A vetés előkészületeit és magát a vetés minőségét leginkább befolyásoló augusztusi és szeptemberi időjárás óriási próbatétel elé állította a termelőket, és szinte az utolsó pillanatig kétséges volt a repce földbe kerülése. Augusztusban a havi csapadékösszeg meghaladta a sokévi átlag 1,5-szeresét, de helyenként a 2,5 szeresét is elérte. A szeptember is sokkal csapadékosabb – és jóval hûvösebb! – volt a szokásosnál, nagy területeken a sokéves átlag kétszerese is lehullott. A Meteorológiai Intézet adatai szerint ebben a hónapban országos átlagban 14 napon esett, ami 6-tal több a szokásosnál. Érthető volt a gazdák gondja és feszültsége, hiszen a magot szinte úgy kellett a talajba „lopni”, mert alig volt a talaj-előkészítésre és a vetésre megfelelő idő és talajállapot!
Ezzel is indokolható, hogy a vetésterület elmaradt az előző évitől, és a felmérések szerint 252 000 ha körül alakult. De nemcsak a vetésterület csökkent, a vetés minősége – és ezzel együtt a kelés egyenletessége – is romlott, és nagyfokú heterogenitáshoz vezetett. A „hamarjában” előkészített, és még nedves talajokon bizony a magok eloszlása aligha lehetett egyenletes, ezért is találkozhattunk egyenetlen kelésû, tőszámú és fejlettségû táblákkal. A túl sok csapadék mellett az átlagosnál hûvösebb őszi hónapok is hátráltatták a repcék fejlődését, hisz úgy a szeptember, mint az október és a december is hidegebb volt a megszokottnál. Ez is okozta, hogy a tél előtti beállottságot nem az optimálisnak mondott 8–10 tőlevélrózsás állapot jellemezte, hanem sokkal inkább a 4-6-leveles fejletlen állapot, jobb esetben a 7-8-leveles állapot.
Ez a hûvös időjárás a sok csapadékkal és a levegőtlen talajállapotokkal együtt okozta, hogy a vetésidő kiemelt fontosságúvá vált, és ebben az évben azok örülhettek, akik korán tudtak vetni, mert a korai vetések érték csak el a megfelelő télbemeneteli állapotot. A korai vetésidő mellett a másik kulcstényező a fejlődési erély volt, mert azok a fajták teleltek át jól, melyek gyors fejlődésükkel elérték az ideális „betelelési” állapotot! A tél nem volt ugyan nagyon kemény, de a hőmérséklet nagy kilengéseket mutatott: az áltagosnál jóval melegebb,majd jóval hidegebb periódusok követték egymást ( a Duna-Tisza közén, a Kisalföldön és Martonvásár környékén 20–25°C-os hidegek is előfordultak) és nem volt jellemző az egységes és kitartó hótakaró. Ezért joggal féltettük repcéinket a kifagyástól. Újra bebizonyosodott a hibridek előnye a fajtákhoz viszonyítva, mert gyorsabb fejlődésükkel erősebben mentek a télbe, és sokkal jobban átvészelték a telet, mint fajtarepce társaik.
Mezőhegyes, gyönyörûen fejlett üzemi kísérlet
2011. március 22-én
Az egész ország területére, de különösen a keleti országrészre, azon belül is Jász-Nagykun-Szolnok, és Csongrád megyére jellemző vízállások, de legalábbis a 100%-os talajvíz-telítettség fájdalmas látványán a januári, februári és a márciusi kifejezetten száraz hónapok enyhítettek. Sok helyütt maguk a gazdák is megpróbáltak segíteni a szomorú helyzeten, és levezető árkok nyitásával segítették elő a víz levonulását. Mindenesetre újra előkerült az okszerû talajmûvelés fontossága, ezen belül is a talajok szerves anyagban való gazdagítása, a megfelelő eszközök használata, a megfelelő – időben-talajállapotban történő beavatkozások fontossága. Személyes tapasztalatom, ami évről évre visszatérő megerősítést nyer, hogy a rendszeres mély- lazításnak a talajmûvelés nélkülözhetetlen elemévé kell válnia! A mélylazítás elvégzése vagy éppen elhagyása idén különösen „visszaköszön”, mert bizony a mai napig víz alatt álló táblák döntő részén nem történt meg ez a hangsúlyozottan fontos mûvelet.
