Az élelmiszerinfláció megfékezésére 2025 tavaszán bevezetett szabályozás legfeljebb 10 százalékos árrést engedélyez a kereskedőknek az érintett termékeknél. Az elemzés egyik fő kifogása, hogy a fogyasztói árakból könnyebben visszakövetkeztethetővé váltak a beszerzési árak. Ennek következtében a gyártók korábban bizalmas árazási gyakorlata láthatóbbá vált a kereskedelmi partnerek előtt.
A beszállítók ugyanakkor nem véletlenül kínálják eltérő áron a termékeiket az egyes üzletláncoknak. Az áralkuban fontos tényező a megrendelt mennyiség, valamint az is, hogy a partner a gyártó kínálatából milyen további termékeket vásárol. Az árak láthatósága miatt azonban a kereskedők a más partnereknél elérhető legalacsonyabb beszerzési árat igyekeztek kialkudni, még akkor is, ha a rendeléseik ezt egyébként nem indokolták volna.
A szabályozás a saját márkás és a gyártói márkás termékek eltérő árazására is ráirányította a figyelmet. Az elemzés szerint a kereskedők a gyártói márkáknál gyakran jóval magasabb árrést alkalmaznak, ami hátrányosan érinti a hazai márkák tulajdonosait.
További probléma, hogy az egységes árréskorlát nem veszi figyelembe az egyes termékek forgalmazási költségeit. Más tárolást és kezelést igényel a joghurt, az étolaj vagy a sertéshús, és a polcokról való forgási sebességük is eltérő. Ráadásul azonos százalékos árrés mellett egy olcsóbb árucikk kevesebb bevételt termel a kiadások fedezésére. Az elemzés rámutat: a 10 százalékos árrés a legtöbb érintett terméknél nem fedezi a kereskedők ráfordításait, így a fogyasztói árak sem tükrözik a forgalmazás valós költségeit.
A kereskedők a keletkező veszteségeket részben a szabályozáson kívüli termékek beszerzési árának leszorításával próbálták ellensúlyozni. Ezzel anélkül növelhették árrésüket, hogy árat kellett volna emelniük a fogyasztóknak, a terhek egy részét viszont áthárították a beszállítókra. A veszteségek mérséklését szolgálhatja az olcsóbb importtermékek arányának növelése is. A hivatkozott statisztikák szerint az elmúlt másfél évben ismét csökkent a magyar termékek aránya a fogyasztói kosarakban.
Az elemzés az élelmiszerárak alakulását is a kivezetés melletti érvként említi. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a bolti élelmiszerek árszintje 2025 novembere óta csökken. A dohánytermékek, az italok és a vendéglátás nélkül vizsgált élelmiszerkörben 2026 júliusában közel 5 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzés szerint ez elsősorban a világpiaci folyamatoknak és a gazdasági környezet változásának köszönhető, nem pedig az árrésstopnak. A dokumentum összegzése alapján a korlátozás fenntartása helyett annak kivezetése lenne indokolt.




