Agro Napló • 2026. november 2. 16:31
Stabil a magyar száraztészta-piac, az egy főre jutó éves fogyasztás 6,5 kilogramm. Az árak ugyanakkor jelentősen ingadoztak az elmúlt években, a 2022-es kiugró drágulást két éven át számottevő árcsökkenés követte - írja az Agrárszektor.
A Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzeti Archívum és az MTI adatai alapján az elmúlt negyedszázadban két jelentősebb drágulási időszak volt tapasztalható a hazai száraztészta-piacon. Az első 2005 és 2008 közé esett, ekkor mintegy 20 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Ennél jóval nagyobb változást hozott 2022, amikor az előző évhez képest 37,4 százalékkal drágult a száraztészta. A közölt adatok szerint ezt 2023-ban 18 százalékos árcsökkenés követte, majd 2024-ben további 35,5 százalékkal estek vissza az árak. A kimutatások alapján 2025-re az árszint visszatért a korábban megszokott tartományba.
Ifjabb Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. vezérigazgató-helyettese korábban az Agrárszektornak elmondta, hogy a hazai piac stabil, az éves fogyasztás fejenként 6,5 kilogramm. A vállalat számára a külföldi értékesítés is meghatározó, hiszen az export aránya már eléri a 45 százalékot. Termékeik mintegy húsz országba jutnak el, elsősorban az Európai Unión belül, így a tésztagyártás továbbra is a cég egyik legfontosabb stratégiai üzletága.
Az Európai Unióban 2025-ben összesen 6,1 millió tonna tésztát gyártottak, valamivel többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb termelő továbbra is Olaszország maradt, ahol mintegy 4,2 millió tonna készült, ami az uniós mennyiség 69 százalékát teszi ki. Spanyolország és Németország szintén jelentős gyártónak számít, ám együttes termelésük is messze elmarad az olasz volumentől.