Agro Napló • 2026. szeptember 6. 08:54
A hazai szántóföldi növénytermesztés jövőjét az egyre gyakoribb és hosszabb aszályos időszakok határozzák meg, így a maximális termésátlagok hajszolása helyett a termésbiztonság válik a legfőbb céllá. Bár a hagyományos gabonák és a kukorica nem tűnnek el a magyar földekről, a szélsőséges időjárás miatt elengedhetetlenné válik a vetésszerkezet átalakítása. A klímaváltozás hatására egyre nagyobb szerepet kaphatnak az olyan szárazságtűrő alternatívák, mint a cirok, a köles vagy a rozs. A sikeres termesztéshez azonban nemcsak agronómiai alkalmazkodásra, hanem stabil piaci és feldolgozói háttérre is szükség van.
A klasszikus magyar szántóföldi kultúrák, mint a búza és a kukorica, évtizedek óta meghatározzák a hazai agráriumot, és a hozzájuk kapcsolódó jelentős feldolgozó-, tároló- és logisztikai kapacitások miatt a jövőben is alappillérek maradnak. A fő problémát az jelenti, hogy a termőhelyek egy része már nem nyújtja a megszokott kiszámíthatóságot. Bár a búza nem kimondottan vízigényes, a kritikus fenológiai fázisokban - például a tavaszi bokrosodáskor vagy a szemkitelítődés idején - fellépő vízhiány drasztikus terméskiesést okozhat. A melegkedvelő kukoricánál még súlyosabb a helyzet: a virágzás és a szemképződés idején sújtó aszály jelentős hozamveszteséghez vezet. Ezért a hagyományos növények esetében a szárazságtűrő hibridek alkalmazása, a gyorsabb kezdeti fejlődés és a vetésidő optimalizálása kerül előtérbe - írta meg az Agrárszektor.
Bizonyos területeken a vetésszerkezet diverzifikációja jelentheti a valódi megoldást. Az őszi árpa például azért előnyös a klímaváltozás hatásainak kitett területeken, mert korábban fejezi be a vegetációs ciklusát, így még a nyár eleji forró, aszályos időszak előtt lezajlik a szemkitelítődés. A rozs és a búzával keresztezett tritikálé agrotechnológiája rendkívül közel áll a megszokott gabonafélékéhez, ugyanakkor a gyengébb adottságú, szárazabb talajokon is lényegesen megbízhatóbb hozamot produkálnak.
A kifejezetten aszálytűrő növénykultúrák közül a cirok számít az egyik legígéretesebb alternatívának. Mélyre nyúló gyökérzete és víztakarékos életműködése révén olyan területeken is biztonsággal termeszthető, ahol a kukorica termesztése már túl nagy termelési kockázatot hordoz. Külön előnye, hogy agrotechnológiája szinte teljesen megegyezik a kukoricáéval: a meglévő szemenkénti vetőgépek és kombájnok minimális módosítással alkalmazhatók. Bár a hazai köztudatban elsősorban takarmánynövényként él, a cirok kiváló élelmiszeripari alapanyag is, amelyből liszt és különböző gluténmentes termékek állíthatók elő, így termesztése kettős értékesítési lehetőséget kínál.
Ugyancsak értékes alternatívát jelent a rövid tenyészidejű közönséges köles, amely kiválóan alkalmazkodott a száraz, kontinentális éghajlati viszonyokhoz. Kásaként, köretként és pékáruk alapanyagaként az egészségtudatos táplálkozás fontos eleme. A hajdina - amely botanikailag a pszeudogabonák közé tartozik, de a gyakorlatban gabonaként hasznosítják - szintén rövid vegetációs ideje miatt lehet vonzó választás, akár másodvetésben is. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a hajdina a virágzási szakaszban kifejezetten érzékeny a hőségre, ezért nem alkalmas a kukorica általános kiváltására, és alapos termőhely-választást, valamint pontosan időzített vetést igényel.
A sikeres agrotechnológia és a biológiai alkalmazkodás ugyanakkor önmagában még nem garantálja a profitabilitást. A gazdálkodóknak nem csupán a szárazságot leginkább tűrő kultúrákat kell megtalálniuk, hanem azokat, amelyek stabil jövedelmezőséget is biztosítanak. Egy jó szárazságtűrésű kölestábla hiába produkál megfelelő hozamot, ha hiányzik a kiszámítható felvásárlói piac, vagy nem áll rendelkezésre a tisztításhoz és hántoláshoz szükséges feldolgozóipari kapacitás. Míg a cirok zökkenőmentesen illeszthető a meglévő nagyüzemi gépparkba, addig az apró magvú, speciális feldolgozást igénylő növények elterjedésének gátja leginkább a fejletlen értéklánc.
A jövő szántóföldi növénytermesztésében nem az a döntő kérdés, hogy a hazai termelőknek azonnal ki kell-e váltaniuk a búzát egzotikusabb kultúrákkal. A stratégiai cél egy sokkal diverzifikáltabb, a helyi vízgazdálkodási adottságokhoz alkalmazkodó vetésszerkezet kialakítása. A jó vízmegtartó képességű területeken megmaradhat a búza és a kukorica dominanciája, míg a klimatikusan kitettebb táblákon teret kell engedni a ciroknak, a rozsnak vagy a kölesnek. Ezt a váltást ráadásul elengedhetetlen kiegészíteni a talajok vízmegtartó képességének fejlesztésével és a szervesanyag-tartalom növelésével, hiszen a leromlott talajszerkezetben még a legellenállóbb növények sem tudnak hatékonyan teljesíteni. A jövőben az a gazdálkodó lehet sikeres, aki az aszályos években is képes piaci értékesítésre alkalmas terményt előállítani, megteremtve ezzel gazdasága hosszú távú pénzügyi stabilitását.