A malacokat a legtöbb portán áprilisban-májusban szerzik be 20-25 kg-os korban. Néhányan esküsznek a „szomszéd malacaira”, sokan elmennek a helyi vásárokba, hogy onnan szerezzék be a télinek való hús alapanyagot, míg kevesen a nagyüzemekből vásárolnak – igaz drágábban – de a végelszámolásban szerintem mindenképpen ők járnak jobban. A vágás környékére 150-160 kg súlyúak az állatok, és általában 300-350 naposak. A gazdánál eltöltött idő alatt 500 grammos testtömeg gyarapodást tud az állat elérni az alacsony fehérjetartalmú és mennyiségû tápokkal. A „régi jól bevált recept” szerint végy a helyi tápboltban malactápot (általában háztáji malac takarmánykeveréket 14-15 %-os nyersfehérje tartalommal), majd keverj egy egységnyi malactáphoz egy egységnyi kukoricát, és máris megkaptad a hízótápot. A probléma ezzel a következő: a háztáji malactápok egyébként is alacsonyabb vitamin, mikro-és makroelem tartalommal bírnak, ezt tovább hígítva még kevesebb mennyiséget kap az állat. Csak két problémát hadd említsek, amelyek a hiánytünetekkel kapcsolatosak – a farok és fülrágásban jelentkező kannibalizmus, és a csontlágyulás miatti állandó fekvés és nehéz felkelés. Továbbá gond az alacsony fehérjetartalom (10-11%), és a magas kukorica-tartalomból fakadó magas energia-tartalom. Ennek az lesz a következménye, hogy az állat a kevés mennyiségû rendelkezésre álló aminosavból csak mérsékelt testtömeg gyarapodásra képes (500 g/nap). Az állati szervezetbe vitt nagy mennyiségû „felesleges” energiából a sertés zsírt képez, tehát tartalékolja. Erre sokan azt mondják,hogy a sonka úgy jó, ha legalább 4-6 cm zsír fedi, illetve a háziasszonynak falun szüksége van egész évben a sütéshez főzéshez zsírra. De egyvalamit tudni kell, mégpedig azt, hogy az állati szervezetben a zsírképzés nagyon energiaigényes folyamat, 1 kg zsír képzéséhez szükséges energiából 3-4 kg húst tud képezni az állat (hacsak az energia-tartalmat vesszük figyelembe). Ennek a pénztárcán is jól követhető következménye a fajlagos takarmányértékesítő-képesség romlása (a hízlalás végső fázisában háztájiban elérheti az 5-6 kg-ot). Tehát mindenki számoljon utána, hogy mibe kerül 1 kg saját háznál előállított sertéshús, de úgy, hogy a saját gabonát is beleszámolja piaci áron (mivel ha nem etetné fel, ennyiért tudná eladni), adja hozzá a darálási és egyéb költségeket és nem utolsó sorban a saját munkaerő költségét (mivel ha nem disznót etet vagy takarít a gazda, akkor azt az idejét bármi mással – akár munkával – tölthetné). És ne feledkezzünk meg arról az elveszített kamatról sem, amelyet azután a pénz után kaptunk volna, amelyikből vettük a malacot és a tápot 9-10 hónapon keresztül. Nos, ha mindezen költségeket felszámoljuk, akkor már nem is biztos, hogy megéri a sertést otthon hizlalni. Hát még akkor, ha a fagyasztott hús vagy hurka utolsó néhány darabját már meg sem esszük. Ezen gondolatokat részben a „városi ember” mondatja velem, de a jövő útja mind a nagyüzemi, mind a kisgazdasági mezőgazdasági termelésben a racionalitás, amely annyit jelent, hogy azt, akkor és annyit kell termelni, amelyet és amikor a piac megkíván (ezen példában a piac maga a fogyasztó, tehát a gazda és a családja), tehát amin a legnagyobb hasznot lehet realizálni. MUZSEK ANDRÁS