A sajtótájékoztatót Dr. Theo Freye, a CLAAS GmbH cégvezetés szóvivője nyitotta meg. Elmondta, hogy hosszú távú befektetéseket hajtottak végre, hogy kiküszöböljék a gazdasági válság negatív tényezőit, és a jelenlegi tendenciák fényében optimistán tekint a jövőbe.
További szakemberek részletesen beszéltek a cég termékpalettájáról, bemutatták a biomassza előállításához szükséges kínálatukat. Végül, de nem utolsó sorban megismertették az új LEXION kialakításánál közrejátszó fontos technológiai lépcsőfokokat, melyet a gépbemutatón a gyakorlatban is megtekinthettünk.
Két modell sorozatot fejlesztett ki a CLAAS a nemzetközi mezőgazdasági piacra. A 700-as LEXION (770-760-750-740) az ismert APS cséplőrendszerrel és a rotoros leválasztó rendszerrel (APS HYBRID) szerelt. A 600-as LEXION-ok (670-660-650-640-630-620) az APS és a 6 illetve 5 (630 és 620) ládás szalmarázóládával dolgoznak.
Az újítások a következők:
- Új, kényelmesebb vezetőfülke: A gépek legszembetűnőbb jellemzője a XERION és a JAGUAR traktorokról már ismert vezetőfülkék. Az új modell az utas számára egy teljes értékű üléssel rendelkezik.
- CEMOS – ( CLAAS Elektronisches Maschinen Optimierungs-System) CLAAS elektronikus gépoptimalizációs rendszer
- Teljesen új elektronikai rendszer: Kibővített fedélzeti CEBIS információs rendszer. A színes monitoron áttekinthetőek az aktuális folyamatok, és majdnem minden szükséges adat és beállítás. A TELEMATICS rendszer segítségével mindig adott a lehetőség, hogy interneten keresztül a gép minden fontosabb adatát lehívjuk.
- APS HYBRID rendszer: A CLAAS összekötötte az APS cséplőrendszert az anyagáram előgyorsításával és a ROTO PLUS leválasztó rendszert
- APS szalmarázóládás technológia: Az APS cséplőrendszer gondoskodik arról, hogy a törekben csak 10%-os a magmennyiség. 90%-át a magoknak már az APS kiválasztja.
- 40 km/h sebességű, teljesen rugózott TERRA TRAC gumihevederes járószerkezet
- Új MICHELIN IF ULTRAFLEX gumiabroncs
- Alacsony üzemanyag felhasználás az új hajtásnak köszönhetően: A közúti közlekedésnél a motor fordulatszáma az erőszükséglettől függően szabályozódik, így mindig csak annyi üzemanyagot használ fel, amennyire valóban szükség van.
- Korszerű külső megjelenés
- Még nagyobb választék a felszerelhető adapterek terén
A CLAAS kizárólagos magyarországi forgalmazója az Axiál Kft.
Product News 2011/ Neuheiten 2011
További Információ:
A szuper LEXION - Gyorsabb, kényelmesebb, termelékenyebb és gazdaságosabb (EN,DE )
LEXION vágóasztal (Cutterbar, Schneidwerke)
Az új LEXION MONTANA - A lejtőt is vízszintesnek látja (EN,DE)
CARGOS kombinált kocsi - Nagyméretű, 30,5 collos gumiabroncsok és rakodási súlykijelző (EN,DE)
DISCO 2700 RC CONTOUR - Új fűkasza, verőujjas szársértővel, 2,60 m munkaszélességben (EN,DE)
DISCO 3100 FC / FRC PROFIL ACTIVE FLOAT rendszerrel - Frontkaszák még jobb talajkövetéssel (EN,DE)
LINER 3500 - Jól bevált 4 forgórészes rendképző, új műszaki megoldásokkal (EN,DE)
QUADRANT 2200 RC ADVANTAGE –ütős, egyszerű, megbízható (EN,DE)
VARIANT PRO – most állítható fenéklemezzel ellátott aprító szerkezettel szerelve (EN,DE)