A vázolt megpróbáltatások után természetes aggodalmakkal és kétségekkel vártuk a kitavaszodást, ami egészen március közepéig váratott magára, de azóta is játszik velünk: hol előjön, hol visszabújik, és úgy igazán még nem engedte – vagy csak a legmelegebb déli régiókban –, hogy a növénykék nekiinduljanak a fejlődésnek. Talán ezzel is magyarázható, hogy hivatalos szerveink sem hozták nyilvánosságra még a szokásos tél végi állapotminősítési jelentést, ami tükrözné a mai helyzetet a repcék állapotára vonatkozóan. Ami az utakról és az elérhető kísérletekből látszik az az, hogy a repcék állapota nagyon változó. Míg a Dunántúlon és a dél-keleti országrészeken találunk szépen fejlett állományokat, addig az észak-magyarországi repceföldek nem igazán bíztatóak. Megfigyelhető – még a legjobb táblákon is – a nagyfokú heterogenitás, ami nemcsak a tőszámban, hanem a fejlettségi állapotban is jelentkezik. Csak abban bízhatunk, hogy a megnövekedett hibridrepce vetésterület révén – az eladási adatok szerint a hibridrepcék további 9%-os részarány növekedést értek el, és ezzel arányuk 67%-os lett – a repcék zöme végre kedvező körülmények közé kerülve és megfelelő ellátásban részesülve, gyorsabban regenerálódnak és fejlődnek majd, mint a fajtarepcék a tenyészidő hátralévő részében is.
Nincs más lehetőségünk, mint menteni a menthetőt, és áttekinteni eszköztárunkat, amivel a repcék állapotán a leghatékonyabban és a leggyorsabban segíteni tudunk. Érdemes ezt megtennünk egyrészt azért, mert a repce már ezerszer bebizonyította életképességét és „korrekciós” képességét, melyek birtokában sokkal inkább képes a regenerálódásra, mint bármelyik más növény. Másrészt érdemes ezt megtennünk azért is, mert a terményárak nagyon kecsegtetőek, és a hosszú távú előrejelzések szerint is stabilan magas szinten maradnak. Elképzelhető, sőt, józan ésszel várható, hogy a biodízel program a jelen politikai helyzetben – amikor a kőolaj ára történelmi rekordmagasságokba emelkedett! – új lendületet kap, és a kereslet ezzel együtt stabilan megnő. Arra bíztatunk minden repcetermelőt, hogy lehetőleg adjon meg minden tápanyagot és védelmet a hátralévő időben, amivel elősegítheti a jó termések kialakulását, hisz ezek a befektetések minden valószínûség szerint megtérülnek a jelenlegi repceárak mellett!
Egyik legfontosabb feladatunk, hogy megfelelő tápanyag-kijuttatással maximálisan támogassuk a növények indulását, mert a kezdeti fejlődés alapvetően meghatározza az állomány későbbi teljesítményét, a továbbiakban pedig – tekintettel az idei esztendő nagy tápanyag-kimosódási veszélyeire – gondoskodjunk a folyamatos tápanyagellátottságról. Elsődleges célunk most a gyors tél utáni regeneráció, amit sok esetben nem lehet csak egyszerû nitrogén hatóanyaggal biztosítani. A foszfor és a kálium pótlása ugyanis segíti az állomány megerősödését, a kén, a magnézium, a kalcium, a bór pedig a növényi szövetek egészségét. A repce köztudottan kénigényes növény, ezért akár a startertrágyával, akár később lombtrágyával kijuttatva feltétlenül pozitív hatása lesz a termésre és annak minőségére. A rendelkezésre álló sokféle mûtrágya-féleség közül ezért főleg kéntartalmú fejtrágyákat alkalmazzunk, és a N-t illetően a lassabban bomló, ezért tartósabb hatású és kevésbé kimosódó ammónia illetve karbamid-tartalmú mûtrágyát használjunk. A legfontosabb, hogy a repce „ébredésekor” ott legyenek a talajban, és az első adag, mintegy 70-80 kg-nyi hatóanyag a növény rendelkezésére álljon az induláshoz. (A 2., esetleg 3. fejtrágyával fokozatosan adagoljuk ki az ökogazdálkodásnál maximálisan kiszórható 170 kg-nyi N-t).
Előfordulhat, hogy a szilárd mûtrágyaszórókkal egyáltalán nem tudjuk megközelíteni a repcetáblánkat. Ilyenkor sokat segíthet az általános kezdeti tápanyaghiányos állapot kezelésében egy-egy jól megválasztott lombtrágya is, melyet az inszekticidhez keverve tudunk kiadagolni.
