Axiál Gépkezelõi Olimpia 2011 - Kilencedik alkalommal versenghettek a résztvevõk

Agro Napló
Június elsõ szombatján várta vendégeit a IX. Axiál Gépkezelõi Olimpia Baján, a Petõfi-szigeten, ahol több ezer látogató vehetett részt a kiváló hangulatú rendezvényen. A százhetven versenyzõ izgalmas megmérettetése mellett a technikai sportokhoz kapcsolódó bemutatók és színes kísérõ mûsorok vonzották a már hagyományos programra a szakembereket és az érdeklõdõket, a családokat és a baráti társaságokat.  

Az Axiál Kft. ügyvezetője, Pintér Zsolt az egyre népszerûbb rendezvényről szólva az Agro Naplónak elmondta, hogy az előző évekhez képest idén gépkezelői létszámcsúcsot regisztrálhattak a jelentkezők számát tekintve – közel 150 Manitou és több mint 20 Gehl gépkezelő állt rajthoz, hogy megmérettessék. Az Olimpiával elsősorban azokat a gépkezelőket szeretnék közelebb hozni sokoldalú gépeikhez, akik azokat munkaeszközként alkalmazzák – azzal a céllal, hogy ne csak a mindennapi munkában legyen kötődésük a géphez, amikor teljesítményt várnak el tőlük. A gép minden mûszaki paraméterét ki lehet, és ki is kell ugyanis használni. Fontos, hogy a felhasználókkal megszerettessék a gépet, ha ugyanis készségszintre fejlesztik annak mûködtetését, akkor a kezelő az extrém esetekben (mûszaki meghibásodás, rendkívüli helyzet) is helyt tud állni – a mûszaki paraméterek ismeretében nem ijed meg semmilyen problémától, és tud megoldást arra. Márpedig egy gép meghibásodási lehetősége a nem megfelelő hozzáértésből adódóan jelentős, a javítás pedig komoly költséget jelenthet.

 


 

 



A kezelő személye tehát fontossá vált az elmúlt években – ezért az Axiál a zászlajára tûzte, hogy magas szinten képezi őket. Így minden motoros gépükhöz egy kezelő ingyenes képzését biztosítják, és nem csak a Manitou-nál, hanem minden általuk forgalmazott gép esetében. A Gépkezelő Olimpia tehát a készségfejlesztés csúcspontja, és egyben a kezelők közös ünnepe is.



Az előző években igyekeztek még nyitottabbá tenni a rendezvényt azzal a céllal, hogy valódi lokálpatriótaként magát az Axiál céget is ismertebbé tegyék a bajaiak számára. Az egyre növekvő érdeklődéshez igazodva szívesen látnak még több versenyzőt, és ha szükséges, akár 2–3 napossá bővítik a versenyeket – természetesen a mezőgazdasági munkákhoz igazodva.



Tarnai Bálint termékmenedzser megfigyelése szerint az elmúlt időszakban mind felkészültebben érkeznek a versenyzők, akik sokszor még gyakorolnak is a megmérettetésre. A korábbi nyertesek között előfordult, hogy pályát is építettek maguknak a gyakorláshoz, ahol felkészülhetnek a hagyományossá vált versenyre. A gépkezelők érezhetően ügyesednek, s bár nagyon sok üzemórát dolgoznak, a mindennapok megszokott munkáin túl az extrém feladatokra is gyorsan ráállnak. Így a versenyzők is sokat fejlődnek, és egyre jobbak a teljesítményeik. Ezért egyre bonyolultabb és nehezebb feladatokat kell kitalálni számukra. Az elmúlt pár évben sikerült a fiatalabbak számára is vonzóvá tenni a gépkezelői pályát, fontos hát a következő évi versenyek időbeni folyamatos propagálása. A korszerû kommunikációs felületek kínálta lehetőségek figyelembevételével a termékmenedzser terveiben szerepel, hogy blogot indít, ahol a versenyre jelentkezők megoszthatják tippjeiket egymással (például, hogy milyen pályát kellene építeni), és sok ötletet kap ő is a gépkezelőktől.



Az elmúlt évek gépeladásai vonták maguk után a versenyre jelentkezők számának növekedését. Mára mintegy 2000 Manitou dolgozik az országban, ebből közel 1700 a mezőgazdaságban. A verseny köré szervezett programoktól az Olimpia olyan valódi családi nappá lett, amellyel a szervezők városukat is szeretnék népszerûsíteni.



