Évszázadokon átívelő a földhöz kapcsolódó történelme annak a családnak, amelynek immáron ötödik generációja tartja fenn magát a gazdálkodásból. A valaha gazdagon termő ősi nagybirtokból az idők folyamán hol semmi nem maradt, hol meg gyenge minőségű, apró terület váltotta fel azt.
Forrás József apja a cselédsorból kiemelkedve 25 hold földterületet tudott megszerezni – de a tsz megalakításakor, illetve mindvégig megmaradt a hagyományos, önálló paraszti gazdaságban. Földjén sokszínű gazdálkodás folyt: kertészet, szántóföldi növénytermesztés és állattartás – amit sokszor a beszolgáltatási kötelezettség diktált.
József a géplakatos képesítés megszerzését, és a kötelező honvédségi szolgálatot követően 1977-ben kezdte meg azt az elszánt és tudatos munkát, amelynek eredményeképpen mára az ősi gazdasághoz illő, 21. századi vállalkozást tudhat a magáénak. A szinte maréknyi földből, és ugyanannyi alkatrészből fejlődésnek indult gazdasága – a Balatonszabadiban működő Tengeri Kft. – által művelt terület ma mintegy 1200 hektárnyit tesz ki a bérelt földekkel együtt. Ekkora felületen gazdálkodik az apa, és Gábor fia.
Gábor gépbeüzemelő-karbantartónak készült, de nem akadt kellő számú jelentkező a szakközépiskolai szakra, így elsőként szakmunkás képesítést szerzett, majd az érettségi vizsgákat követően jelentkezett Kaposvárra az ötéves általános agrármérnöki képzésre. Három és fél év elvégzése után azonban egy autóbaleset megszakította a tanulmányait, és alaposan felborította a terveket. S ha már így alakult, felépülése után nemigen vágyott vissza a tantermekbe – előbbre való volt számára korábban is a munka az iskolánál. Később aztán megszerezte az Ezüstkalászos- és az Aranykalászos gazda képesítést, és persze megmaradt a munkánál.
Miként a családi legendárium tartja, alig múlt három éves, de már segédkezett a napi munkában, nyolcévesen, ahogy elérte a pedált, felült a traktorra, és tizenkét esztendősen már fizikai energiával is bírta a kemény munkát. Ment hát apjával a földekre, szinte lerázni sem tudta a szülője – hiába mondta mindig a fiának, hogy az iskola az első, nem muszáj annyira hajtani. De hiszen, ha az emberben benne van az a bizonyos „bogár”, és a génjeiben ezt hordozza... Gábor úgy vélekedik, hogy akinek ideje van, és nincs meg a mezőgazdasági munkához a közvetlen háttere, az menjen iskolába. Náluk azonban bőven akad feladat, ő pedig szereti a munka nehezebb végét is megfogni, és folyamatában látni, hogy mi történik a növényekkel. Szerinte a gazdaságban senkit és semmit nem lehet magára hagyni. S bár véleménye szerint ehhez a munkához igazán nincs is szükség diplomára, kis tüske azért van benne a félbehagyott tanulmányok miatt – de, ahogy mondja „talán egyszer majd gondolok egyet, és visszaülök a padba”.
A Balatonszabadiban művelt terület mintegy fele a sajátjuk, de a teljes, közel 1200 ha-on termelnek vetőmagborsót (szárazborsóként vetőmagnak termelve), étkezési búzát, kukoricát, és némelyik évben napraforgót. A nagyon jó minőségű, átlag 30 AK-ás földek jó hozamúak, s idén ugyan a mélyebb fekvésű területeken küzdenek a belvízzel, de az sem olyan mértékű probléma, mint az országban sok más helyen.
A Tengeri Kft.-ben a tulajdonosokon – apán és fián – kívül öt jó szakmai tudású alkalmazott dolgozik, akik folyamatosan képezik is magukat. A munkatársakkal való kapcsolat sokkal inkább családias, mint főnök-beosztotti, no persze az is tény, hogy a tulajdonosok természetesen kiveszik a részüket a munkából, s nem is akárhogy: a jó példa fontos a munkatársak előtt is.
Forrásék egyébként úgy tapasztalják, nagyon nehéz manapság képzett és jó munkaerőt találni, s ennek okát abban látják, hogy az oktatás még mindig nem elég gyakorlatorientált. Ami a könyvekből megtanulható, az ugyanis csak kiindulópontnak jó, térségekre leosztva nem feltétlenül állja meg a helyét. Az embernek a saját bőrén kell megtapasztalnia, mi a megfelelő megoldás. Ahogy Gábor fogalmaz: „Sok mindent olvastam én is, gondoltam, milyen tapasztalt vagyok. De aztán kimegyek a szántóföldre, kapok egy jó nagy pofont, és abból tudok tanulni.”
