A mezőgazdaság fenntartható fejlődése megőrzi a talaj, az élővizek, a növény- és állatvilág genetikai erőforrásait, megakadályozza az emberi környezet leromlását és technológiai szempontból megfelelő, gazdaságilag hatékony, társadalmi szempontból pedig elfogadható fejlődést eredményez.
A több helyszínen megtartott szakértői viták során a következő elvek kristályosodtak ki a magyar agrárgazdaság fenntartható fejlődésével kapcsolatosan: legyen környezetkímélő, erőforrás takarékos, egészségmegőrző, tegye érdekeltté a gazdálkodók jelen és jövő generációit a folyamatos termelésben. Vagyis: a fenntartható agrárgazdaság lényege olyan termelés, amelyet a természeti erőforrások regenerálhatósága, az emberi egészségmegőrzés követelményei és a környezetterhelés korlátoz, amely egyúttal megteremti az agrárgazdaság résztvevőinek érdekeltségét a társadalom és a gazdaság igényeinek kielégítésében.
A talaj – növény – klíma rendszerben (amely a termőhelyi potenciál és a termőhelyi produktivitás helyszíne) a földhasználat kérdésének mindenképpen prioritása van, a fenntartható mezőgazdaság attributuma. Ebből adódóan a földhasználat fontosabb elemeit, ismérveit kiemelten kell kezelni.
A fenntartható földhasználat alapelveit és a technológia lehetőségeit a mellékelt ábra foglalja össze.
A fenntartható földhasználat egyik alapelve a termőhely szerinti földhasználat. Ennek része a precíziós gazdálkodás, amely felvételezi a digitalizált talajtérképek, a légi fotók, hozamtérképek, talajhibák stb. részletes felmérését és ezáltal a precíziós növénytermesztés gyakorlatát. A talajmûvelő és vetőgépek megválasztását a talaj minőségéhez és a domborzathoz kell igazítani. Az erózió kontroll sok esetben regionális együttmûködést igényel.
A jelenlegi termelési rendszerek általában nagyon egyszerûek, az egész táblát egységként kezelik, ami nem felel meg a térben és időben való gazdálkodás kritériumainak, vagyis a fenntartható mezőgazdaság fogalmának. A jövőben, részleteiben kell behatolni az adott tábla felületébe, felhasználva a sor-sorköz, ridge mûvelést (bakhátas), a köztes termesztés bármely változatát. Ez feltételezi a sávosan alkalmazott herbicid és mûtrágya elhelyezést, s sormûvelést, speciális sorközmûvelést, szemben az egész felületen történő mûveléssel és kemikáliák kijuttatásával. A talajokat intenzíven az évnek csak az adott periódusában mûveljük, illetve termesztünk növényt. A betakarítás után a terület kultúrnövénnyel nem borított. Ez esetben a talajt degradációs hatások érik úgy, mint erózió, kimosódás, talajtömörödés stb. A fenntartható talajhasználat fogalomkörébe tartozik ezen időszakok földmûvelése is (non-crop period).
Ezt az időszakot kell felhasználni arra (tarlóápolás, tarlómûvelés, ugaroltatás, alternatív növények termesztése), hogy növeljük az agroökoszisztéma diverzifikációját, ezáltal növeljük ennek stabilitását. A kettős termesztés valamely megoldásának alkalmazásával ökológiailag fontos funkciókat valósíthatunk meg, erózió kontroll, növénykórtani problémák csökkentése, a tápanyagok fixálása és biológiai körforgásuk megvalósítása. A takaró növények növelik a primér biomassza tömegét, elősegítik a táplálkozási lánc szélesítését és a szervesanyagok minél nagyobb részesedését a tápanyagok körforgásában. A köztes növényeket nemesítéssel vagy a faj megválasztásával úgy kell megválasztani, hogy az összhangban legyen az őt követő növény igényeivel, szolgáljon gazdanövényül olyan organizmusoknak, amelyek fontosak a növényi betegségek biológiai kontrolljában.
A humusz a talajképződés előfeltétele és a talaj termékenységének záloga. Mennyi szervesanyagot igényel a talaj, mi az az optimálisnak tûnő felső és alsó határ, amit a szervesanyag gazdálkodásnál figyelembe kell venni ökonómiai és ökológiai szempontból? Hazai és nemzetközi tartamkísérletek és nagyszámú üzemi talajvizsgálat alapján ezek a határértékek meghatározhatóak. A határérték alatti talajok szervesanyag gazdálkodását nagyobb körültekintéssel kell kezelni, mint a határérték felettieket. Döntési helyzetben a gazdálkodó ez alapján ítéli meg, hogy a szalmát-szárat a talajba juttatja-e vagy értékesíti. Mindenesetre célszerû a talaj humusztartalmát az alsó és felső határérték között tartani, a túlzott C bevitel is környezetterhelő lehet. A klímaváltozással összefüggésben a humusz, mint állítólagos CO2 befogó ismét előtérbe került. Már mintegy 30 éve felmerült a kérdés, használjuk a talajainkat, mint CO2 lekötő. Az atmoszféra CO2 tartalmát a biomassza talajba juttatásával akkumulálni lehet. (Carbon sequestration) Figyelembe véve a talajok humusz mérlegét és a levegő széndioxid tartalmának csökkentését, továbbá a zöldenergia igény kielégítését kell dönteni a fenntartható talajhasználat során, a talajmûvelés mikéntjéről, a melléktermékek és a főtermék hasznosításáról, továbbá a vetésforgó rendszeréről.
A talaj védelme a különböző károsító hatásoktól társadalmi jelentőségû. A termelők kötelessége a helyes talajhasználati gyakorlattal a talaj védelmében eljárni. Ez szolgálja a talajtermékenység mint természeti erőforrás teljesítőképességét. A talajmûvelés bármely változatánál figyelembe kell venni a klíma és a termőhely specifikumait. A talajtömörödést minden esetben ki kell védeni, a talaj elhordást (erózió) redukálni kell. A cél a talajmûvelésben egy olyan alkotás, amely kedvező talajszerkezetet alakít ki a vetőágyban, a termőrétegben, gyökérágyban és kedvező feltételeket alakít ki az altalaj irányába történő átjárhatóság kialakításában. További cél a mechanikai gyomirtás és a növényi maradványok (mulch) kezelése. A talajt konzerváló talajmûvelési rendszerek kérdése még jelenleg is vita tárgyát képezi. Alapvetően le kell rögzíteni, hogy a talajmûvelés megválasztása a talajt hasznosító management hosszú távú döntése kell, hogy legyen. A különböző rendszerek hatása csak hosszú távon értékelhető.
A 21. század talajhasználatának olyannak kell lenni, amely magába foglalja a fentiekben említett ökológiai principiumokat, eleget tesz a fenntarthatóság általános alapelvének: legyen profitábilis, erőforrás takarékos, környezetkímélő és állítson elő egészséges élelmiszert.
Kismányoky Tamás • egyetemi tanár – PE-GK
A cikk szerzője: Kismányoky Tamás
