Durva, mennyi pénzt kapnak a magyar doktoranduszok: ebből kell megélniük havonta

Agro Napló • 2026. október 13. 09:01

Havi nettó 140 ezer forintos állami ösztöndíjjal kezdik a képzést a magyar doktoranduszok, miközben a kutatás és a publikálás mellett gyakran munkát is kell vállalniuk. Az agrártudományi doktori képzéseket az egyetemek kiegészítő támogatásokkal igyekeznek vonzóbbá tenni, de a pályán maradást a szűkös kutatási források és a doktori fokozat korlátozott munkaerőpiaci elismertsége is nehezíti - írja az Agrárszektor.

Jelentős különbségeket mutatott ki az európai doktoranduszok jövedelmében az Eurodoc elemzése. Az összehasonlítás szerint Dániában évi 21,2 millió, Németországban pedig 20,3 millió forintnak megfelelő összeg jár a kutatóknak. Ezzel szemben Magyarországon a havi 140 ezer forintos alapösztöndíj éves szinten csupán 1,68 millió forintot jelent. A vizsgált országok közül a magyarországinál egyedül Ukrajnában volt alacsonyabb a juttatás összege. Az adatok értékelésekor ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a nemzetközi felmérés a magyar egyetemek által nyújtott kiegészítő támogatásokat nem tartalmazta.

A hagyományos doktori képzés állami alapösztöndíja már 2016 óta változatlan. Az első két évben havi nettó 140 ezer, a második két évben pedig 180 ezer forint jár a hallgatóknak. Bár egy 2023-as jogszabály már lehetőséget ad arra, hogy az egyetemek saját hatáskörben emeljék ezt az összeget, a helyzet továbbra sem egyszerű. Az Agrárszektor a Debreceni Egyetemet, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet, valamint a Széchenyi István Egyetemet kérdezte az agrárterületen kutató doktoranduszok kilátásairól.

A hallgatói létszámok alapján továbbra is van érdeklődés a képzések iránt. A MATE négy doktori iskolájában összesen 426 magyar hallgató tanul. Közülük 182-en az Agrár- és Élelmiszertudományok, 60-an pedig a Természettudományok Doktori Iskolában folytatják kutatásaikat. Emellett agrárvonatkozású témák az intézmény más műhelyeiben is megjelennek. A Széchenyi István Egyetem Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszer-tudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolájában jelenleg 51 aktív magyar doktorandusz tanul, ami kétszerese a tíz évvel ezelőtti létszámnak.

A doktori cím megszerzéséhez azonban a kutatómunkán túl rangos folyóiratokban kell publikálni, konferenciákon kell szerepelni, és disszertációt is kell írni. A fiatal kutatókat ráadásul gyakran oktatási és egyéb intézményi feladatokba is bevonják. Ez mind rendkívül sok időt követel meg, miközben a megélhetés miatt vállalt munka tovább nehezíti az előrehaladást.

A MATE szerint a lemorzsolódás egyik legfőbb oka a szerény alapösztöndíj és a valós megélhetési költségek közötti szakadék. A teljes munkaidős állás mellett jóval kevesebb idő jut a kutatásra, a családalapítás, a gyermeknevelés vagy az ingázás pedig további terheket ró a fiatalokra. Az agrárkutatásokban mindezt a tenyészidőszakokhoz kötött kísérletek és a szezonális adatgyűjtés is lassítja. Az aszály, az állategészségügyi problémák vagy a fertőzések ráadásul akár az egész kutatási terv megvalósítását veszélybe sodorhatják.

A Debreceni Egyetem a kutatási infrastruktúra korlátaira is rávilágított. A tangazdaságok leterheltsége miatt nehéz lehet hozzáférni a szükséges termőföldhöz, valamint az állat- és növényállományhoz. Olyan esetek is előfordulnak, amikor a rendelkezésre álló forrásokból egyszerűen nem lehet végigvinni a tervezett méréseket, így a hallgató végül idő előtt feladja a tanulmányait.

A statisztikák alapján a lemorzsolódás ennek ellenére Debrecenben 5 százalék alatt marad, míg a győri Széchenyi István Egyetemen évente két-négy hallgató fejezi be eredménytelenül a PhD-képzést. Az abszolutórium megszerzése viszont még nem garantálja a tudományos fokozatot. A nemzetközi folyóiratok lassú, akár egy évet is meghaladó bírálati folyamata miatt késhetnek az előírt publikációk. A képzési idő lejárta után vállalt civil állás mellett pedig gyakran háttérbe szorul a disszertáció véglegesítése és a védésre való felkészülés.

A felmerülő anyagi problémákat az intézmények igyekeznek saját támogatásokkal mérsékelni. Debrecenben pályázati úton az első két évben havi 65 ezer, a harmadik és negyedik évben pedig havi 75 ezer forintos kiegészítő ösztöndíjat nyújtanak. A doktori iskolák a külföldi részképzéseket, a szakmai tanulmányutakat és a konferenciarészvételeket is finanszírozzák.

A Széchenyi István Egyetem publikációnként legfeljebb 3500 euróig átvállalja a tudományos cikkek megjelentetési díját. Ezen felül a publikációs teljesítmény alapján elérhető tudományos ösztöndíj személyenként akár a több millió forintot is elérheti évente, miközben a konferenciákon való részvétel költségeit is fedezik.

A MATE saját kiegészítő programjával havi 300 ezer forintra egészíti ki az állami ösztöndíjat. Ezt azok kaphatják meg, akik aktívan részt vesznek a tanszéki feladatokban, és nincs teljes munkaidős állásuk. A kimagasló eredményeket ezen felül külön kiválósági ösztöndíjjal díjazzák.

A szakmai utánpótlás biztosításához azonban nem elég pusztán a hallgatói évek alatt rendezni az anyagiakat. A Debreceni Egyetem tapasztalatai szerint sok tehetséges végzős maradna a felsőoktatásban, erre azonban a szűkös bérkeretek miatt korlátozott a lehetőség. Emellett az agráriumban kevés olyan vállalat működik, amely külön kutatócsoportot tartana fenn, és kifejezetten doktori fokozattal rendelkező munkatársakat keresne. A termelőcégeknél a PhD-fokozat sokszor sem a felvételnél, sem a fizetési kategóriákban nem jelent érdemi előnyt.

A szakemberek szerint a juttatások növelése mellett több kutatási forrásra és sokkal szorosabb ipari együttműködésekre lenne szükség. A doktori képzések vonzerejét azok a témák adhatják meg, amelyek közvetlen, gyakorlati válaszokat kínálnak a mezőgazdaság mindennapi problémáira. A fiatal kutatók számára ugyanis nemcsak az a döntő, hogy miből élnek meg az egyetemi évek alatt, hanem az is, milyen szakmai és anyagi jövőt biztosít számukra a megszerzett tudás.

Címkék:
kutatás, debreceni egyetem, ösztöndíj, agrárkutatás, utánpótlás, egyetem, tudomány, kutatás-fejlesztés, felsőoktatás, agrárképzés, agrár-felsőoktatás, kereset, fiatal, agráregyetem, fiatalok, tudásátadás, nehézség, magyar-agrár-és-élettudományi-egyetem,