Fúzió a Kemira magyarországi cégeinél

Agro Napló
A Kemira 2001 november 1-jével összevonja Magyarországon a mezõgazdasághoz kapcsolódó tevékenységeit. Ez érinti az eddig a Kemira Chemicals Hungária (KCH) által forgalmazott BOLIFOR takarmányfoszfátok és savkészítmények, valamint az eddig a Kemira Agro Hungary által forgalmazott CROPCARE, FERTICARE, BETA és POWER, illetve más, fõként komplex mûtrágyák értékesítését és a hozzájuk kapcsolódó tanácsadást.
Első lépcsőben a mûtrûgyák forgalmazása és az ezzel foglalkozó munkatársak kerülnek át a KCH-ba. Ezt követően a tevékenységét elvesztő Agro Hungary céget a tulajdonos végelszámolja a KCH pedig felveszi az új KEMIRA AGRO HUNGÁRIA nevet. Mindezzel egyidejüleg a személyzet, az emberi erőforrások további fejlesztése is megkezdődik.

Az átalakítás célja az értékesítés és a tanácsadás hatékonyságának további növelése, munkánk minőségének további javítása és a források jobb kihasználása. Az új, budapesti székhelyû KEMIRA AGRO HUNGÁRIA jövő évi mintegy 6 – 7 milliárd forintos forgalmával, a hazai növénytermesztés és takarmánygyártás meghatározó szereplőjeként tovább fogja javítani ügyfélszolgálati és tanácsadói tevékenységét.

További célunk az átalakítással az volt, hogy az élelemlánc iparágait kiszolgáló tevékenységeinket egy komplex egységbe szervezzük. A szántóföldi és kertészeti növénytermesztéstől a takarmánygyártásig, illteve a terménytartósításig terjedő láncban már eddig is véleményformáló piaci szereplők, szállítók voltunk – miközben Magyarországon az abszolút piacvezető takarmányfoszfát-szállítók lettünk. A jövőben ezen tevékenységeink további javítása, az ide kapcsolódó termékpaletta továbbfejlesztése mellett szándékunkban áll az élelmiszer-feldolgozó iparban is meghatározó szállítókká válnunk. A hazai kutató mûhelyekkel, felsőoktatási intézményekkel meglevő kapcsolatainkat is bővítjük; szeretnénk fokozottan támogatni a hazai kutatás-fejlesztést, amely tapasztalatait fejlesztő munkánk és termékeink javítására fogjuk felhasználni.

Irodavezető a takarmányipari Ügyfelek által már jól ismert Csanádi Edit lesz. A mûtrágyák marketing és értékesítési vezetője a növénytermesztésben dolgozó partnerek által szintén jól ismert Zajácz István lesz, a takarmányadalékok marketing és értékesítési vezetője pedig az ügyvezető Baross Rezső (a KCH eddigi ügyvezetője) lesz. A változásokkal kapcsolatos további részletekről Ügyfeleinket körlevélben fogjuk értesíteni.

Kemira (BR)
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!