A későbbiekben, szárbainduláskor, majd a virágzáskor szükség lesz egy második, illetve harmadik fejtrágyára is, mely a folyamatos tápanyagellátást biztosítja.
A tápanyag mellett a repce növényvédelmére is nagyon oda kell figyelnünk, mert a repcét nagyon sok rovartól és gombabetegségtől is meg kell védenünk.
A legkényesebb, legnagyobb szakértelmet és odafigyelést kívánó technológiai elem a rovarkártevők elleni védekezés. Ebben nagy hangsúlyt kap a megfelelő hatóanyagú- és hatásmechanizmusú vegyszer kiválasztása, de talán még fontosabb a kezelés időzítése. 1–2 napos csúszás ugyanis kritikus lehet, és ha késünk vele, kidobott pénz és munka az elvégzett kezelés, mert nem érünk vele célt. Legfontosabb ezért a folyamatos megfigyelés, a naponkénti, de maximum 2 naponkénti táblaellenőrzés. A repce kártevőinek nagy része ugyanis rejtett helyen, a földben, a talajmorzsák között, a tőlevélrózsában, a levélnyélben, vagy a szárban - később a becőkben – károsít. Ezért az ellenük való leghatékonyabb védekezés a megelőzés!
A repce tavaszi kártevői közül a legkorábban a szárormányosok jelentkeznek. Ezek tömeges betelepülése a telelő helyekről – a szomszédos tavalyi repcetábláról, vagy a közeli erdők, bokrok, facsoportok avarjából – akkor várható, amikor a nappali hőmérséklet 3–5 napon át eléri a 8°C-ot. A fő károsító a lárva (kukac), mely a levélnyelekből és a szárból lefelé rág, károsítva-elpusztítva a víz- és tápanyagszállító edénynyalábokat és szárszilárdító szöveteket. Könnyû belátni, hogy mûködésük következményeként a növények víz-, tápanyagfelvétele és állóképessége csökken, a repce hervad, a fejlődés lelassul, megáll, nő a megdőlés-veszély, csökken a termésképzés lehetősége, nyomukban megnő a másodlagos kórokozók és kártevők fertőzési veszélye. A tojásokat a repceszár-ormányos inkább a levélnyelekbe, míg a nagy repceormányos a növekedésnek indult szárba rakja. A szúrás körül a szár görbül, akár ki is repedhet, amit a késői fagyok még csak tovább segítenek. A napjainkban várható felmelegedésben szinte biztosak lehetünk abban, hogy a károsító azonnal aktivitásba kezd, és megkezdődik az intenzív betelepülés a repcetáblákra.
A rovarok betelepülését nyomon követhetjük a sárgatálas csapdázással. Helyezzük a tálat/tálakat a talajra a tábla szélétől 1,5–2 forgónyi távolságra, és naponta értékeljük azokat. Az értékelés eredményétől függetlenül azonban az első védekezést érdemes mielőbb, mondhatni „vakon” elvégezni, mert a kiadagolt növényvédő szer csak az imágó ellen bír hatással, a tojás ellen már nem. Tehát a védekezésnek még a tojásrakás előtt kell megtörténnie! Az első alkalommal olyan készítményt válasszunk, mely tartamhatással, gázhatással is rendelkezik – a tőlevélrózsában, vagy a talajrögök között megbúvó imágók ellen! – de a hideg időjárásban, akár 5–10°C-ban is hatásosak, így visszahûlés esetén is alkalmasak a kártevők hatékony irtására (leginkább a Nurelle D, valamint a Talstar javasolható a gyártó által előírt adagolásban).
A későbbiekben is nagyon résen kell lenni, mert ha az idő hirtelen melegszik, és a repce gyorsan fejlődik, rövid időn belül jelentkeznek majd a fénybogarak is, melyek ellen még bimbós állapotban a leghatásosabb védekezni, hogy megelőzzük a virágszervek rágását. Ilyenkor már leginkább kontakt szereket használunk, a virágzás megindulása után pedig kifejezetten méhkímélő technológiát, és a virágzásban is engedélyezett szereket alkalmazhatunk.
A szárbaindulás kezdetén érdemes kiadagolni a szárszilárdságot, a jobb elágazást és becőképzést valamint az egészségesebb növényállapot elérését biztosító tavaszi regulátorokat is (Caramba Turbo, Toprex, Folicur Solo).
