Megérkezett a fagy: ilyen lehűlés már nagyon rég volt Magyarországon
Szeptember első hetének forró időjárása után jelentősen lehűlt az idő, több napon is 15 fok alatt maradtak a maximum értékek.
Szeptember első hetének forró időjárása után jelentősen lehűlt az idő, több napon is 15 fok alatt maradtak a maximum értékek.
A bűnözői csoport hamis bio-jelöléssel árult hagyományos zöldségeket és gyümölcsöket.
Egyre sósabb a Balaton vize, ez pedig a jövőben hatással lehet a magyar tenger élővilágára is.
Az ősszel végzett kerti munkák kulcsfontosságúak, növényeink és kerti bútoraink szempontjából is.
Átmeneti finomhangolást eszközölt a Nébih az elektronikus Gazdálkodási Napló műveleti kódtárán.
Az ukrán mezőgazdasági miniszterhelyettes felszólította az ukrán vállalkozásokat, hogy mielőbb vezessék be az uniós állatjóléti gyakorlatokat
Az Európai Számvevőszék szerint az Európai Unió nem fogja elérni azt a célját, hogy a földterületek legalább 25%-át biogazdálkodásra állítsa át.
A lengyel nagybani piacokon a zöldség árának augusztusban bekövetkező szezonális csökkenése megszokott jelenség, de idén lassabb a dinamikája.
Már véleményezhető a „Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása” című felhívás.
Az Európai Bizottság szerint az adórendszer hátrányba hozza a külföldi vállalkozásokat, ezzel sérti az uniós alapelveket.
Égetően fontos lenne, hogy a lehulló csapadékot meg tudják tartani Magyarországon.
Mai szemmel nézve nagyon alacsony kamatokról, forrásbőségről, beruházási boomról és optimizmusról szólt az Agrárszektor 2016 konferencia.
Létrejött az MBH Forrás Zrt., a Magyar Bankholding pénzügyi tanácsadó és vállalkozásfejlesztési cége.
Az esőnek pedig még közel sincs vége, csütörtökön és eleinte még pénteken is szükség lesz az esernyőkre.
A fenntarthatósági előírások és az élelmiszerárak ugrásszerű növekedésének hatásai az ökológiai gazdálkodás térnyerésével együtt formálják a jövő agrárpolitikáját.
Az idei aszály a konzervipar teljesítményére is negatív hatással volt, gyenge zöldborsótermést vásárolhattak fel az évben.
Lengyelország: már most drágább a Gala a tavalyi árszintnél
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre Magyarországon a 24 óra alatt várható rengeteg csapadék miatt.
Borult, esős idő várható
Nagy számban jelentek meg a patkányok Magyarországon az ősz beáltával, valamint a nagy mennyiségű csapadék hatására.
Várják a „Külterületi utak fejlesztése” című pályázati felhívással kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat.
Komoly fejtörést okozhat az embereknek, hogy az őszi avarral, és a metszések után maradt zöldhulladékkal mit is kezdjenek.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával szeptember harmadik hetében.

Körözést rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhatóság az egyiptomi származású Rádi Feriz ellen.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
Békés vármegyében egy méhészetben igazolták a hatóságok a nyúlós költésrothadás jelenlétét.
Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:<br /> <br /> A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk
Bár 2024-ben némileg visszaesett a halászati és akvakultúra ágazat termelése az EU-ban, az ágazatban még mindig óriási potenciál van.