Egyre kevesebben veszik ezt az élelmiszert: pedig régen kapkodtak érte
A PepsiCo néhány hete számolt be arról, hogy mind az italaik, mind pedig a sós snackeik forgalma is csökkent.
A PepsiCo néhány hete számolt be arról, hogy mind az italaik, mind pedig a sós snackeik forgalma is csökkent.
Idén rengeteg gyümölcsnek és zöldségnek jóval hamarabb kezdődött a szezonja Magyarországon.
A gondtalan és egészséges kertért ültess kártevő-álló és -űző virágokat a kiskertedbe.
A 15-30 ezer tonnás hazai méztermelés kétharmad része Nyugat-Európába kerül exportálásra.
A jövő héten visszatér a kánikula, de a hajnalok frissítőek lesznek, hétfőn még lehetnek zivatarok.
Mivel a pálca és ostor használata egyre felkapottabb témává válik, ennek mentén reflektorfénybe kerül a lósport és lovassport szereplőinek magatartása.
Amit most találtak az teljesen átírhatja a földi élet kialakulásnak eddigi teóriáját.
Magyar kutatók megtalálták az okát, miért van több sikló a városias tóparti településeken.
Németországban jelentősen csökkent idén a spárgatermés volumene a tavalyi évhez képest.
Tájékoztatást kapnak a gazdálkodók a kárenyhítési hozzájárulásokról szóló döntésekről.
Vasárnap több északnyugati járás is számíthat viharos szélre, intenzív csapadékra és akár jégesőre is.
A kiskérődzők pestise a juhok és a kecskék vírus okozta, heveny, lázas általános tünetekkel és gyulladással járó betegsége.
Annyira lehűlt a levegő szombaton északkeleten, hogy volt, ahol csak 15 fokot mutattak a hőmérők.
Szélerősödés, jégeső és kemény vihar jöhet vasárnap több dunántúli megyében is itthon.
Egy vékonyodóban, szakadozóban lévő frontális felhőzet vonul kelet felé, emellett erőteljes gomolyfelhő-képződés zavarja majd a napsütést
A különböző növényfajták más-más igényűek, ám vannak fajták melyek a mostoha körülményekhez is tökéletesen tudnak alkalmazkodni.
Hétfőn a napnyugtát követően két égitest - a Vénusz és a Holdsarló - együttállása várható.
Emelkedik a gyümölcsök és zöldségek ÁFA-terhe Spanyolországban a tavaly év elején bevezetett mentesség után.
A metszésről hallva sokaknak csak a téli – tavaszi metszés jut eszébe, de a nyári zöldmetszés egyes gyümölcsfajok esetében még hangsúlyosabb.
A rovarirtó szerek fontos szerepet töltenek be a gyomok, a kártevők és a kórokozók elleni küzdelemben, azonban egyre több negatív hatásukra derül fény.
A megfelelő görögdinnye kiválasztásának számos technikájáról hallhattunk már, itt egy újabb tipp a legédesebb dinnye kiválasztásához.
A madárinfluenza járványok 2020 óta tapasztalható globális növekedése miatt a Ceva már fejleszti a H5N1 elleni oltást.
Pénteken komoly mennyiségű csapadék esett hazánk több pontján is, volt, ahol 26,5 milliméter hullott le.

Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.
2026. május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás.
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból, jövő héten talán már csapadék is jöhet.
Négy német sertéságazati szervezet közös nemzeti támogatási programot sürget annak érdekében, hogy a termelők meg tudjanak felelni az új állatjóléti előírásoknak.
A kínálat még mindig nem elég bőséges, ezért az áruházláncokban továbbra is kifejezetten magas árat kérnek a spárgáért Hollandiában és Németországban is.