Ne keseredjünk el, ha a tőszám alacsonynak tûnik! Ha egyenletes eloszlásban négyzetméterenként legalább 10 növényt találunk, érdemes a repcét megtartani, és „tuningolni”. A ritka térállás kiváló lehetőséget nyújt a repce oldalhajtásainak kifejlődésére, a szár erősebb, alacsonyabb lesz, és a nagy „bokrokon” kifejlődő nagyszámú becő – megfelelő tápanyaggal és védelemmel támogatva – kitûnő, de legalábbis jó termést hozhat.
dr. Kiss Erzsébet
genetikus szakmérnök
Ezzel is indokolható, hogy a vetésterület elmaradt az előző évitől, és a felmérések szerint 252 000 ha körül alakult. De nemcsak a vetésterület csökkent, a vetés minősége – és ezzel együtt a kelés egyenletessége – is romlott, és nagyfokú heterogenitáshoz vezetett. A „hamarjában” előkészített, és még nedves talajokon bizony a magok eloszlása aligha lehetett egyenletes, ezért is találkozhattunk egyenetlen kelésû, tőszámú és fejlettségû táblákkal. A túl sok csapadék mellett az átlagosnál hûvösebb őszi hónapok is hátráltatták a repcék fejlődését, hisz úgy a szeptember, mint az október és a december is hidegebb volt a megszokottnál. Ez is okozta, hogy a tél előtti beállottságot nem az optimálisnak mondott 8–10 tőlevélrózsás állapot jellemezte, hanem sokkal inkább a 4-6-leveles fejletlen állapot, jobb esetben a 7-8-leveles állapot.
Ez a hûvös időjárás a sok csapadékkal és a levegőtlen talajállapotokkal együtt okozta, hogy a vetésidő kiemelt fontosságúvá vált, és ebben az évben azok örülhettek, akik korán tudtak vetni, mert a korai vetések érték csak el a megfelelő télbemeneteli állapotot. A korai vetésidő mellett a másik kulcstényező a fejlődési erély volt, mert azok a fajták teleltek át jól, melyek gyors fejlődésükkel elérték az ideális „betelelési” állapotot! A tél nem volt ugyan nagyon kemény, de a hőmérséklet nagy kilengéseket mutatott: az áltagosnál jóval melegebb,majd jóval hidegebb periódusok követték egymást ( a Duna-Tisza közén, a Kisalföldön és Martonvásár környékén 20–25°C-os hidegek is előfordultak) és nem volt jellemző az egységes és kitartó hótakaró. Ezért joggal féltettük repcéinket a kifagyástól. Újra bebizonyosodott a hibridek előnye a fajtákhoz viszonyítva, mert gyorsabb fejlődésükkel erősebben mentek a télbe, és sokkal jobban átvészelték a telet, mint fajtarepce társaik.
Mezőhegyes, gyönyörûen fejlett üzemi kísérlet
2011. március 22-én
Az egész ország területére, de különösen a keleti országrészre, azon belül is Jász-Nagykun-Szolnok, és Csongrád megyére jellemző vízállások, de legalábbis a 100%-os talajvíz-telítettség fájdalmas látványán a januári, februári és a márciusi kifejezetten száraz hónapok enyhítettek. Sok helyütt maguk a gazdák is megpróbáltak segíteni a szomorú helyzeten, és levezető árkok nyitásával segítették elő a víz levonulását. Mindenesetre újra előkerült az okszerû talajmûvelés fontossága, ezen belül is a talajok szerves anyagban való gazdagítása, a megfelelő eszközök használata, a megfelelő – időben-talajállapotban történő beavatkozások fontossága. Személyes tapasztalatom, ami évről évre visszatérő megerősítést nyer, hogy a rendszeres mély- lazításnak a talajmûvelés nélkülözhetetlen elemévé kell válnia! A mélylazítás elvégzése vagy éppen elhagyása idén különösen „visszaköszön”, mert bizony a mai napig víz alatt álló táblák döntő részén nem történt meg ez a hangsúlyozottan fontos mûvelet.
