Fodor Sándor Hajdúhadházon mintegy húsz hektáron foglalkozik gabona- és zöldségtermesztéssel. A biogazdálkodás mellett az elmúlt évtizedben a regeneratív mezőgazdaság módszereit is bevezette, három éve pedig a szigorú biodinamikus Demeter-minősítést is megszerezte. Utóbbi megköveteli az állattartást a gazdaságon belüli körforgás fenntartásához, ám az idei év drámai helyzetet teremtett. A legelők a csapadékhiány miatt teljesen kiégtek, így a legeltetés ellehetetlenült. A megváltozott klíma miatt már az is kiszámíthatatlan, hogy melyik növényfaj képes egyáltalán túlélni. Idén például egy korábban megbízható, tavaszi vetésű gabona hiába kelt ki, a fejlődése leállt, majd teljesen elpusztult - írja az Agrárszektor.

A gazdaság bevételének jelentős részét a két-három hektáron termesztett zöldségfélék - többek között a sárgarépa, a petrezselyem, a zeller, a burgonya és a káposzta - értékesítése adja. A legnagyobb kihívást ezen a területen az öntözés jelenti. Míg a korábbi években a rendszereket arra méretezték, hogy egy-egy háromhetes csapadékmentes időszakot áthidaljanak, ma már előfordul, hogy négynaponta kellene locsolni a megfelelő talajnedvesség fenntartásához.

Ehhez azonban sem a meglévő kútkapacitás, sem a hagyományos technológia nem elegendő. Ráadásul a bőséges vízellátás sem jelent garanciát, hiszen a drasztikus hőstressz így is károsítja a növényeket. A sárgarépánál például egyértelműen látszik, hogy ahol jobban felmelegedett a talaj, ott a lombozat elszáradt, ami foghíjas állományt és bizonytalan termésátlagot eredményezett.

A folyamatos vízpótlás kényszere jelentősen drágítja a termelést, miközben a felvásárlási árak nem követik a kiadások növekedését. A gazda számításai szerint a hatalmas öntözési költségek miatt az idei év is veszteséges lesz, folytatva az elmúlt időszak negatív trendjét.

A túlélés egyik kulcsa helyi szinten a talajnedvesség megőrzése lehet. A szakember szerint a gabonatermesztésben is át kell térni az olyan módszerekre, amelyeknél a növényállomány minél tovább fedi a földet. Egy lehetséges megoldás, ha csak a kalászt takarítják be, a szárat pedig visszahengerlik, így az természetes talajtakaróként funkcionál. Ha ugyanis a talajt nem védik a kiszáradástól, a benne élő mikroorganizmusok és gombák elpusztulnak, a föld pedig biológiai értelemben halottá válik.

A kisebb gazdaságok azonban egyedül képtelenek finanszírozni a szükséges, magas költségű technológiai beruházásokat, mint amilyenek például az üvegházas rendszerek. Éppen ezért elkerülhetetlen az állami szintű, összehangolt beavatkozás. A vízmegtartó rendszerek kiépítése mellett a gyengébb adottságú területeken újra kell gondolni a termesztett növénykultúrák körét. Ha a klímaváltozás miatt új, szárazságtűrő növények termesztése válik indokolttá, azokat a fogyasztókkal is meg kell ismertetni. Ebben az oktatásnak és a közétkeztetésnek is kiemelt szerepet kell vállalnia, hogy a társadalom nyitottá váljon a kínálat átalakulására. Az alkalmazkodás mostantól egy olyan közös társadalmi lánc kialakításán múlik, amely a termőföldtől egészen a vásárlók asztaláig ér.