kalászosokban élik le. Itt tavasztól betakarításig fordulnak elő. Legjelentősebb kártételük a kalászhányástól viaszérésig terjedő időszakban van. Kalászhányás idején szívogatásuk hatására a kalász hasban marad. Érés időszakában okozott kártételük, léha kalászokat, töppedt, csökkent sütőipari értékû szemeket eredményez. Felszaporodásuknak kedvez a száraz, csapadékmentes, meleg idő. A kalászosok beérését követően a határban szétszélednek, táplálkozásukat kaszálókon, dús füvû árokparton, szálfüveken fejezik be. Nyár végég az erdők, ligetek avarjába vonulnak telelni.

Biológiai és agrotechnikai védekezés nincs kidolgozva ellenük. Kémiai kezelésre csak ritkán kerül sor ellenük. Esetenként, tömeges fellépésükkor táblaszélen, vagy fertőzöttebb táblarészeken szükségessé válik a védekezés. Javasolható készítmények az etofenprox hatóanyagú Trebon 10 F, deltametrin hatóanyagú Tagló és a tiametoxam hatóanyagú Actara 25 WG.

Esetenként az érés időszakában a szipolyok kártevése is jelentős lehet. Több fajuk (gabonaszipoly, széles szipoly, osztrák szipoly, vetési szipoly) károsítja a kalászosokat. E rágó kártevők 10–14 mm-es cserebogarak, az érésben lévő szemeket rágják, vagy kirugdalják a kalászokból. Szükség esetén a gabonapoloskák elleni készítmények használhatók ellenük eredményesen.

Alkalmanként néhány kisebb jelentőségû faj kártétele is jelentkezik. Ilyenek a földibolhák, gabona-sodrómoly, levéldarazsak álhernyói, vagy a szalmadarazsak. A fontosabb kártevők (vetésfehérítő bogarak, levéltetvek) ellen végzett kezelések e kártevők elleni védelmet is biztosítják, ezért általában külön beavatkozást nem igényelnek.

 

Dr. Szeőke Kálmán

Fejér Megyei Mezőgazdasági

Szakigazgatási Hivatal,

Növény és Talajvédelmi Igazgatóság (Fotók: Dr. Mesterházy Ákos)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?