A vázolt megpróbáltatások után természetes aggodalmakkal és kétségekkel vártuk a kitavaszodást, ami egészen március közepéig váratott magára, de azóta is játszik velünk: hol előjön, hol visszabújik, és úgy igazán még nem engedte – vagy csak a legmelegebb déli régiókban –, hogy a növénykék nekiinduljanak a fejlődésnek. Talán ezzel is magyarázható, hogy hivatalos szerveink sem hozták nyilvánosságra még a szokásos tél végi állapotminősítési jelentést, ami tükrözné a mai helyzetet a repcék állapotára vonatkozóan. Ami az utakról és az elérhető kísérletekből látszik az az, hogy a repcék állapota nagyon változó. Míg a Dunántúlon és a dél-keleti országrészeken találunk szépen fejlett állományokat, addig az észak-magyarországi repceföldek nem igazán bíztatóak. Megfigyelhető – még a legjobb táblákon is – a nagyfokú heterogenitás, ami nemcsak a tőszámban, hanem a fejlettségi állapotban is jelentkezik. Csak abban bízhatunk, hogy a megnövekedett hibridrepce vetésterület révén – az eladási adatok szerint a hibridrepcék további 9%-os részarány növekedést értek el, és ezzel arányuk 67%-os lett – a repcék zöme végre kedvező körülmények közé kerülve és megfelelő ellátásban részesülve, gyorsabban regenerálódnak és fejlődnek majd, mint a fajtarepcék a tenyészidő hátralévő részében is.
Nincs más lehetőségünk, mint menteni a menthetőt, és áttekinteni eszköztárunkat, amivel a repcék állapotán a leghatékonyabban és a leggyorsabban segíteni tudunk. Érdemes ezt megtennünk egyrészt azért, mert a repce már ezerszer bebizonyította életképességét és „korrekciós” képességét, melyek birtokában sokkal inkább képes a regenerálódásra, mint bármelyik más növény. Másrészt érdemes ezt megtennünk azért is, mert a terményárak nagyon kecsegtetőek, és a hosszú távú előrejelzések szerint is stabilan magas szinten maradnak. Elképzelhető, sőt, józan ésszel várható, hogy a biodízel program a jelen politikai helyzetben – amikor a kőolaj ára történelmi rekordmagasságokba emelkedett! – új lendületet kap, és a kereslet ezzel együtt stabilan megnő. Arra bíztatunk minden repcetermelőt, hogy lehetőleg adjon meg minden tápanyagot és védelmet a hátralévő időben, amivel elősegítheti a jó termések kialakulását, hisz ezek a befektetések minden valószínûség szerint megtérülnek a jelenlegi repceárak mellett!
Egyik legfontosabb feladatunk, hogy megfelelő tápanyag-kijuttatással maximálisan támogassuk a növények indulását, mert a kezdeti fejlődés alapvetően meghatározza az állomány későbbi teljesítményét, a továbbiakban pedig – tekintettel az idei esztendő nagy tápanyag-kimosódási veszélyeire – gondoskodjunk a folyamatos tápanyagellátottságról. Elsődleges célunk most a gyors tél utáni regeneráció, amit sok esetben nem lehet csak egyszerû nitrogén hatóanyaggal biztosítani. A foszfor és a kálium pótlása ugyanis segíti az állomány megerősödését, a kén, a magnézium, a kalcium, a bór pedig a növényi szövetek egészségét. A repce köztudottan kénigényes növény, ezért akár a startertrágyával, akár később lombtrágyával kijuttatva feltétlenül pozitív hatása lesz a termésre és annak minőségére. A rendelkezésre álló sokféle mûtrágya-féleség közül ezért főleg kéntartalmú fejtrágyákat alkalmazzunk, és a N-t illetően a lassabban bomló, ezért tartósabb hatású és kevésbé kimosódó ammónia illetve karbamid-tartalmú mûtrágyát használjunk. A legfontosabb, hogy a repce „ébredésekor” ott legyenek a talajban, és az első adag, mintegy 70-80 kg-nyi hatóanyag a növény rendelkezésére álljon az induláshoz. (A 2., esetleg 3. fejtrágyával fokozatosan adagoljuk ki az ökogazdálkodásnál maximálisan kiszórható 170 kg-nyi N-t).
Előfordulhat, hogy a szilárd mûtrágyaszórókkal egyáltalán nem tudjuk megközelíteni a repcetáblánkat. Ilyenkor sokat segíthet az általános kezdeti tápanyaghiányos állapot kezelésében egy-egy jól megválasztott lombtrágya is, melyet az inszekticidhez keverve tudunk kiadagolni.
A későbbiekben, szárbainduláskor, majd a virágzáskor szükség lesz egy második, illetve harmadik fejtrágyára is, mely a folyamatos tápanyagellátást biztosítja.
A tápanyag mellett a repce növényvédelmére is nagyon oda kell figyelnünk, mert a repcét nagyon sok rovartól és gombabetegségtől is meg kell védenünk.
