Genezis szóráskísérletek miértjei és tanulságai

Agro Napló
Túl vagyunk a betakarításon. A kalászosok és a repcék is a tavalyinál jobb, helyenként kiemelkedően jó hozamot értek el. Majdnem azt írtuk, hogy eredményt, ehhez azonban jó árak kellenének, amik jó termések esetén általában nincsenek. Így van ez most is. 

Ebben a pillanatban nekünk már a következő évet megalapozó trágyázást kell megoldanunk. A feladat sokszor sokkal jobban hasonlít egy elemi iskolai matek leckére, mint egy átgondolt szakmai feladatra. Van egy adott összeg, amit műtrágyázásra szánunk (szánhatunk), és ebből kell kihoznunk a maximumot.

A lehetőségek:

- Mono műtrágyák több menetben kijuttatva

- Fizikai kevert műtrágyák

- Komplex műtrágyák

 

A sorrend nem véletlen, hiszen a közvetlen beszerzési ár is általában ilyen sorrendben növekszik.

 

A megbízható forgalmazótól vásárolt mono műtrágyák általában rendben vannak. Azt azért nem árt tudni, hogy kálisóból, MAP-ból, DAP–ból is több terméknek van fogalomba hozatali engedélye igen eltérő hatóanyag-tartalommal.

Mono műtrágyáknál számolnunk kell a több szórási menet időigényével, költségével és taposási kárával. Ez például egy repce vetés előkészítő munkálataiba elég nehezen illeszthető be.

 

Fizikai kevert műtrágyát meglehetősen sok forgalmazó „gyárt”. A gyártás módszerei és a termékek minősége is elég nagy szórást mutatnak. A termékek eredetileg bekevert hatóanyag összetétele még a legjobb szándék esetén is módosulhat, amire a talajainkkal találkozik. A hidegen kevert NPK műtrágyák a szemcsék eltérő fajsúlya, alakja és mérete következtében már a helyszínre szállítás során is frakcionálódnak.

 

 A legelterjedtebben használt röpítőtárcsás műtrágyaszórókkal kijuttatva a műtrágya szemcsék jelentős mértékben tovább szegregálódnak. Az eredetileg bekevert tápanyagarányok a táblán belül véletlenszerűen eltolódnak. Tapasztalataink és méréseink szerint a szegregáción kívül a fizikai kevert NPK műtrágyák szórásképe (a bekevert eltérő fajsúlyú, alakú, méretű műtrágya szemcsék miatt) is sokkal rosszabb, mint az azonos összetételű komplex NPK műtrágyák szórásképe.


Forrás: Prummel-Datema 1962

 

A szóráskép romlása, vagyis a szórásegyenlőtlenség (CV %) növekedése önmagában is terméscsökkenést okoz.

A szórásegyenlőtlenség és a szegregáció következménye egy heterogén növényállomány lehet, mely minden gazda rémálma! Különösen igaz ez a kényes és tápanyag igényes repcére.    

 


 

Mindezek üres szólamok, ha nem támasztjuk alá gondosan előkészített és kivitelezett mérési eredményekkel.

 

Méréseinket 2013. július 24-én Gyulajon végeztük a Döbröközi Zrt. gépeivel és munkatársai hathatós segítségével.                                  


 

 

A mérésekhez használt fizikai kevert műtrágyákat kereskedelmi forgalomból szereztük be.

 

 

A mérések menete

 

Helyszíni mérések

 

Előkészítés Genezis NPK 5-10-30 komplex műtrágya segítségével

                          


Szórógép kalibrálása és beállítása

 

              


Szórás helyszíni ellenőrzése mérőtálcák segítségével

                                                             

 


Beállítások finomítása

 

Mérések elvégzése:

-          Szórógép kalibrálása és beállítása minden műtrágya típusnál

-           Szórás, majd mérőtálcák tartalmának felfogása sorszámozott zacskókba           

 

Laboratóriumi mérések

 

Minták előkészítése

 


A fizikai kevert műtrágya mono szemcséinek szétválogatása

 

                    


Minták mérése laboratóriumi háromtizedes pontosságú analitikai mérlegen

 

Eredmények feldolgozása

 

Keresztirányú szórás egyenetlenséget mutató CV % érték meghatározása mintánként, majd az eredmények grafikus feldolgozása.

 

Előzetes laboratóriumi mérések a Nitrogénművek Zrt. akkreditált minőségvizsgáló laboratóriumában.

 

Fizikai kevert műtrágya minták kémiai összetétele

 


 

 

Eredmények értékelése

 

A fizikai kevert műtrágyák keresztirányú szórás egyenetlensége (CV %) minden esetben rosszabb volt az analóg Genezis NPK komplex műtrágyák keresztirányú szórás egyenetlenségénél, és az eredetileg kalibrálással beállított dózistól is jelentősen eltér.                            

 

 

 

 A fizikai kevert műtrágyák esetén az egyes összetevők szórás egyenetlensége a keveréken belül is jelentős eltérést mutat.

 


 

A vizsgált Genezis NPK komplex műtrágyák CV értékei minden esetben az EU norma (CV 15%) alatt voltak.

 

Összegzés

 

A vizsgálatba vont különböző gyártóktól származó fizikai kevert műtrágyák kémiai összetétele az általunk vett mintákban eltért a zsákokon feltüntetett értékektől.

 

A fizikai kevert műtrágyák a műtrágyaszórás során objektíven mérhető jelentős szegregáción mennek keresztül, és az eredeti hatóanyag összetételek a tábla különböző pontjain jelentős eltérést mutathatnak, az eredeti hatóanyag arányok jelentős szóródását tapasztaltuk. Határozottan romlik a keresztirányú szóráskép és a beállított dózisok a gondos kalibrálás ellenére is komoly korrigálásra szorulnak.

Elmondható tehát, hogy a fizikai kevert NPK műtrágyák esetében a szegregáció sajnos nem kizárt. Használjon mindig kompaktált Genezis NPK műtrágyát, melynek minden szemcséjében azonos a hatóanyag-tartalom, ebből kifolyólag szegregáció nem jöhet létre.

 

www.genezispartner.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A kén a nitrogénhasznosulás motorja

A kén a nitrogénhasznosulás motorja

Kultúrnövényeink az egészséges fejlődés és a megfelelő hozam elérése érdekében valamennyi tápelemet igénylik a faj sajátosságainak megfelelő mennyiség...

Van dolgunk a repcében!

Van dolgunk a repcében!

A repcetermesztésben alapvető fontossággal bír a jól megtervezett alaptrágyázási technológia. Ennek során a foszfor és a kálium teljes mennyisége mell...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!