A közös cégben – ahogy az már lenni szokott – a fiú képviseli a nagyívű, fiatalos lendületet: gyerünk, hajtsunk, irány az új gépek felé! Bár ma már azért egyre fontosabbnak tartja azt is, hogy minél többet tudjon a teljes gazdaságról is, s ha kérdezik, pontos információval szolgáljon és hiteles legyen. A folyamatban lévő dolgokról – főleg a bérbe adó földtulajdonosokkal kapcsolatosakról, amelyekről az apa már régebben tud – mindent megbeszélnek, de a sok információnak ülepednie is kell, és ma már önszántából is kérdez a fiú.
A vállalkozással összefüggő döntések többnyire az apától erednek, aki sok mindent jobban, illetve előretekintőn lát. A végső választásokat – legyen az akár agrotechnológiai avagy pénzügyi – közösen határozzák meg, az apa viszont azt is meg tudja mondani, hogy egy-egy döntés milyen szempontból lehet jó. Gábor szavaiból érezhető az apa tekintélye és presztízse, s erre szükség is van – ahogy mondja. A fiú gyorsan felpattan a nyeregbe, az apa meg persze csak megfogja azt a kantárt! Ha ez így együtt nem menne, akkor aztán „meg is enné a fene” – vallják.
Nem titok, hogy voltak nagyon nehéz pillanatok apa és fia között, előfordul ez mindenütt – a fiatal ugyebár gőgös, nagyon menne, akár fejjel a falnak is, míg az idősebb, aki már sok havat megélt, megfontolt. De a konfliktusok során, amikor valamit nem értett meg az ifjú, vagy dacolt, akár dúlt-fúlt, akkor is tette becsülettel a dolgát, és nem gondolt arra, hogy valami más életpályát kellett volna választania, akár külföldön próbálni szerencsét. Nem követte azokat, akik mindig a könnyebbet keresték – a mezőgazdaságnak szerinte nincs is könnyebb része. Még a legkeményebb időszakokban sem fordult meg a fejében, hogy labilis legyen, avagy félreálljon, amikor éppen teljesíteni kell. Ezt a hivatást mindenáron a magáénak próbálja érezni, a sajátjaként kezeli, és igyekszik mindenre odafigyelni. Nagy nyomásként nehezedik rá, hogy mindenáron próbál megfelelni, pedig tudja, hogy olyan ember, olyan gazda nincs, aki ne hibázna. De azért csak rossz érzés melléfogni, és ebben a szakmában egy hibás döntéssel nagyot lehet bukni. Mindenből lehet tanulni, és Gábor tudatosan építi tovább azt, amit apja létrehozott. A nagyravágyás távol áll tőle, ő nem a területet növelné, inkább a meglévőt akarja a jövőben is stabilan a magáénak tudni. Minél magasabb színvonalon kívánja működtetni a céget, és képviselni a minőséget: pozitív nyomot akar hagyni mindazokban, akikkel kezet fog a jövőben.
Ehhez pedig elengedhetetlen a jó minőségben, optimális időben elvégzett talajművelés és tápanyag-kijuttatás, valamint a megfelelő növényvédelem – ez a záloga a jó minőségű, nagy termés elérésének. Ez azonban csak a megfelelő technikai háttérrel valósítható meg. Forrásék gazdaságának felszereltsége akár túlgépesítettnek is mondható, gép- és eszközállományuk kétszer nagyobb területet is elbírna. A szeszélyes időjárás azonban gyors megoldásokat kíván. Erre jó példa az idei, amikor a télből mindjárt a nyárba érkezve sok művelet összecsúszott időben. Ilyenkor aztán ugyancsak jól jön az a gép- és eszközállomány, amellyel rendelkeznek.
Géppalettájuk fejlesztésénél mindig a jövőbe tekintenek, ez követhető is a jól fejlődő Tengeri Kft. esetében. Mára a legmodernebb technikára tettek szert: gép- és eszközparkjuk még felsorolva is nagy helyigényű lenne. A beruházásokat tekintve az első igazi nagy lendületet egyébként 1995 decemberében vette a cég, amikor betéti társasággá alakult, de a 2007-ben történt Kft.-vé válás óta még nagyobb lépésekben fejlődnek a területet és a technikát illetően is.
Kiváló technikai hátterük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén másodszor adtak helyet az Invest Gépkereskedelmi Kft. megashowként emlegetett rendezvényének. Forrásék egyébként a kisebb összejöveteleket tartják igazán hasznosnak – legyen akár az egy kukorica fajtakísérlet, vagy egy növényvédő szeres cég rendezvénye. A szűkebb körű találkozókon tudnak ugyanis igazán egymással beszélgetni a gazdák, és bárki, bármit kérdezhet arról, hogy egy adott technológia vagy megoldás másutt éppen hogyan működik. Mégiscsak hitelesebben mondhatja el, és oszthatja meg a gazdatársakkal a tapasztalatait az, aki a mindennapok gyakorlatával bír.
