A legelőn való tartózkodás során az állatok különböző élősködőkkel (parazitákkal) találkoznak. A parazitás betegségek közül a máj, az emésztőcső és a légutak parazitózisai a leggyakoribbak. Jelentős súlyveszteség, többnyire idült szervi tünetek hívják fel rájuk a figyelmet, különösen akkor, ha az időjárás is kedvezett a paraziták elszaporodásához (nedves, meleg idő). A parazitás fertőzöttség kialakulásában nagy szerepe lehet az állatok hiányos táplálóanyag ellátásának is. A beteg állatot paraziTaellenes szerrel kezelni kell. A májmételykór mocsaras, állóvizes területeken jelent veszélyt ott, ahol a közti gazdája előfordul. Augusztus-november között heveny, majd november után idült megbetegedést okoz. Idült formájában már bélsárvizsgálattal megállapítható a fertőződés, mert az állatok petéket ürítenek a bélsárral. A tüdőférgesség és a gyomor- és bélférgesség leginkább nedves nyarak után, a kora őszi hónapokban jelentkezik. Ellenük szakaszos legeltetéssel és gyakran időközi kezelésekkel lehet hatékonyan védekezni.

Jelentős veszteséget okozhatnak azok az élősködők is, amelyek az állat testének felületén telepednek meg (külső élősködők). Nyáron a legelőn élő teheneket és borjakat a legyek nyugtalanítják a legjobban, amelyek különböző kórokozókat is terjeszthetnek, pl. a kötőhártya gyulladás kórokozóját. A legyekkel szemben légyirtó szereket tartalmazó porzózsákok kihelyezésével védekezhetünk.

A parazitózisok kártételének csökkentésében a megelőzés az elsődleges. Legelőre hajtás előtt az állatokat parazitáktól mentesíteni kell. Súlyos fokú fertőzöttség esetén a parazitaellenes szerekkel történő kezelést ajánlatos kétszer, az őszi hónapokban és közvetlenül a legelőre való hajtás előtt elvégezni. Egy-egy állomány, vagy legelő fertőzöttségének mértékét rendszeres laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrizhetjük.

A húshasznú tehénállomány csoportosan, legnagyobbrészt legelőn tartása csak idült fertőző betegségektől (gümőkór, brucellózis, leptospirózis) mentes állománnyal valósítható meg. A fertőző betegségekkel szemben a legnagyobb biztonságot a zárt telepek kialakítása jelenti. Mivel a különböző helyről vásárolt állatok a legkülönbözőbb vírusok hordozói lehetnek, fontos azok állategészségügyi előéletének ismerete.

A vemhes állatok megbetegedései közül nagy jelentőségûek azok, amelyek a magzatot károsítják, és vetéléshez vezetnek. A vetélések mintegy 25-40 %-a fertőző okokra (baktériumok, gombák, vírusok) vezethető vissza. Ezeknek egy része nem idéz elő feltétlenül vetélést, viszont felelős lehet borjúban vagy felnőtt állatban más kórképek kialakításáért.

A szarvasmarhák vírusos hasmenése (VD) talán a legnagyobb jelentőségû hazánkban a vírusos megbetegedések között. A vírus már méhen belüli életben károsíthatja a magzatot, majd az állat egész életében látványos emésztőszervi tünetek (hasmenés) mellett légzőszervi és idegrendszeri tüneteket okoz. A fertőzötten született borjú egész életében üríti a kórokozót, és váladékokkal (bélsár, nyál) folyamatosan fertőzve a környezetet. A betegség elleni védekezésben a legfontosabb a vírus behurcolásának megakadályozása, mentes állományok kialakítása, a mentesség megőrzése. A mentesség kialakításának feltétele a fertőzött állatok laboratóriumi vizsgálatokkal történő kiszûrése és eltávolítása. Ha a mentességet nem lehet kialakítani, akkor az állományt vakcinázni kell.

A különböző fertőző eredetû betegségekkel szembeni védekezés, megelőzés közös lehetősége az immunbiológiai szempontból homogén állatállomány kialakítása, az állomány állatforgalmi és állategészségügyi zártságának megőrzése. A vásárolt, más helyről szállított állatokat karanténozni kell, a karanténozásra vonatkozó általános járványvédelmi szabályok betartásával. Vemhes állatokat a vemhesség első felében állítsuk be az állományba, hogy az ellés idejére áthangolódjanak a fogadóhelyen lévő vírusokkal szemben. A beteg állatokat el kell különíteni. Vannak olyan nagy járványt okozó betegségek, amelyek esetében az országos mentesség a követelmény, ilyen pl. a ragadós száj- és körömfájás, a keleti marhavész.

Különös figyelmet kell fordítani azokra a betegségekre, amelyek emberre is átterjedhetnek, így az ember egészségét veszélyeztetik. Ezek a húsmarhatartással kapcsolatosan a következők: a BSE, a veszettség, a brucellózis, a gümőkór, a lépfene és a tarlósömör.

A nem fertőző megbetegedések egyik nagy csoportját az anyagforgalmi betegségek adják. Ezek hátterében általában a nem megfelelő takarmányozás áll, egyes anyagok hiánya, vagy túlsúlya, a táplálóanyagok arányának megváltozása, vagy toxikus anyagok jelenléte. Enyhébb esetben klinikai tüneteket nem okoznak, de jelentős gazdasági kárt jelenthet, pl. a fejlődésben, növekedésben való visszamaradás, vagy a tejtermelés csökkenése.

A legelőre alapozott húshasznú tehéntartás során előfordulhat tejsavmérgezés, ha az állat hirtelen nagy mennyiségû, könnyen erjedő szénhidrát tartalmú takarmányhoz jut (pl. tarlólegeltetés, tejes és viaszérésben levő silókukorica felvétele).

Tavasszal, a legelőre való hajtást követően 2-3 héttel kialakulhat az ún. legeltetési (fû-) tetánia. Magnézium hiány okozza, izomgörcsök jelentkeznek, amelyeket az időjárás hirtelen változása, őszi esőzés, zordabb idő súlyosbíthat. Oka a legelő füvének alacsony magnézium tartalma, ami hirtelen váltást jelent az istállózás alatti magasabb magnézium ellátást követően. A kórkép megelőzhető a folyamatos, kiegyensúlyozott magnézium ellátással, magnézium tartalmú nyalósó kihelyezésével.