2024. május 12. vasárnap Pongrác

Axiál Gépkezelői Olimpia

Agro Napló
A nyár beköszöntét jelzi, hogy Baján, a Petőfi-szigeten felbőgnek a Manitou teleszkópos és Gehl csúszókormányzású rakodók motorjai és versenyzők tucatjai állnak rajthoz, hogy évről évre megküzdjenek az Axiál Gépkezelői Olimpia legjobb férfi és női gépkezelője címért. Június első hétvégéjén, immáron 11. alkalommal került megrendezésre a technikai sportok napja.

Így kell Manitou-val „betűzni”

Összesen 129 Manitou és 28 Gehl versenyző vágott neki a számukra kialakított versenypályának. A Manitou versenyzők nyolc, míg a gumikerekes rakodók zsonglőrjei két versenypályán mérték össze tudásukat. A Manitou futamokhoz kialakított pályában a tavalyi évhez képest gyökeres változás nem történt, idén is a gép tudásához mérten alakították ki. Ugyanez a versenygépekről már nem mondható el, hiszen ott már jelentősebb különbség volt tapasztalható – mondta el Sáfrány Márió, az Axiál Kft. mezőgazdásági Manitou rakodókért felelős termékmenedzsere. Míg a 2010-2011-es években egy MLT 735 T LSU rakodók segítségével küzdhették le az akadályokat a versenyzők, addig idén a feladatok teljesítésében egy 735-100 LSU volt segítségükre. Az új gép a korábbi legsikeresebb rakodó, a 735 T LSU változat egy újragondolt konstrukciója. A gyártó a megszokott Perkins motort egy 100 LE-s Mercedes motorra cserélte, míg az LSU hidraulika rendszerbe egy nagyobb, 150 liter/perc teljesítményű LSU hidraulika szivattyút építettek.

A termékmenedzser a gépek ismertetése mellett kiemelte, hogy maga az esemény fontosnak tekinthető, hiszen az mellett, hogy egy egész napos kikapcsolódást biztosít, lehetőség van találkozni a döntéshozók mellett azokkal a tényleges felhasználókkal, akik napi szinten üzemeltetik a megvásárolt rakodókat. Fontos, hogy ezt az oldalt is megismerjék a visszajelzések miatt. A futamok közötti szünetekben a rendezőség nem hagyta élmény nélkül a látogatókat, hiszen lehetőség volt kipróbálni egy Manitou hintát, szemlélni egy kaszkadőrshow-t, vagy meghallgatni hogyan is duruzsol egy 1100 LE-s tereprali kamion motorja. Egyéb kísérőprogramok mellett a világ egyik legnagyobb Manitou teleszkópos rakodója is bemutatkozott, amit a szervezők kizárólag erre a napra hoztak el. A gép maximális emelési magassága 10 méter, teherbírása pedig 22 tonna.

Természetesen idén sem maradhatott el az ún. Celeb futam. 2013-ban Gaál Noémi, Gombos Edina, Demcsák Zsuzsa, Tatár Csilla és Vámos Erika küzdött az első helyért. Az olimpia döntőire a rendezvény végén került sor, ahol összesen 8 Manitou és 3 Gehl versenyző között dőlt el a verseny végeredménye. A döntő futamban az alábbi eredmények születtek:

 

az Axiál Gépkezelői Olimpiáról a www.axial.hu június 4-én közzétett hírei közt olvashat.

 

 


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Manitou újdonságok

Manitou újdonságok

A mai kor egyik biztos pontja, az állandó változás. Egy olyan nagy múltú rakodógyártó esetén, mint a Manitou, ez a fejlődést és a fejlesztéseket jelen...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?