A legkényesebb, legnagyobb szakértelmet és odafigyelést kívánó technológiai elem a rovarkártevők elleni védekezés. Ebben nagy hangsúlyt kap a megfelelő hatóanyagú- és hatásmechanizmusú vegyszer kiválasztása, de talán még fontosabb a kezelés időzítése. 1–2 napos csúszás ugyanis kritikus lehet, és ha késünk vele, kidobott pénz és munka az elvégzett kezelés, mert nem érünk vele célt. Legfontosabb ezért a folyamatos megfigyelés, a naponkénti, de maximum 2 naponkénti táblaellenőrzés. A repce kártevőinek nagy része ugyanis rejtett helyen, a földben, a talajmorzsák között, a tőlevélrózsában, a levélnyélben, vagy a szárban - később a becőkben – károsít. Ezért az ellenük való leghatékonyabb védekezés a megelőzés!
A repce tavaszi kártevői közül a legkorábban a szárormányosok jelentkeznek. Ezek tömeges betelepülése a telelő helyekről – a szomszédos tavalyi repcetábláról, vagy a közeli erdők, bokrok, facsoportok avarjából – akkor várható, amikor a nappali hőmérséklet 3–5 napon át eléri a 8°C-ot. A fő károsító a lárva (kukac), mely a levélnyelekből és a szárból lefelé rág, károsítva-elpusztítva a víz- és tápanyagszállító edénynyalábokat és szárszilárdító szöveteket. Könnyû belátni, hogy mûködésük következményeként a növények víz-, tápanyagfelvétele és állóképessége csökken, a repce hervad, a fejlődés lelassul, megáll, nő a megdőlés-veszély, csökken a termésképzés lehetősége, nyomukban megnő a másodlagos kórokozók és kártevők fertőzési veszélye. A tojásokat a repceszár-ormányos inkább a levélnyelekbe, míg a nagy repceormányos a növekedésnek indult szárba rakja. A szúrás körül a szár görbül, akár ki is repedhet, amit a késői fagyok még csak tovább segítenek. A napjainkban várható felmelegedésben szinte biztosak lehetünk abban, hogy a károsító azonnal aktivitásba kezd, és megkezdődik az intenzív betelepülés a repcetáblákra.
A rovarok betelepülését nyomon követhetjük a sárgatálas csapdázással. Helyezzük a tálat/tálakat a talajra a tábla szélétől 1,5–2 forgónyi távolságra, és naponta értékeljük azokat. Az értékelés eredményétől függetlenül azonban az első védekezést érdemes mielőbb, mondhatni „vakon” elvégezni, mert a kiadagolt növényvédő szer csak az imágó ellen bír hatással, a tojás ellen már nem. Tehát a védekezésnek még a tojásrakás előtt kell megtörténnie! Az első alkalommal olyan készítményt válasszunk, mely tartamhatással, gázhatással is rendelkezik – a tőlevélrózsában, vagy a talajrögök között megbúvó imágók ellen! – de a hideg időjárásban, akár 5–10°C-ban is hatásosak, így visszahûlés esetén is alkalmasak a kártevők hatékony irtására (leginkább a Nurelle D, valamint a Talstar javasolható a gyártó által előírt adagolásban).
A későbbiekben is nagyon résen kell lenni, mert ha az idő hirtelen melegszik, és a repce gyorsan fejlődik, rövid időn belül jelentkeznek majd a fénybogarak is, melyek ellen még bimbós állapotban a leghatásosabb védekezni, hogy megelőzzük a virágszervek rágását. Ilyenkor már leginkább kontakt szereket használunk, a virágzás megindulása után pedig kifejezetten méhkímélő technológiát, és a virágzásban is engedélyezett szereket alkalmazhatunk.
A szárbaindulás kezdetén érdemes kiadagolni a szárszilárdságot, a jobb elágazást és becőképzést valamint az egészségesebb növényállapot elérését biztosító tavaszi regulátorokat is (Caramba Turbo, Toprex, Folicur Solo).
Ne keseredjünk el, ha a tőszám alacsonynak tûnik! Ha egyenletes eloszlásban négyzetméterenként legalább 10 növényt találunk, érdemes a repcét megtartani, és „tuningolni”. A ritka térállás kiváló lehetőséget nyújt a repce oldalhajtásainak kifejlődésére, a szár erősebb, alacsonyabb lesz, és a nagy „bokrokon” kifejlődő nagyszámú becő – megfelelő tápanyaggal és védelemmel támogatva – kitûnő, de legalábbis jó termést hozhat.
dr. Kiss Erzsébet
genetikus szakmérnök
A cikk szerzője: Dr. Kiss Erzsébet
Címlapkép: Getty Images