Idén egy hétméteres, de nagyobb kategóriájú, 3,5 tonnás teherbírású gépet, a 735-öst állították csatasorba. Azt látják ugyanis, hogy kezdenek a gazdák továbblépni a 731-es változattól, mert nagyobb hidraulikával és nagyobb teljesítménnyel rendelkező gépeket szeretnének vásárolni. Ezekben már nem fogaskerék hidraulika van, hanem axiáldugattyús szivattyú, amelynek a legfontosabb jelentősége, hogy egyszerre több mûveletre képes a gép – vagyis gyorsabb hidraulikával rendelkezik. Ezek a gépek egyébként az OMÉK-on is láthatók lesznek majd az újabb típusok kíséretében.



Sasi Gábor marketingigazgató beszélt arról, hogy a Manitou gépekkel a világ egyik legjobb, és az egyik legnagyobb darabszámban gyártott rakodóját forgalmazzák Magyarországon. Az Axiál Kft.-ét kettős cél vezérelte a rendezvény megszervezésekor: olyan időpontot kerestek, amikor a mezőgazdasági munkák lehetővé teszik a kis kikapcsolódást, valamint ezen a programon keresztül tudnak a márkának, egyúttal a cégüknek is hírnevet kovácsolni. A versenyek feladatainak sokszínûsége a napi munkavégzést követi, illetve azokból ad ízelítőt.



Az ország legkülönbözőbb területeiről érkezők nem csak a versenyeken vettek részt, de a sok színes és változatos szórakozás is vonzotta őket. A technikai sportok napját is üdvözölhették a látogatók, ahol óránként (a verseny menetét megszakítva) 15–20 percnyi alkalmat kapott egy-egy technikai sportág a bemutatkozására.



A rendezvény célja, hogy évente lehetőséget biztosítson a különleges találkozóhoz azon partnereiknek, akik Manitou gépeket vásároltak, illetve egy egész napos szórakozással erősíthessék partneri kapcsolataikat. A program célja, nemcsak a technikai lehetőségek bemutatása, hanem az ehhez kötődő technikai sportokhoz kapcsolódó rendezvénynap szervezése.



Terveik szerint ezen a megkezdett úton haladnak majd tovább, mert a visszajelzések partnereik elégedettségét igazolják.



A Manitou futam I. helyezettje, Farkas Krisztián a Lajoskomáromi Győzelem Kft. képviseletében szerepelt a versenyen. A győztes idén másodszor vett részt az Olimpián, ahol a versenyszámok közül az oldalmenetet (kutyamenet) tartotta a legnehezebbnek. S bár a megmérettetésen új elemként szerepelt a tuskóhordás, ez a feladat nem okozott gondot, mert ilyesmi feladatokat otthon is csinálnak, ahol – bár a versenyre külön nem készült – tíz éve vezeti a cégüknél lévő gépet, szinte naponta. A legjobbnak járó Vándorkupa és Bruder makett mellett az Axiál Kft. 150 000 Ft értékû utazási utalványával is gazdagodhatott.

 


 



A II. és III. helyezettel készített interjúink 

 



Második alkalommal álltak rajthoz a Gehl futam résztvevői. A tavalyi évhez képest duplájára nőtt a versenyzők száma, akik közül a döntő futamot követően végül – Balog Istvánt (III.helyezett) és Gulyás Tibort (II. helyezett) megelőzve – a Nagyfa-Alföld Kft. képviseletében induló Szilágyi Károly állhatott a dobogó legtetejére. Nyereménye az elmaradhatatlan Vándorkupa mellett egy fém Gehl makett és egy 150 000 Ft értékû utazási utalvány az Axiál Kft. jóvoltából.



Keresztes Júlia



www.mikolazoli.hu/gepkezeloi2011/

www.agronaplo.hu/termekinformaciok/714

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Manitou újdonságok

Manitou újdonságok

A mai kor egyik biztos pontja, az állandó változás. Egy olyan nagy múltú rakodógyártó esetén, mint a Manitou, ez a fejlődést és a fejlesztéseket jelen...

A Manitounak nem szabad állnia

A Manitounak nem szabad állnia

Egy osztrák és két magyar telephelyen folytat biogazdálkodást a Schindler család. Ausztriában a Bécstől délre található Münchendorfban agrárintegrátor...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?