Az idei roadshown a rossz idő ellenére is száznál többen vettek részt. A sikeres rendezvényen sok-sok kérdés merült fel, és mindenki számára kínálkozott újdonság is: egy adott beállítás vagy egyfajta megoldás nem feltétlenül érvényes egy egész területre. A lokális rendezvények szakmailag igen eredményesek – itt megtudhatják a gazdák, hogy például alkatrészkopásban vagy üzemanyag-fogyasztásban milyen tapasztalattal rendelkeznek a gazdatársak. Ha többektől lehet begyűjteni az információkat, jobban meg tudják ítélni, hogy tényleg jó választás-e az, amivel dolgoznak vagy esetleg váltaniuk kell a jövőben.
Teljes egyetértés van apa és fia között a tekintetben, hogy ma a mezőgazdasági termelésben a megváltozott időjárás és klimatikus viszonyok mellett az értékesítés a legkomolyabb probléma. Nincs annyi bizonytalanság az időjárásban, és nincs annyi nehézség az aszályban vagy a belvízben, mint az értékesítésben. A mindenkori termelési feltételek az időjárásnak való kiszolgáltatottsággal együtt is követhetőbbek a kereskedelemmel szembeni védtelenségnél. Az értékesítési trükkök egész tárháza sanyargatja a termelőket, ezért a nem oda illő kereskedőknek végre ki kellene hullaniuk a tisztességesek közül. Magyarországon a magyar gazdától kellene jól felvásárolni a minőségi hazai alapanyagot! Ma a jó minőségű hazai termés elhagyja a határt, és részben rossz minőségű, egészségtelen, csekély beltartalmi értékű tömegáru kerül vissza a magyar fogyasztó asztalára. Tisztelet illeti természetesen a kivételt képező korrekt kereskedőket! Persze, ha a tudatos és felelős vásárláshoz mi magunk is minél többen társulnának, és elérnénk, hogy a mesterségesen és kényszeresen „érlelt” import zöldségek, gyümölcsök illetve egyéb mezőgazdasági termékek az üzletek pultjain maradjanak, akkor lehetne igazán a tisztességtelen kereskedelmet eredményesen visszaszorítani.
Forrás József summázatként nem rejti véka alá a mai állapotokat bíráló véleményét. Annak idején ükapja nagybirtokkal rendelkezett. Az I. világháborúból azonban sokadmagával nem tért vissza, a magukra maradt asszonyoktól pedig trükkel és megtévesztéssel elcsalták a birtokokat az ügyeskedők. Apja már cselédsorban élt, napkeltére 10 km-t gyalogolt egy pusztába, ahol napnyugtáig dolgozott – de úgy ám, hogy a pallér bikacsökkel akadályozta meg még a pár percnyi pihenést is. A munkanap végeztével ismét meg kellett tennie a 10 km-es gyalogutat a falujáig – éjfél volt, mire lepihenhetett, és hajnali 4-kor már kelt. Ez így ment akkortájt!
Ma pedig egy hatalmas munkaképes, ám munkát nem végző réteget tart el a dolgozó társadalom, és ez óriási teher az aktívak számára. József szerint a mai állami földek kiadásánál vissza kellene kapniuk a településeknek a saját területeiket, és elővenni a múltbéli felügyelőket: a modern mezőgazdászokat és brigadérosokat a munka felvigyázására. Meg kellene szívlelni a régi jó mondást: aki nem dolgozik, ne is egyék! Termelni pedig lehetne a közétkeztetés (iskolák, óvodák, kórházak) számára, ezzel is vissza lehetne szorítani a multik által behozott egészségtelen és silány beltartalmi értékű tömegtermékeket. A gondolat logikus: aktív munkával lehetne foglalkoztatni azokat, akik képesek lennének rá, és így maguk is hozzájárulhatnának az értékteremtéshez.
Zárszóként érdemes megjegyezni, hogy az ősi parasztgazdaságból önerőből szépen lassan építgetett mai cégben mindkét generáció képviselői joggal örülnek annak, amit elértek, és kétségkívül meg is fogják tudni tartani a szépen ívelő gazdaságot, mert aki megküzdött valamiért, az meg is tudja azt becsülni. Az utánpótlás biztosított, mert Gábor mellett öccse is az agrárhivatást választotta, növényvédő technikusként végzett Keszthelyen, és folytatja a szakirányú tanulmányait: növényorvosnak készül. A gyakorlati feladatokba azonban már most besegít a szorgos napokon, amikor mindenkire nagy szükség van. Középiskolás húguk előtt pedig még nyitva áll a hivatásválasztás kapuja, de talán őt is vonzza majd a földdel kapcsolatos pálya.
A gazdaság szép ívű fejlődésének stabil váza az a kölcsönös szeretet és tisztelet is, amellyel apa és fia egymással, egymásról beszélt bemutatkozásuk során.
-Keresztes-
